A főszereplő kislány, Julcsi élete nagy változás előtt áll: hamarosan kistestvére születik. Az új családtag érkezése kiváltotta trauma kellő érzékenységű feldolgozása hálás bábszínpadi téma, hiszen a nézőtéren ülő apróságok életének létező, könnyen átérezhető problémájáról van szó. Az alkotók döntését az általam látott előadáson visszaigazolta a lelkes közönség: amikor Julcsi azon töprengett, hogy vajon fiú vagy lány lesz a kis jövevény, több ovis megosztotta nézőtársaival saját álláspontját a különböző lehetőségek előnyeiről és hátrányairól.
 Jelenet az előadásból. Forrás: koverbela.hu |
Az egyórás bábprodukciót nézve viszonylag sokáig úgy tűnik, hogy a gyermek születésének misztériumába avatódunk majd be közösen, ám az alkotók hamarosan újabb témákat pendítenek meg, s ebből következően a kezdetben egyenes vonalúnak tűnő útból újabb meg újabb ösvények nyílnak. Ez önmagában nem baj, viszont mintha az alkotók maguk sem döntötték volna el, hogy a sok – egyébként valóban fontos és izgalmas – téma közül melyik érdemel kiemelt figyelmet, pedig a kérdést legalább a maguk számára megválaszolhatták volna. Így aztán a kissé túlbonyolított mesében ha elvarratlan szálak nem is feltétlenül akadnak, az eldolgozás mégsem mondható minden esetben mívesnek. Sok érdekesnek, netán fontosnak ígérkező mellékszereplő bukkan fel, akiknek a sorsáról a továbbiakban nem tudunk meg semmit. Máskor meg épp ellenkezőleg: a mese dramaturgiája szempontjából jelentős figurák színtelen vázlatok maradnak csupán.
Haladjunk sorban! Az „idegen gyerek érkezik a családba” témájától még csak egy ugrás a „hogyan születik a kisbaba?” kérdésköre. Azt feltételeznénk, hogy ennek megválaszolására a semmiből felbukkanó, minden lében kanál Tulli professzor, „felfedező és illuzionista” a hivatott. Ám az alkotók nem szántak neki valódi szerepet, így a túlbuzgó alak inkább csak az események láthatatlan háttérmunkása lesz a továbbiakban. Tőle kapja ugyanis Julcsi, valamint két kedvenc játékfigurája, Brumi, a mackó és Lóránt, az oroszlán a Hörpintő Törpintő nevű zsugorítóitalt. Ez utóbbira azért van szükség, mert a kislány kíváncsi arra, honnan és hogyan érkezik majd az új jövevény. A törpe méretűvé átváltoztatott hősök bemásznak az anya gyógyszeresüvegébe, aki aztán mit sem sejtve felhörpinti őket.
Mint kiderül, épp időben, ugyanis „Anna királynő” – ahogy szervezetének „alattvalói”, vagyis a vérsejtek és egyéb alkotóelemek nevezik – nagy veszélyben van: nem túl megnyerő külsejű „trutymók”, azaz gonosz bacilusok terveznek ellene támadást. Julcsi önként vállalt kalandtúrája máris két új, párhuzamosan futó projekttel egészül ki. Egyrészt az áldozatos vörösvérsejtnek, Rőt Hümérnek (aki szólíthatunk röviden RH-nak is), valamint hősies segítőjének, a fényes sisakban és karddal a kezében csatába induló Fehér Lovagnak köszönhetően az emberi test titkaival ismerkedik, másrészt fényt derít a meglepően szabadszájú trutymók összeesküvésére. Utóbbi tevékenysége közben kémnek nézik, elrabolják, végül sikeresen megszökik: hamarosan vérbeli túlélőtúra kerekedik kiruccanásából. Nem mellesleg a „külső világban” lévő édesapját is rá kell vennie, hogy Anna királynőt elvigye az orvoshoz – alighanem egy szuperhősnek is dicséretére válna mindeme feladatok tökéletes elvégzése.
Az emberi szervezet működésének játékos formában történő bemutatása nem volna érdektelen – ha nagyobb odafigyeléssel zajlana. A különböző helyszínek – tüdő, szív, gyomor, vese stb. – színpadi prezentálása nem egyformán találékony, ráadásul az egyes szervek működéséért felelős figuráktól éppen azt nem tudjuk meg, hogy mit és miért tesznek. Így aztán lőttek a játszva tanulásnak.
A látványvilág meglehetősen egysíkú. A díszletet és a bábokat tervező Mátravölgyi Ákos végletekig egyszerű színpadképet álmodott: ahol máskor a színpad függönye van, ott most hatalmas fehér lepel feszül, közepén óriási lyuk. Az események a kör alakú kivágásban zajlanak, mögötte újabb leplekből igyekeznek megkreálni a mese helyszíneit – szerény eredménnyel. Korán kiderül, mi szükség van a sok fehér felületre: a bábjátékot az elsőtől az utolsó pillanatig videóvetítés kíséri (fény, hang: Harmath Sándor). A képsorok és az időről időre felhangzó bugyuta, nem is mindig érthető dalok (zene: Rozs Tamás) hangulatokat és érzéseket próbálnak közvetíteni, több-kevesebb sikerrel.
Bár időbe telik, mire Julcsi az összes, utóbb mellékesnek bizonyult kalandjának pontot tesz a végére, azt talán mondani sem kell, hogy túrája jó véget ér. Legalább ez vigasztal minket, miközben arra gondolunk, hogy a kevesebb ezúttal is több lett volna.