Pünsködi sokadalom. Fotó: skanzen.hu |
Ebben az egészben, mármint a Pünkösdi Játékokban, meg valószínűleg a többi 2008-as rendezvényben a farsangfarki mulatságtól a falusi olimpián keresztül az adventi készülődésig, az a jó, hogy az ember végre nemcsak tervezi, de ki is látogat a Skanzenbe. Ahol aztán gyorsan körbeszalad a kis- és nagyréteken, továbbá a pihenő nevű területen, lecsekkolja az egyes sátrakat (igen, megvan a somogyvámosi szappanos-illóolajos, a fülbevalósok, a nemezesek, az iparművész ruhások, a népimesterséges könyveket áruló meg a falusi búcsúk obligát kókusztekercses-zseléscukrosa; örül, hogy végre megjelennek a megyei népművészeti egyesületek is), a céllövöldést, a céldobálóst, a babákat-mamákat reneszánsz dallamokkal zsongító sátrat, az ünnepi alkalomra való tekintettel ingyenes kissergőt – és megy tovább. A fáradékonyabbak mondjuk, bérelhető lovas kocsival.
Például a harkai házba, ahol gyertyát öntenek, az uszkai meg a kispaládi portára, ahol korhatártól függetlenül lehet pilinckázni, gólyalábazni, küllőktől megszabadított fémkereket hajtani vagy épp nemezelni, sőt szénában ugrálni, ami sajnos, korhatáros tevékenység: ha valaki a tizedik betöltött életév fölött művelné, azt nem nézik jó szemmel. A szomszédban szigorúan tudományos alapokon működő jósnőhöz sorszámért a fa alatti kalaposhoz irányítanak, aki pitykés mellénykéjében a magyarérettségire készülődik bőszen. Kalapjából elő is húz egy számot, kétezer jó magyar forintért át is adná, de áfás számlát nem tud prezentálni, így aztán maradok tudatlanságban. A ház előtt csontkovács rakja össze a punnyadt városiakat, mellette helyszíni nyomtatással 700, elektronikus küldéssel 400 forintért szerezhetünk magunkról fotót, amelyen falusi népeknek beöltözve támaszkodhatunk az 1933. XII. 12. 300 kg feliratú hízóra. Olybá tűnik, a nosztalgiafotónak mintha trendje lenne, több helyen, többféle stílben vetethetjük le magunkat (ahogy Kozma Bözsi nagyanyám mondta nem is oly’ rég).
Pünkösdi sokadalom. Fotó: skanzen.hu |
És ha már a nagyanyák kerültek szóba – hát nekik voltak olyan flanel hálóingjeik, bádog mosófazekaik és igazi, főzött szappanaik, mint amilyennel a nyírádi portán dolgozik egy ún. interpretátor hölgy. (Tőle tudom meg, hogy a boltban vásárolható mosószappanokban ne bízzunk, mert azoknak alig 30% a lúgtartalma.) Irányításával ki lehet próbálni a sulykolást, a kényelmesebbeknek pedig a szappanbuborék-fújást. Jó móka, na. A tájegységeket összekötő kőutakon többféle ickát végigugrálhatunk – s a kísérőszövegből kiderül, hogy az ugróiskolázás angliai eredetű és a Római Birodalom idejéből származik. A katonák teljes menetfelszerelésben gyakorlatoztak ezzel a számukra valószínűleg kevéssé játékosnak tekintett módszerrel.
Még további okosodásra nyílna mód, ha a Hetedhét játékév pályázatára beérkezett Mátyás-tematikájú társasjátékokkal, az ostáblától az észjátékig, játszhatnánk. Így csak ámulattal vegyes tisztelettel csodálható a kreativitás, amely minuciózus munkával megalkotta a reneszánszról viccesen ismeretet terjesztő memóriajátékot vagy az Időutazást, amelyben olyan kérdésekre kell válaszolni a továbblépéshez, mint például ki volt Galileo Galilei vagy mi a demokrácia. Az alkotók egyébként bőven gimnazista kor alatt vannak…
A Skanzen nem csupán a levendulaszagú múlt, hanem a nagyon is élő hagyomány: a Gyöngyösről telepített ház udvarán a Pál, Kata, Pétert valami kazuszerű magyar népi zajkeltő eszközzel adta elő egy kisfiú, miközben benn a hajócsipkét készítő hölgy a mesterség iránt érdeklőknek az internetet és a Google-t ajánlotta. Ő ott lesz az élő múzeumban szombati szöszmötöléskor és tótágas vasárnapokon is, és az óriás ördöglakatokat meg a hordólovaglót sem viszik be a raktárba. A sokat látott ásványvízárus néni szerint akkor szellősebb a hely a piknikezőasztaloknál. Szóval ne csak pünkösdkor tessék királykodni!