 Halott könyvtár a Centrális Galériában |
Borges-idézetnek gondolhatnánk, pedig nem az. A Halott könyvtár cím érezteti az első hallásra meghökkentő, intellektuális kalandorokat azonnal felzaklató koncepciót. A kiállítás az Egyetemi Könyvtár anyagából kínál válogatást, és olyan, 1945 és 1989 között kiadott könyveket sorakoztat fel, amelyeket ’89 óta senki nem kölcsönzött ki. A polcok és raktárak legporosabb zugainak elfeledett relikviái közt bóklászva a holt könyvanyag újra megszólal, már ha vesszük a fáradtságot, és megszólítjuk. A nem-olvasott anyag feltérképezése inverz módon rajzolja ki a mást olvasó ember profilját, és legalább olyan izgalmas korképet nyújt, mintha a legnépszerűbb könyveket böngésznénk.
A kiállítás címe persze nem csak az intellektuális kedélyeket borzolja. Könyvtáros szakmai berkekben kissé más, keserű felhangja van manapság a „halott könyvtár” szókapcsolatnak. Itt nemcsak az elbocsátásokra és a könyvtárak napi villanyszámla-problémáira gondolunk, hanem a digitalizáció nyomtatott termékeket sújtó jelenségére is. A kiállítás ugyanakkor nem a könyvek dekadenciáját hirdeti, épp ellenkezőleg, kiáll a nyomtatott irodalom ügye mellett. Felhívja a figyelmet arra, milyen jól is tud esni egy kis portyázás a polcokon pihenő példányok között, a könyvgerincek mustrálgatása, a véletlenszerű beleolvasás szépségeiről nem is beszélve.
 OSA: Konkrétum projekt |
Az OSA Archívum már több projekt keretében foglalkozott a könyvek megőrzésével, gyűjtésével és rendszerezésével, a Halott könyvtár ebbe a sorozatba illeszkedik. A korábbi munkákhoz való kötődést a korábbi akciók tárgyi jelenléte is bizonyítja. A polcok között könyvkockák őriznek néhány, korábban használhatatlannak ítélt kötetet, amelyeket annak idején az OSA Archívum kapott, ám sem raktározni, sem továbbadni nem tudta. A bezúzás helyett a könyveket műgyanta koporsóba zárták, hogy – mint Hófehérkét – csodálhassa a világ az immáron soha meg nem érinthető példányokat.
Egy másik projekt keretében az OSA által felkért művészek szintén olyan könyveket hasznosítottak, amelyeket máskülönben bezúzásra ítélt volna a sors. A Konkrétum című projekt keretében a könyveket gerinccel lefelé betonba ágyazták, majd az installációra ráengedték a befogadókat, akik a lapokon sétálva profanizálhatták a könyv tiszteletet parancsoló testét. A Halott könyvtár azonban nem a könyvtesttel foglalkozik, helyette a tartalmat veszi górcső alá. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne jelenne meg a kötetek fizikai létének fontossága, hiszen olyan könyveket vehetünk a kezünkbe, amelyeket több mint húsz éve nem forgatott olvasó.
A válogatásban a könyvtár magyar nyelvű, kötelespéldány állománya szerepel, olyan könyvek, amelyek általános érdeklődésre tarthatnak számot. Kérdés tehát, hogy miért nem tartottak számot érdeklődésre ezek a könyvek a rendszerváltás után. Azt gondolnánk, elsősorban a szocializmus irodalma tárul majd elénk, csupa hősies szovjet katonával, eltökélt élmunkásossal és a marxizmus-leninizmus esti egyetemek kötelező szakirodalmával. És bár valóban rábukkanhatunk a Szovjet államigazgatási jog címre, vagy a Művelt Nép Könyvkiadó által gondozott, úttörőavatásra is kiváló ajándékötletnek bizonyuló darabokra, a többséget mégsem ezek alkotják.
Rendkívül otthonosan érezhetjük ugyanis magunkat, a polcokon, csupa ismerős darab sorakozik. Szinte alig hisszük, hogy ez lenne az olvasatlan állomány, hiszen a klasszikus magyar háztartások kötelező darabjai vonulnak fel. Lépten-nyomon a Kultúra világa, meg a Magyarország felfedezése sorozatok jól ismert gerinceibe botlik a szem, de itt van a minden gondos anya polcáról ismerős Egészségügyi abc is. A sorozatokon kívül is rengeteg az ismerős cím, a már látott borító. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem csak azért nem kölcsönözte ki senki ezeket a könyveket, mert mindenkinek megvolt otthon? Ne feledjük, hogy még a nyolcvanas években is olyan olcsó volt a könyv, hogy szinte minden család megengedhetett magának havonta akár több darabot is. A változatosság persze közel nem volt olyan óriási, mint ma, így nem csoda, ha minden nappaliban egyforma könyvespolc sormintával találkozhattunk.
Persze az is igaz, hogy sok könyv csak állt olvasatlanul az otthonok polcain, így hiába ismerősek kívülről, rádöbbenünk, hogy nem is tudjuk, mi áll bennük. Egyes könyvek szinte érintetlenek, más példányokat viszont – egy másik kor olvasótábora – rongyosra olvasott. Ilyen például Berkesi András Sellő a pecsétgyűrűn című krimije vagy Radó Sándor Dóra jelenti című kémregénye. Ez utóbbiakat Mélyi József művészettörténész emelte ki a könyvtömegből, hozzátéve, hogy ma már nem feltétlenül működnek a régebben sikeres történetek.
Mélyin kívül több neves személyiség ajánl könyvet az állományt mazsolázók figyelmébe, de a látogatók is emelhetnek ki darabokat. Erre a célra külön polc áll rendelkezésre, ahova egy véleményező cetli kíséretében bárki helyezhet el könyvet. A kommentárokat böngészve megállapíthatjuk, a legtöbb ember hajdan kedves könyveit tette át az ajánló polcra, kissé méltatlankodva, hogy miért nem olvassa őket senki. A „halott” jelző a portya végére szertefoszlik, a túlvilági kísértetek helyett rég nem látott ismerősök vesznek minket körül. A könyvekbe belelapozva azok egy pillanatra felébrednek csipkerózsika álmukból, és ugyan a legtöbb darab esetében nem valószínű, hogy holnaptól ismét tömegek olvassák majd, azért mégis kellemes a viszontlátás.
A kiállítás célja az, hogy újra életet leheljen az alvó állományba. Különös gesztus ez egy galériában, ahonnan kölcsönözni nem lehet, az embernek legfeljebb egy könnyű belelapozásra van ideje. Igaz, áprilisban a könyvek újra visszakerülnek az Egyetemi Könyvtárba, ahonnan bárki kikölcsönözheti őket. Addig azonban az olvasatlanság ereklyéiként őrzik irodalmi élményeink inverzét.
A kiállítás 2012. április 22-ig tekinthető meg.