A rendező, Gigor Attila második alkalommal készített ifjúsági előadást. Az első – amit tavaly mutatott be a Szputnyik Hajózási Társaság – Antigoné történetén keresztül vizsgálta a hatalom és a hozzá való viszonyulások kérdéskörét. Az előadás utáni drámapedagógiai foglalkozás akkor arra ösztönözte a fiatalokat, hogy érveljenek az egyes szereplők viselkedésmintái mellett vagy ellen.
 Kulka János, Földi Ádám |
Már az Antigoné kapcsán is az volt az érzésem, hogy az előadás álcázott pártatlansága mögött határozott álláspont húzódik, amellyel az előadás készítői markáns értékítéletet mondanak a történet fölött. A mára nehezen értelmezhető szophoklészi ellentét helyett – mely az égi és földi törvények ellentmondásán alapul – szeretet és hatalom összeegyeztethetetlen paradigmáját emelik az előadás központjába, hogy a szeretetet tegyék meg az egyetlen értékelhető viselkedésformának. Hogy a dolog mennyire nem fekete és fehér, arra az előadás utáni beszélgetés adott választ. (A szerző az előadás főpróbáját látta, az előadás után egy beszélgetésen vett részt, nem pedig a drámapedagógiai foglalkozáson. A drámapedagógiai foglalkozások most sem, a későbbiekben sem így zajlanak. – a szerk. megj.) A találkozón a fiatalok kiválóan érveltek Kreón és Iszméné aspektusa mellett is, szó esett a hatalmi státusz szabályairól, melyben az ellágyulás és gyengeség megengedhetetlen fogalmak. A nézők és alkotók közti diskurzus sokkal színesebbé, többsíkúvá tette a látottakat. A Náthán gyermekeit a Nemzeti Színházban ennek a termékeny kommunikációnak az igénye hívta életre.
 Földi Ádám, Martinovics Dorina |
Mondhatnánk, hogy Náthán története 2012-ben Magyarországon kiemelten aktuális téma. De nem mondanánk igazat. A kirekesztés témaköre mindig aktuális volt, az is marad, éppen a sok évtizedes kommunikációhiány szüli a mai állapotokat. A fiatalokkal való ilyen irányú eszmecsere így nem tekinthető innovációnak, csupán hiánypótlásnak, ennek ékes bizonyítéka az, hogy Ulrich Hub drámája majdnem ötvenéves (és akkor Lessing művéről még szót sem ejtettünk).
Ulrich Hub Náthánja nem bölcs, még csak nem is címszereplő. A dráma a következő, éppen felnövő és öntudatra ébredő generációról szól, amely szembe kényszerül nézni az apák hibáival. Az előadásban Recha (Martinovics Dorina) egy pöttyös legginges, converse csukás kamaszlány, egy a mai fiatalok közül, átmenet kislány és nő között: bár apjától megtudjuk, hogy még szopja az ujját éjszakánként, házukban a tüzet mégis rosszul elnyomott cigarettája okozza. Kurt (Földi Ádám), az ifjú templomos lovag pedig ugyanolyan szélsőségesen vállalja keresztény hitét, mint későbbi kiábrándultságát. Mindketten különösen alkalmasak arra, hogy a fiatal nézők azonosuljanak velük, már csak azért is, mert az igazságot ők képviselik kétkedésükkel a felnőttek demagógiájával szemben.
 Martinovics Dorina, Kulka János. Fotó: Horváth Judit |
Az igazság azonban mit sem ér, ha nem létezik igazságtalanság: az előadás – talán mondanom sem kell – a három tapasztalt színész pazar játékára épül. Kulka János Náthánja a legapróbb részletekig bemutatja a szigorú, ám végletekig szerető apa jellemvonásait. Minden ölelésében, minden mondatában ott a féltés, a lánya elvesztésétől való félelem. Figuráját nem egyszerűsítik, csak tovább árnyalják a zsidóság sztereotip vonásai: pénzét egy cipzáros plüsstevében tartja, ő a bank, akinek adósa a török szultán. Nemcsak a gazdag, de a meghurcolt zsidó képét is megjeleníti: Kurttal közös első jelenetében az ifjú (keresztes!) megdobálja fügével. Náthán erre nem vág vissza, csak sírva tűri a megaláztatást.
Hollósi Frigyes püspöke és Sinkó László szultánja két nagyszerű clown-figura. Nagy kár, hogy a két karakter kizárólag ezt az oldalát mutatja, de így is roppant szórakoztatóak és beteljesítik funkciójukat. Ők a vakon gyakorolt hatalom megtestesítői, világnézetük csak álca, uralkodni akarnak afölött a bizonyos Jeruzsálem fölött, amely már Lessingnél is a kibékíthetetlen világot jelentette.
Az előadás terének kialakítása is ezt a Jeruzsálem-felfogást támasztja alá. A szín egy hatalmas sakktábla, semleges terepként megidézve egy negyedik világvallást, a hindut. A sakkjátékkal azonosul e szétzilált világkép, ahol mégis mindenkinek kijelölődik a pontos helye. A szultánnak és a püspöknek egy-egy erős bástya jut, míg a hontalan Náthán házát középen összedőlt bábuk jelenítik meg. Míg a szereplők világban elfoglalt helye így képződik le a díszletben, a jelmezek anyagi státuszukról is árulkodnak. A szultán fehér szaténköpenyben lép a színpadra. A köpeny szegélyei párducmintásak, ami egyszersmind pocsék, hivalkodó ízléséről tanúskodik. Lábán koszos Adidas cipő, talpán török papucs formájú kalucsnival, karján VIP karszalag – jelezve, hogy neki bárhova szabad a bejárás, a legnagyobb hatalmat most ő képviseli. Hivalkodó méretű smaragdgyűrűjén már messziről is látni, hogy hamisítvány, szedett-vetett külseje, ruháinak talmi csillogása egyértelműen mutatja, valóban szüksége van Náthán kölcsönére.
 Az előadás plakátja |
A püspök ruhája sokkal szerényebb a szultánénál. Szürke talárt visel és kockás házipapucsot. Gyűrűje hasonló a szultánéhoz, a foglalatban piros rubinutánzat éktelenkedik. Egyedül Náthán külseje árulkodik vagyonosságról. Talpig Gucciban jelenik meg, fekete keménykalapban. Gyűrűje is opálos fényű, visszafogottabb darab, mely a három gyűrű meséje után arra enged következtetni, hogy az övé a valódi. Ez rendezésileg némi következetlenségre utal, hiszen az utolsó jelenetben ugyanolyan kicsinyesen veszekszik a saját igazáért, akár a szultán vagy a püspök. Ez a vita egyébként olyan humorral idézi meg a kortárs problémákat, hogy egyáltalán nem érezzük kínosnak vagy erőltetettnek. A szereplők olyan szitkokat szórnak egymásra, mint a „zsidóbérenc”, „antiszemita”, ennek analógiájára „antisémita” vagy „hülye gój”.
A veszekedés hatására tör fel Rechából a három gyűrű története, melyet apjától tanult, Ulrich Hub pedig Lessintől, és Lessing is biztosan valaki mástól, mindenesetre a lényeg, hogy mindenkinek igaza van, vagy senkinek sincs, és mindegy, hogy miben hiszünk, mert mind emberek vagyunk. Hiába sípol a közhelydetektor, úgy tűnik, ezt újra és újra el kell ismételni, amíg mindenki meg nem érti. Ezután a három viaskodó egymás mellé ül, s fáradtan, de kicsit békésebben lökdösik egymást tovább. Kurt az ajtóhoz megy, kinyitja, hívja a lányt, szökjenek meg együtt. Az előadás záró képében a dönteni képtelen Rechát látjuk, ahogy tanácstalanul őrlődik apja és szerelme között.
A premier tapsrendjét követően Gigor Attilát és Róbert Júliát (aki a Szputnyik dramaturgja, de most drámapedagógusként vesz részt a munkában) Alföldi Róbert kérdezte a tervezett drámapedagógiai munkáról. Róbert Júlia elmondta, hogy az előadások utáni foglalkozásokon mindenképpen egyéníteni szeretnék a történetet a fiatalok tapasztalatai, valamint szubkulturális beállítottságai felé. Kicsit meglepett azonban, hogy a rappereket és a rockereket hozta fel példának a ma élő szubkultúrák tengeréből (ugyanis nem léteznek, vagy ha igen, hát a harminchoz közelítenek). Biztosan nem ezen múlik majd a közös hang megtalálása, de tájékozódni azért nem árt.