A Nouveau Cirque Du Vietnam előadása hajmeresztő légtornász mutatványokkal és követhetetlenül bonyolult zsonglőr produkciókkal kápráztat el, és mindezt egy vietnami falu hétköznapjait idéző életképekbe csomagolja.
A kör alakú, napsárga szőnyeggel borított, bambuszfüggönyökkel és hatalmas bambuszoszlopokkal határolt színpadon a föld színeibe öltöztetett emberek tesznek-vesznek. A földön ülő zenészek különös hangszerekkel keltenek furcsa zenét, a háttérből madárcsicsergés hallatszik. Mintha csak a Travel Channel egyik műsorára kapcsoltunk volna át. Ám kisvártatva a bambuszfák cirkuszi kellékké válnak, a kétcopfos fruskákról kiderül, hogy hajlékony kígyónők, a dolgos férfiakról, hogy ruganyos akrobaták.
A Lang Toi, a falum című előadás a hagyományőrzést az új cirkusszal, az egzotikusan furcsát a világ bármely pontján univerzálisan értelmezhetővel elegyíti. A keveredés nem véletlen. A 2009-ben formát öltött, azóta világszerte turnéztatott előadás ötlete akkor született meg, amikor egy csapat, már régóta Európában élő és dolgozó új cirkuszos művész, köztük az előadást rendező, Tuan Le 2003-ban ellátogatott a vietnami cirkusziskolába. Gyorsan kiderült, hogy az európai trendek és tapasztalatok, valamint a kulturális gyökerek termékenyítőleg hatnak egymásra, így eldöntötték, hogy készítenek egy olyan előadást, melyben szintézist alkot a kettő.
Nem csoda tehát, hogy az előttünk pergő vietnami falusi mindennapok teendőit, ünnepeit, szokásait bemutató előadásból egyszerre érződik az otthon maradottak vágya, hogy világszerte bemutassák a közönségnek saját közegüket, de a messzire szakadtak nosztalgiája is, amely képeslapra illő idillként rögzítette az emlékeket. Lámpák pislákolnak, szikár férfiak fát vágnak, bohó szerelmesek évődnek, a hangszórókból a dzsungel vagy a monszun hangjai hallatszanak – az összhatás mégis megáll a negédesség határán, sokkal inkább egy költői keretet adva az előadásnak.
Minden életkép bámulatos mutatvánnyá fejlődik, aminek a révén a nyugati ember szemének amúgy is egzotikus világ még inkább káprázatszerűvé válik. A vásári forgatagban előkerült kosarak lenyűgöző zsonglőrjelenet kellékei lesznek, a szerelmes kergetőzés a levegőben balettozva fejeződik be. A szakértelemmel összeácsolt bambuszhídon két egyensúlyozó férfi fején állva spárgázik egy akrobatanő ötméteres magasságban.
 Jelenet az előadásból (A képek forrása: Trafó) |
A biológiailag és fizikailag is képtelennek tűnő pózokat olyannyira magától értetődően hajtják végre a művészek, hogy közben még arra is jut energiájuk, hogy hatásos színészi alakításokat nyújtsanak, még a legnyakatekertebb pózokban is elhitetik velünk, hogy csupán egy kis spontán bohóckodást látunk.
Az alkonyi derengést, a villámok villódzásait, a folyó vizének tükröződését érzékletesen megidéző profi világítás, valamint a helyszínen éneklő-muzsikáló művészek által megszülető autentikus vietnami zene tovább fokozza a hatást. Nemcsak a zene lélegzik együtt minden másodpercben az előadással, de olykor maga az előadott produkció szüli a zenét, például amikor a zsonglőr kezéből fel-felrepülő fagolyók, mielőtt még újból a kezében landolnának, pontosan kiszámított ritmusban koccannak hozzá egy bambuszrúdhoz.
Minden egységet alkot, s ennek az egységnek fő alkotóeleme a bambusz, mely amellett, hogy látványos díszletelem, a táncosokkal egyenrangú főszereplője az előadásnak. A karcsú, erős oszlopok hidat, házat, hajót, lépcsőt, falat, hullámzó vizet jelenítenek meg. Magasba törő, széttartó sugarakként kapaszkodnak az ég felé, máskor hangszerként funkcionálnak. Egyik pillanatban hétköznapi tárgyak, másik pillanatban a varázslat eszközei, így valójában, de átvitt értelemben is összekötik a földit az égivel. Ahogy a Nouveau Cirque Du Vietnam társulata is, mely miközben a mutatványai révén szó szerint is kapcsolatot teremt ég és föld között, úgy táplálkozik kulturális gyökereiből, hogy valami újat és eredetit teremtve el is rugaszkodik azoktól.