Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A VÁLSÁG ÉVEI

Krúdy Gyula Összegyűjtött Művei – Regények, nagyobb elbeszélések 6., 10. kötet
2008. máj. 8.
Az újabb kori magyar kiadástörténet egyik legnagyobb vállalkozását indította el a Kalligram kiadó 2005-ben. Krúdy Gyula összegyűjtött műveinek megjelentetésével legalább 3000, kötetben eddig nem publikált szöveget ígérnek, főleg az író zsurnaliszta tevékenységéből. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.

A legújabb kötet is tartalmaz egy meglepetést, ezúttal szépirodalmit: A 42-ős mozsarak című regény 90 év után most jelenik meg először kötetben. Persze, Karinthy A negyvenkettes zenélő mordály paródiájából már régóta ismertük: „Ebben az időben Szindbád lelkében nagy változások voltak észlelhetők, amikről ő maga is tudott. Valamely hatással lehetett rá bizonyára az a régi könyv, ami fehér nachtkasztliján feküdt, s amit az este olvasott, de nem értett.” Az anti-intellektuális Krúdy-Szindbád itt a gúny tárgya, meg az időtlenségbe vonuló, a saját korát ignoráló ködlovag, aki amaz ódon fóliánsban a gorlicei áttörésről olvasván, megint nem érti az egészet, noha hallott már harangozni bizonyos „áttört” harisnyákról, pontosabban „strimflik”-ről, melyekkel talán a „Gerlice” nevű vendégfogadóban találkozott először… Van persze alapja Karinthy rossz májának, hiszen a világháborút „ábrázoló” regényt mindent ábrázol – kivéve talán az I. világháborút. Vagy ha mégis, akkor abban nem sok a realista köszönet. A háború oka, célja, értelme ismeretlen, földrajza kaotikus, a felbukkanó alakok ködképek, kontúrtalan vázlatok; már a nevek is képtelenek: Jánoshegyi János, Mária Terézia. Az ő szerelmük alkotja a regényke cselekményének fő szálát, de ebben is van valami abszurd: Jánoshegyit rossz lába miatt nem sorozzák be, de ő Mária Terézia amerikás hódolójával, Kovács úrral elmegy a frontra filmet forgatni. Nehéz eldönteni, hogy ez csak Krúdy szokásos felületességének, nemtörődömségének vagy komolyan átgondolt, tudatos választásának eredménye. És ugyancsak tanácstalanok vagyunk a harctéri jelenetek szürrealizmusával kapcsolatban; a szerbekre, a „komitácsikra” vadászó Vörösvári úr alakjában nem tudni, kit kell tisztelnünk, a szenvedélyes hazafit vagy a gőzös agyú, nacionalista tömeggyilkost.

Krúdy Gyula
Krúdy Gyula

Ahogy haladunk előre, a cselekmény egyre kuszább és abszurdabb lesz, hogy aztán a csúcsponton, egy felvidéki városkában mintha egy régi Jancsó-filmbe csöppennénk: a bevonuló oroszokra várva a Zöldfa kávéházban gyűlnek össze az emberek, köztük Jánoshegyi és Mária Terézia, miközben Andrea, a lembergi színésznő a kirakatban saját hárfakíséretével operaáriákat énekel! Csak azt nem tudni, ez a szürrealizmus mennyire szándékolt és mennyire róható Krúdy már-már a nihilizmusba hajló frivolitásának számlájára. A mai olvasó valószínűleg inkább az utóbbira szavaz.

És hát természetesen Krúdy nem bújhat ki alapvetően lírikus bőréből; a háborúban is – mint mindenütt – a saját, csodálatos zengésű szabadversét hallja, arra fülel, és mit sem törődik az úgynevezett reáliákkal. Körülöttük röpködnek a srapnelek, füst és vad ágyúszó mindenütt, de a narrátor, Jánoshegyi álarcába bújva nem sokat vacillál kijelenteni Mária Teréziának: „Mintha a háború és milliónyi katona harcba vonulása, országhatárok ropogása és a reimsi székesegyház romba dőlése: mind csak azért volna, hogy veled együtt, egyedül lehessek, kedvesem, a Kárpátok között egy erdei úton.” Hát igen, Krúdynak nem állt volna jól a realizmus. Németh Andornak volt erre megfejtése: „ahol a figurák valószínűtlenek, ott a lírája emberi”. Így aztán csak jámbor szándék és teljes egészében szerencsére soha be nem váltott ígéret Krúdy önvallomása az Aranykéz… elején: „Mennyit szerettem volna írni, ami igaz! Semmit nem írtam csak színhazugságokat.” Hála istennek, teheti hozzá a kései olvasó.

krudykotet

A kötet a világháborús regény mellett még három művet tartalmaz: az 1916-os Aranykéz utcai szép napok című novellasorozatot, az Őszi utazások a vörös postakocsin című regényt 1917-ből, és a Bukfenc című kisregényt, mely ugyancsak 1917-ben jelent meg először. Krúdy életének és művészetének zavaros időszaka ez. Házassága csődbe jut, megszökteti szállásadója, a Royal szálló igazgatójának lányát (az anya korábban természetesen az író szeretője), Várady Zsuzsát, akit aztán feleségül is vesz, és aki a Bukfenc főhősnőjének, Gyöngyvirágnak a modellje. A háború pedig kihúzza a lába alól a talajt, hogy aztán a Monarchia felbomlása után, a „régi Magyarország” eltűnésével közönségét is elveszítse. Íróilag teljesen tanácstalan, válságos időszak ez. Az Őszi utazások… cselekménye – ha egyáltalán lehet ilyesmiről beszélni – atomjaira hullik; ráadásul a zárlat, miszerint Rezeda Kázmér, ez a megszállott bohém és hedonista buddhista lesz, és ezentúl megtartóztatja magát a nőktől, nagyjából annyira hiteles, mintha azt olvasnánk, hogy Ady törzsvendég lett egy tejcsárdában. De nem ez a lényeges, hanem az a bizonyos hang, amely összetéveszthetetlen, és amely még a legrosszabb pillanatokban is megmenti Krúdyt. Hiszen igaza van Hevesi András 1936-os elemzésének: „Ami Krúdyban a szokásos esztétikai értékelés szerint elsőrangú fontosságú, a történet és a figurák, bármely könyvének első húsz oldalán kifogy. Krúdy hamar eljátssza személyes műsorát, hamar megismerkedünk Alvinczi Eduárddal, a pesti és budai kerítőnővel, Rezeda úrral, az élveteg zsidóasszonnyal és a fiatal íróval, aki a kerítőnőből él és a zsidóasszonyba szerelmes. (…) De a másodrendűvel és a mellékessel nem tud betelni az ember. Egy hasonlatba, amely nem is mindig találó hasonlat, belesűríti a vidéki fogadók minden rozoga és hátborzongató titkát.” A Bukfenc voltaképpen érdektelen giccs, de aztán egyszer csak előbukkan egy mondat: „Az árnyék lomhaságában tunyán ölelkezik a napsugár a porral, mint vadászgató ifjú herceg lúdtalpú emlős parasztasszonnyal”, és minden rendbe jön.

A szöveggondozás Kelecsényi László munkája, és korántsem irigylésre méltó, hiszen szinte az összes Krúdy-műhöz fűzött kommentár azzal a kényszerű mondattal indul: „Kézirata nem maradt fenn”. Így aztán az író életében megjelent utolsó szöveghez kell alkalmazkodnia, az ultima manus elve alapján, de ez sem tökéletes megoldás, ismerve az író hihetetlen hanyagságát e téren is. De filológiai szaktudás nélkül is megállapítható, hogy a közreadó lelkiismeretes munkát végzett. Némileg több jegyzettel azért még boldogabbak lennénk.

Kapcsolódó cikkünk:
László Ferenc: Az öreg fiú / Krúdy Gyula Összegyűjtött Művei – Publicisztikai írások 2., 11. kötet
Bán Zoltán András: A nappali és az éjszakai kéz / Krúdy Gyula Ö.M. – Álmoskönyv

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek