Andri Snaer Magnason regénye a Koinónia magyar kiadása előtt huszonkét országban jelent meg, és az első olyan gyerekkönyv, mely elnyerte az Izlandi Irodalmi Díjat. Népszerűsége feltehetően annak köszönhető, hogy sikeresen ötvözi az ősrégit az ordítóan aktuálissal: a gyermeki pszichébe hatoló tündérmesei-bibliai motívumokat (kiűzetés, próba, áldozat, megbocsátás stb.) a XXI. századi társadalmat érintő, elsősorban környezetvédelmi problémákkal. A Föld jövőjével kapcsolatos aggodalmak, mint például az éghajlatváltozás vagy a nem megújuló erőforrások kimerülése valószínűleg sokkal zsigeribb félelmeket keltenek a regény potenciális olvasóiban, a mai gyerekekben, hiszen ők már beleszületettek ebbe a korszakba – így Magnason regényének is komolyabb a tétje számukra.

A történet a Földre nem meglepően hasonlító kék bolygón játszódik, melynek kis szigetén, paradicsomi körülmények, egyszerű örömök között élnek az örökifjú gyerekek: sziklás szirteken mászkálnak, kagylót gyűjtenek, pillangókat néznek. A baj akkor kezdődik, amikor a szigeten megjelenik az első felnőtt, a porszívó-ügynök Hahó Jónapot, aki megtanítja a gyerekeket arra, hogy olyan vágyak is léteznek a világban, melyeknek ára van: egy cseppnyi fiatalságért cserébe megtanítja kuncsaftjait repülni. Majd a korábban talán nem is létező vágyak újabbakat szülnek. Hahó Jónapot mindenre tudja a megoldást, mindig akad eladnivaló ötlete: felszegezi az égre a napot, hogy sose boruljon a szigetre „unalmas” éjszaka, elűzi a felhőket, hogy ne essen az eső. Egy véletlen folytán azonban két gyerek, Brimir és Hulda kénytelen szembesülni azzal, hogy Hahó Jónapot trükkjei milyen hatással vannak a bolygó sötétben maradt felére.

Kovács Katalin illusztrációja

A szigetlakó gyerekek története ártatlan mese a természeti javakat igazságtalan mértékben kiaknázó, vagyis a világ maradék felét kizsákmányoló fejlett országok bűnlajstromához (a gyarmatosítás, a rabszolgaság vagy az ipari katasztrófák borzalmaihoz) képest. A párhuzam – legalábbis felnőtt fejjel – mégis nyilvánvaló, és tulajdonképpen az allegória csillogóan okos, logikus tisztasága az, ami igazán figyelemreméltóvá teszi a könyvet. Főleg, hogy a tanmese végül megkérdőjelezhetetlen erkölcsi ítélethez vezet: a szigetlakó gyerekekre jellemző kollektív felelőtlenség, azaz a fogyasztói társadalom szolidaritáshiányának elítéléséhez. Amikor például Brimir és Hulda visszatér a szigetre, és elmesélik, hogy milyen szörnyű az élet a bolygó állandó sötétségben ragadt felén, a gyerekek, ahelyett, hogy kihúznák a szeget a napból, Hahó Jónapot tanácsára takaróval, étellel és ruhákkal teli ládákat bocsátanak vízre. A „megoldás” kísértetiesen hasonlít a Nyugatról érkező, kampányszerű és olykor teljesen haszontalan vagy célba sem érő segélyszállítmányok sorsára, melyek sosem jelentenek végleges megoldást az egyébként éppen a donor-országok okozta problémákra. Az egyre több szórakozást igénylő és folyamatosan elbutuló gyerekek (akik a végén már Hahó Jónapot legbutább viccein is nevetnek) kristálytiszta egyszerűséggel, de nem bántó didaktikussággal példázzák a fogyasztói társadalom működését.

Kovács Katalin egyébként fantáziadús, aránytalanságaiban izgalmas rajzai nyegle jampecként ábrázolják Hahó Jónapotot: a gonosz modern változata már nem velejéig romlott és megmagyarázhatatlanul ördögi, hanem ízig-vérig politikus alkat. A porszívóügynököt még csak antidemokratikussággal sem lehet vádolni – populizmussal azonban annál inkább. Folyamatosan vágyakat, azaz állandó elégedetlenséget gerjeszt, bűnbakokat jelöl ki, csűri-csavarja a szót, manipulál, még népszavazást is tart. Vágyai meglehetősen gyarlók és kicsinyesek: nem világuralomra tör, hanem király szeretne lenni, s nem a hatalom érdekli, hanem az intézmény külsőségei: a krokodilokkal teli várárok, a palást és az erkélyről való integetés.

Mivel meséről van szó, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy izgalmas fordulatok és egy már-már reménytelennek látszó helyzet után minden jóra fordul, és még Hahó Jónapottal sem bánnak el gonoszul a gyerekek: neki is megvan a helye a bolygón. Mivel meséről van szó, lehetséges, hogy a nap elrablásával beindult folyamat visszafordítható, hogy a sötétben rekedt gyerekek mind egy szálig megmeneküljenek, hogy minden olyan legyen, mint rég. Kár, hogy csak meséről van szó.