Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A LÉT MINT BRUTÁLIS KELLEM

Hermann Nitsch: Strukturen / Leopold Museum, Bécs
2011. dec. 21.
A bécsi akcionisták művészete különleges helyet foglal el az osztrák képzőművészet történetében, illetve az osztrák art world struktúrájában. NEMES Z. MÁRIÓ KRITIKÁJA.
A kiállítás tere
A kiállítás tere
A hatvanas évek művészeti mozgalma ugyanis mindmáig idegen test maradt Ausztriában, hiszen esztétikai értelemben még mindig őriz valami gyanúsat, valami anti-higiénikusat, ugyanakkor a fin de siècle alkotói mellett az akcionista művészek számíthatnak csak igazán nemzetközi elismertségre. A Brus, Schwarzkogler, Nitsch és Mühl munkásságával való bánásmód egyszerre vegyíti a szégyen és büszkeség modalitásait, miközben nyilvánvaló, hogy ezeknek a neveknek a „forgalmazása” jelentős piaci értékkel (is) bír. 
Az utóbbi időben a Leopold Múzeum több jelentős kiállítása is megpróbálta fókuszba helyezni vagy újrakontextualizálni az akcionista művészetet. A tavalyi Mühl-tárlat mellett többek között erre tesz kísérletet a 2012 áprilisáig nyitva tartó Melancholie und Provokation – Das Egon Schiele-Projekt összeállítása is, mely a századforduló művészete és a hatvanas évek radikális kísérletei (például Schiele férfiaktjai és Günter Brus akcióvázlatai) közti motivikus-poétikus összefüggésekre is megpróbál rámutatni. És ebbe a tendenciába illeszkedik Hermann Nitsch Strukturen című kiállítása is, mely egy egészen új oldalról próbálja körüljárni a talán legismertebb akcionista összművészeti törekvéseit. 
Hermann Nitsch a kiállításon
Hermann Nitsch a kiállításon (C) Leopold Museum
Nitsch hatvanas évek óta fejlesztgetett Orgia Misztérium Színház-koncepciója olyan pontosan koreografált pszeudo-szakrális esemény („ünnep”) létrehozására törekszik, mely a civilizált ember pszichéjének feltáratlan feszültségállapotait excesszus-helyzetekben próbálja feloldani. A cél a dionüszoszi „létittasság” celebrálása, mely a legkülönbözőbb kultúrák motívumaiból táplálkozó „szintetikus szentségformálás” keretei között valósulna meg. Nitsch a képzőművészet, színház- és zeneművészet, happening és performansz számos formáját próbálja egységbe olvasztani, hogy az emberi érzékelés minden dimenzióját provokálva nyisson utat egy újfajta közösségi-misztikus élményhez.   
A bécsi kiállításon elkülönítve tekinthetjük meg a projekt „vizuális grammatikájának” elemeit. Ilyenek például a nagyformátumú akcióképek, melyek a közösségi festő-rituálé eredményeképp jönnek létre, vagy a festési folyamatra visszautaló befröcskölt köntösök, amelyeket a művész oltárszerű installációkban hasznosít újra. De ide tartoznak a speciális színskálák, melyek az O. M. Színház színszimbolikáját hivatottak bemutatni. 
Érdekes kérdés, hogy mennyiben autonóm művek ezek a tárgyak a performatív előadásokhoz képest, hiszen hangsúlyozottan a mitikus szuper-koncepcióban nyerik el jelentésüket, ugyanakkor mint érzéki rekvizítumok magukon viselik az esemény nyomait, vagyis pszeudo-szakrális ereklyékként az O. M. Színház esztétikai „igazságát” hivatottak közvetíteni. Az ún. Asolo-terem  például egy olyan – megadott szabályok szerint – újra és újra felépíthető installáció, mely az előadások motívumkincsének és dokumentumainak komponált látványtára, egyfajta poétikai sűrítmény.                    
Hermann Nitsch: O. T. (2004) (C) Atelier Hermann Nitsch, Prizendorf, VBK Wien, 2011. A képe forrása: Leopold Museum
Hermann Nitsch: O. T. (2004) (C) Atelier Hermann Nitsch, Prizendorf, VBK Wien, 2011 (A képek forrása: Leopold Museum)
A kiállítás igazi újdonságát azonban Nitsch architektúra-rajzai jelentik. Ezeken a több évtizede folyamatosan készülő vegyes technikájú képeken Nitsch arra tesz kísérletet, hogy épületeket, illetve szakrális tereket tervezzen az O. M. Színház számára. A kortárs land art és építészeti mozgalmak hatását magukon viselő „tervrajzok” utópikus ábrázolások, hiszen nem egy megvalósítható épületet vázolnak fel, hanem a mitikus össz-koncepcióhoz illeszkedő térfantáziákat visznek színre. Ezek a fantáziák burjánzó szerves formákat egyesítenek szakrális szimbólumokkal, így hangsúlyozva Nitsch felfogását az elevenség transzcendencia általi preformáltságáról. Ugyanakkor ezek a téralakzatok nem csupán imaginárius tervrajzként működnek, hanem elemi formakészletként is, hiszen több képen figuratív jelenetek jönnek létre („sugalmazódnak”) az ősformák segítségével, vagyis a profán és szakrális, szerves és szervetlen folyamatosan egymásba játszik Nitsch lét-architektonikájában. 
A Strukturen anyaga tehát egyszerre vonultatja fel Nitsch projektjének állandó motívumait, ugyanakkor igyekszik arra is rámutatni, hogy az O. M. Színház nemcsak koncepciózus, hanem konceptuális és mediálisan rendkívül önreflexív művészeti vállalkozás. A felhasznált anyagok és tárgyak, művészeti technikák és műfajok gazdagsága nem valami formátlan káoszt hoz létre, hanem a legelemibb szintig szabályozott és jelentéssel telített. 
Másrészről épp ez a vonás az, amely szkepszisre ad okot, hiszen Artaud óta tudjuk, hogy az esztétikai kegyetlenség az ellenőrzött automatizmus függvénye, ugyanakkor az O. M. Színház esetében mintha arra történne kísérlet, hogy a szigorúan kodifikált látványvilágot egy esztétikai ideológia kultikus látványparkká változtassa. Az így létrejövő brutális kellemet pedig akár kényelmesen, egy múzeum folyosóin sétálva is élvezhetjük, annak tudatában megnyugodva, hogy valahol valakik most éppen megváltják önmagukat és helyrehozzák az európai szellem válságát. 
A kiállítás megtekinthető 2012. január 30-ig.
Hermann Nitsch műveiből 2008 őszén Budapesten is volt kiállítás, a róla szóló cikkünk itt olvasható: Kürti Emese: Fektessen Nitsch-be!

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek