Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÚJ SZÍNHÁZ SZÜLETIK

Ibsen: John Gabriel Borkman / Volksbühne, Berlin
2011. nov. 17.
A norvég-német alkotópáros, Vegard Vinge és Ida Müller Ibsen-sagájának negyedik darabját október végén mutatták be a Volksbühne kamaraszínházában, a Praterben. A Babaszoba, a Kísértetek és a Vadkacsa után a John Gabriel Borkman lett a felforgató eseménysorozat alapanyaga. SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN KRITIKÁJA.
A bemutató előtti estén húsz órásra tervezett előadás végül tizenhárom után abbamaradt, mivel az este hatkor még teltházas nézőtér reggel hétre igencsak foghíjas lett. Ebből azonban nem vonhatunk le semmilyen következtetést az alkotás minőségére nézve, hiszen a csekély számú méltatlankodó egy-két óra után elhagyta a színházat, illetve az is az előadás gyakorlatához tartozik, hogy minden alkalommal új részeket adnak hozzá és vesznek el belőle.
Jelenetek az előadásból
Jelenetek az előadásból
Az új színházi nyelv az opera, a bábszínház, a rajzfilmek (és egy német kritikus meglátása szerint az ördögűzés) elemeiből tevődik össze. Nem véletlenül határozza meg Wagner zenéje a diszkóslágerek mellett az előadást – a Gesamtkunstwerk totális megvalosulását láthtajuk a színpadon, úgy, ahogy azt Appia, Craig és Wilson továbbgondolták.
Ida Müller díszlete, jelmezei és maszkjai groteszk, hullaszerű, androgün bábokká változtatják a színészeket, a teret pedig egy életnagyságúra nagyított, kartonból aprólékosan felépített, kézzel festett maketté, amelyben minden mozdítható, átfesthető, eltéphető. A díszlet az előadás első felében mintha realisztikus igényű lenne: szobabelsőket látunk, több szinten, és az előttük lévő utca-teret, de a rengeteg lépcső, ajtó és átjáró már ekkor is a látvány teatralitását teszi meghatározóvá.
Egy lefagyasztott (polgár)háborús időpillanatban vagyunk – az előadás első fél órájában Ella által ismételgetett mondat is ez: „Es ist so kalt hier.“ A szobák elé felfestett sztráda megrepedt, a kéregmélyi magma tör fel belőle, a kukákban kartonláng ég, az elszakadt vezetékeket tartó oszlopokon pedig Wotan vészjósló kartonhollói gubbasztanak. És órákkal kesőbb maga a háború is megérkezik, kartonrepülők szállják meg a teret, fegyveres katonák masíroznak fel-alá füst és géppuskaropogás kíséretében, hogy erőszakot kövessenek el férfiakon és nőkön, míg két vörös ördögmaszkos, hosszúkarmú, öltönyös figura kedélyesen táncol a színtér két oldalát övező magas járásokon. 

borkman3

A háborús blokk után keletkezett vákuum fokozatosan széttolja a díszletet, a realista értelmezhetőség megszűnik, szobák tűnnek el és alakulnak át, a padlót hófehérre festik, míg végül egy hatalmas jéghegy jelenik meg a háttérben, megvalósítva Heiner Müller megvalósíthatalan instrukcióját: „Hó. Jégkorszak.“
Az előadás feltétlenül Ibsen-hű és -értő abban a tekintetben, hogy megtartja és felismerhetően végigviszi a darab karaktereit és alapvető konfliktusait, sőt még az életmű viszonylatában is felkínál motívumokat (ahogy a saga korábbi részeiből is átemel jeleneteket, szerepértelmezéseket), ugyanakkor következetesen Ibsen-tagadó, hiszen az ibseni szöveget hagsúlyosan nem szerves egészként értelmezi. Darabokra, mondatokra szakítja, a végtelenségig ismételteti őket, míg elvesztik jelentésüket, majd újat nyernek. 
A beszéd aktusához, az összefüggő, értlemezhető megszólaláshoz való terhelt viszony végig meghatározó jelenség. A színész testének eredeti hangját eluralja az előadás hangrendszere. A mondott szöveg, a lépések zaja, az ajtók nyikorgása, az ütések és fegyverek hangja, minden auditív elem kívülről jön, eltorzított, effektezett, ugyanakkor mégis szerves és élő, hiszen jelen idejű, színészek és hangmérnökök koncentrált együttműködését tételezi fel.
Fotók: William Minke. A képek forrása: Volksbühne, Berlin
Fotók: William Minke. A képek forrása: Volksbühne, Berlin
Nemcsak az ibseni szöveg, de Ibsen felé is traumatizált kapcsolatot mutat a színpadra állítás. Az első három órába beékelt szünetekben projektoron vetítik ki Ibsen életrajzát, műveinek keletkezési sorrendjét, a Borkman cselekményét, valamint kanonizált értelmezését. Az előadás erősen tematizálja az ibseni életműben is meghatározó alkotó-alkotás problémát, a teremtő géniusz pusztító oldalát, a körülötte élő emberek sorsát. Borkman a padláson szobrot farag, aki nem más, mint Ella, ifjúkori szerelme, akit elhagyott karrierjéért és jelenlegi feleségéért, Ella nővéréért. Egy másik padláson őrült tudósként dolgozik találmányán, egy harmadik, fekete figura pedig időnként  írógéppel járkál fel-alá idegenként az elődás többi szereplője között.
Borkman és a két nőalak (mindkettőt férfi játssza), Ella es Gunhild mellett meghatározó szereplő még Erhard, Borkman fia (Ida Müller játssza), aki az apja, és tulajdonképpen az elnyomásáért vetélkedő két nő által megnyomorított komplexusos kamaszként vergődik szobájában (amely egyszer édesanyja aprólékosan kidolgozott méhéve alakul, ahonnan lehetetlen kijutnia), majd a záró blokkban a jéghegy elött vív wagneri harcot egy hatalmas, isteni-atyai kézzel. Szintén az alkotó, teremtő atya fiaként jelenik meg egy agresszív, brutális, Erhard-alteregó (Vegard Vinge). Kartontéglákat hajigál a nézőkre, egyórás jelenetben lő le minden arra sétáló szereplőt, gazdagon megöntözve őket művérrel, időnként pedig olyan dolgokat művel mások és őmaga a különböző testnyílásaival, hogy még az előttem ülő Bruce LaBruce is felvonja a szemöldökét…
Vengard Vinge és Ida Müller Ibsen-sagájának legutóbbi két darabja nem véletlenül a Volksbühne falai között jött létre. Alkotásuk végletesen társadalom- és emberkritikus. Magát az emberi természetet teszi közszemlére, a világvége, az Utolsó Nagy Háború előtti állapotban. Amely, mint minden háború, az öltönyös üzletember, a kívülálló ördögök malmára hajtja a vizet, akik a háborús blokk utáni videóban Berlin meghatározó épületeit, köztük a Volksbühnét hágják meg, gyújtják fel és vizelik le.
Vinge és Müller színházat átertelmező munkája új műfajt teremtett. A gazdasági válság Európájának apokalipszis-színházát.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek