A Shakespeare-mesék fiataloknak, diákoknak készült, ennek megfelelően a három alkotó, Gergye Krisztián, Vlad’ka Malá és Tárnok Marica nem egy kiválasztott dráma táncnyelvi kódolását adja, hanem a főbb shakespeare-i motívumokat szövi egybe, és az így keletkező tömény Shakespeare-fílinggel igyekszik közelebb hozni célközönségéhez a nagy klasszikus művészetét.
 Jelenetek az előadásból |
Az óvatlanabbakra azért ráijeszthet Tárnok Marica, amikor ondolált, ősz fürtökkel, szürke kosztümben, vietnámi papucsát zoknival viselve megjelenik a Bethlen téri színház előterében és közli az előadáskezdésre várakozó nézőkkel, hogy ő most Shakespeare-ről fog előadni. A nézőtér helyett a fóliákba burkolt, építési területnek tűnő tánctérre terel mindenkit, és figyelmeztet, hogy ne másszon fel senki az ott felejtett létrára. Aktuális kultúrpolitikai utalások kíséretében a színház pénztelenségével magyarázza az áldatlan körülményeket, majd lelkesedve elárulja, azzal, hogy lassan tető sincs a fejünk felett, tulajdonképpen a Globe Színház mintáját követik. Ami a hamarosan kezdődő előadást illeti, nyitottságra bátorít mindenkit, de rögtön le is hordja a társaságot, mert azok nem rá figyelnek.
Nem hát. Hiszen háta mögött a szétnyíló vörös függöny látni engedi a nézőtéren ülő táncosokat. A buzgó színháztudósból rögtön rendező válik, a táncosokat a kezükre kötött köteleknél fogva távirányítja. Shakespeare-i drámahősökkel azonosítva őket egyenként a színpadra invitál mindenkit, s mindegyikük helyére választ valakit a nézők sorából, attól függően, hogy kiben sejti meg a hamleti, desdemonai, vagy éppen Júliát, Romeót, Jágót megidéző jellemet. A játékos prológus végére mindenki a helyére kerül: a közönség a nézőtérre, főszereplők a színpadra, Tárnok Marica pedig a nézőtér feletti karzatra, ahol az előadás végéig trónol. Parókák, fejfedők csereberélésével számtalan alakot megformál az előadás folyamán Yoricktól kezdve az angol királynőig, de előfordul, hogy unottan, nagy csörömpöléssel egy csésze kávét keverget. Funkciója minden szerepben ugyanaz: felülről irányít, megítél, reflektál. Az előadás elején a Herceg szavaival konferálja fel Romeót és Júliát, mielőtt pedig lemenne a függöny, Zuboly szövegét kölcsönvéve fejti ki ironikusan, hogy az imént „rettentő különös látása volt”. Az események szálait mindvégig a kezében tartva, marionett-bábokként irányítja a szereplőket, flegmán elnyirbálja sorsuk fonalát, vagy a színpadra bedobált kellékekkel rendezi át köztük az erőviszonyokat.
 |
A táncosok jelképes tárgyakkal, fátylakkal, zászlókkal, szivacsból készült koronázási jelvényekkel, bohócsipkával, cilinderrel, fegyverekkel jelenítik meg a shakespeare-i drámák visszatérő karaktertípusait, a királyt, a királynét, az udvari bolondot, a szerelmesek minden válfaját, a hűségestől a féltékenyen át a gyilkosig. A szereplők közötti viszonyrendszerek ábrázolására hosszú, széles szalagokat használ az előadás: a kötelek a harcolók köré kifeszítve arénává változtatják a teret, gúzsba kötik a legyőzötteket vagy pórázként funkcionálnak egy-egy hataloméhes szereplő kezében. Bár a cselekedetek, gesztusok alapján időnként konkrétan is beazonosítható egy-egy drámahős, vagy jelenet – ilyen például az öreg Hamlet megölése, Lady Macbeth férfiakat leigázó hatalommámora, Romeó és Júlia találkozása, Desdemona megfojtása -, az előadás alkotóinak mégis az volt a céljuk, hogy a színpadi művek legjellemzőbb motívumaira helyezzék a hangsúlyt, és ezek variálásával adjanak fogódzót a shakespeare-i világok felfedezéséhez.
Érzékletes a trónon egymást futószalagszerűen követő királyok ábrázolása: az uralkodás csak addig tart, míg a háta mögé lopózva el nem lopja fejéről a koronát a soron következő jelölt. Háborúk és nevetséges kakasviadalok követik egymást, megjelennek a Shakespeare-i történetekben oly gyakran előforduló elcserélt szerelmek és összecserélt szerelmesek, a mesebeli lények és az udvari bolondok is. És ahogy Shakespeare-nél is teljesen megszokott, hogy egy komikus felütésű történet vérfürdőbe torkollik, vagy hogy egy szerelmi csalódásokkal teli történet happy enddel ér véget, úgy a Shakespeare-mesékben is kiszámíthatatlanul váltja egymást komédia, tragédia és tragikomédia.
 Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu |
Az előadás szervező elve is egy Shakespeare-nél motívumszerűen ismétlődő dramaturgiai megoldás: a megkettőzés, az egymásra tükrözés módszere. A Shakespeare-mesék cselekménye több szinten zajlik párhuzamosan, hiszen a Tárnok Marica által megformált mindenható figura, majd az általa bábként irányított szereplők szintjén is, akik nem mellesleg egymást is irányítják, sőt maguk is mozgatnak bábokat. Ráadásul a tánctéren zajló eseményeknek folyamatosan kifordított, torz, vagy a valóságtól elemelt „tükörképét” adja az az árnyjáték, melyet a táncosok a színpad hátsó felén kifeszített lepel mögött mozogva hoznak létre. A párhuzamos, egymásra reflektáló cselekményszálak és jelentésrétegek legnyilvánvalóbban a színház a színházban jelenetekben kerülnek egymás mellé Shakespeare drámáiban és a KET előadásában is.
Tárnok Marica narrációja és mulatságosan szoros útmutatásai mellett a táncosok bábok segítségével egy az egyben eljátsszák a Szentivánéji álom Pyramus és Thisbe szerelméről szóló betétdarabját. A ripacskodás határait szándékosan súroló, ügyetlen csepűrágás a vándorszínészek vásári játékát, így Shakespeare korát, korának színházát is idézheti, ahogy az állandó szerepváltások és a díszlettelen játéktér is. Persze a reneszánsz báli jelenet mellé azért be van iktatva a tuc-tuc zenével aláfestett partihangulat, a szempilla-rebegtető arák egy pillanat alatt pasijuk férfiasságát lekicsinylő csajokká válnak, a tőr és a méreg mellett pedig egy modern puska is előkerül, így az óvatosan adagolt színháztörténeti lecke nagyon is mai nyelven szólal meg.
Amikor Tárnok Marica slampos tanárnéni-szerkóban a színpadra navigálja a nézőt, szó szerint és átvitt értelemben is arra igyekszik rávenni, hogy ne feltétlen a megszokott útvonalakon közelítse meg a színházat és Shakespeare-t – ahogy az előadás ajánlójában is olvasható: „bevezeti a fiatalokat Shakespeare sokrétű világának rejtelmeibe”. Igaz, az apró darabokra turmixolt és jól megkevert, egyúttal élvezetesen felrázott Shakespeare-mixet nézve a fonalat is könnyű elveszteni, ettől még a Shakespeare-mesék kitűnően alkalmas lehet a kötelező olvasmányokkal szemben tanúsított ösztönös ellenállás leépítésére, sőt a tartalmas szórakozásra is. Nemcsak diákok esetében.