A Gondnokság alapötlete kimondva, kimondatlanul is abból az elsődleges igényből fogant, hogy a társulat fiatal rendezői több lehetőséghez jussanak, s az új epizóddal havonta jelentkező, színházi formát öltő szituációs komédia a debütálás alapján egyöntetű sikerre számíthat. A tervezett egy alkalomhoz képest már az első előadást is kétszer játszották el egyetlen estén: úgy tűnik, hogy a Katona ragaszkodik a koncepcióhoz, hiszen – a színház lényege szerint – éppen A Gondnokság alkalmisága, pillanatnyisága, az akkor és ott ismételhetetlensége teszi különlegessé az előadást. Ehhez mérten az improvizációkra épülő színházi sitcom anélkül nyeri el végleges formáját a nézők szeme láttára, hogy ennek esetleges hátrányai éreztetnék hatásukat. Egyfelől tehát az előadás kuriózum.
 Dankó István, Kocsis Gergely, Rajkai Zoltán, Pálos Hanna, Ötvös András |
Másfelől az időpontok és a férőhelyek korlátozottsága miatt az előadásokra szinte lehetetlen jegyet váltani, a színházi pillanatokért pedig aligha kárpótol, hogy A Gondnokság november vége óta az interneten is követhető. Teljes egészében (persze késleltetve) kerülnek fel az előadások felvételei a YouTube-ra, de az első részek tanulsága szerint csupán a történet fonalát segítik felvenni, a multimedialitás ellenére ugyanis A Gondnokság az egyébként alternatív színházi kezdeményezést egészen exkluzívvá teszi – újragondolva az underground szellemiségét. Ezért érdekes már a helyszín is, hiszen az előadás, úgy a Gondnokok titkos főhadiszállása, mint a Katona alagsorában megbúvó Sufni révén, földfelszín alatt játszódik, s ennek az átértelmezésnek a jegyében teremt felszabadult, kötetlen légkört a premier is.
Az előző rész tartalmából. A Sufni, vagyis a főhadiszállás ezúttal a vészkijáraton keresztül, az alagsor titkos labirintusrendszerén át közelíthető meg, miközben a folyosó diszkrét feliratai figyelmeztetik a szemfüles nézőt a teleportáló cső forróságára éppúgy, mint a 4-es metró munkálatainak veszélyeire. Az előadás Fekete Ernő narrátori szólamával indul, vázolva az alapkoncepciót: a kereszthímzés próféciája már jóval az írás megjelenése előtt kódolta történelmünket, de I. István király – Bajor Gizellával kötött – házassága megfertőzte a vérvonalat, ezért a Gondnokok a később kihaltnak hitt Árpád-ház egy titkos oldalágát óvják évszázadok óta. Tulajdonképpen hatan vannak, de Junior, a csapat orvosa korán belehal sérüléseibe, a lekicsinyített Feri pedig csak akkor hallható, ha légy hátán ül, így a Gondnokság négy, sematikus tagból áll: Vera az esetlen, de nagyon ügyes programozó, Endre, a pozőr harcos, Attila, a miniatürizálás buzgó szakértője, és Endre, a kódfejtő, akit hagyni kell, hadd koncentráljon.
A színészek mindegyike karikíroz, de saját karakterére olyannyira jellemző vonást túlozva el, hogy az előadás nem válik komolytalanná. Pálos Hanna mindent megtesz azért, hogy Vera ne tűnjön gyengébbnek a férfiaknál, ezért nagyszerűek azok a momentumok, amikor előtérbe kerül nőiessége; nem úgy Rajkai Zoltán Endréje, akit legfeljebb a fejkendője és a terpeszállása teszi férfiassá. Dankó István alakításában Attila alacsony termetével küzd, amit izgága, fontoskodó mozgásával és szemüvege igazgatásával igyekszik kompenzálni, szemben a másik Endrével, akit Kocsis Gergely formál feszült, ingerült, a bölcsességet mímelő vezetővé.
 A képeket készítette: Dömölky Dániel (A képek forrása: Katona József Színház) |
A Gondnokok egy zöld sast vizionáló zavaros próféciából kiindulva a kiválasztottat keresik, s így jutnak el a Zöld sasok nevű kocsmába. Itt épp érdekegyeztetés és némi vér folyik a zöldvérűek és egy lelkes ellendrukker, Zsolt között, aki igyekszik vitapartnerei értésére adni Zöld a sálad, folyik a nyálad kezdetű rigmusát, de az odakívánkozó rím előtt minduntalan félbeszakad a skandálás. A Gondnokok az utolsó pillanatban mentik meg Zsoltot, s bár a bocskor, az ostor és a süveg együttes viselése után bizonyossá válik, hogy nem Zsolt a király, a férfi szívszakajtó képessége tiszta magyarságáról árulkodik. Zsolt kiállja a beavatás próbatételeit, és rögvest bizonyítja rátermettségét: a népszámlálási kérdőíveken a kereszthímzéssel díszített kendő X-ei kérlelhetetlenül jelölik ki a leendő ősanya illetve ősapa személyét. Zsolt szerepében Ötvös András: a részeg provokátor kezdeti félelmét fokozatosan veszi át a gyanakvó együttműködés; mondjuk a teleportálás azért többé-kevésbé meggyőzi.
Ehhez csupán egy Suzuki kipufogójába dugott hüvelykujjakra, a kézfejekkel imitált szárnycsapásokra és a közismert refrén – Szállj, szállj sólyomszárnyán / három hegyen túl – éneklésére van szükség, de vigyázat, mert az első teleportálást követően enni kell A nagy kun gyökérleveséből. A bázisról a teleportálás jóval egyszerűbb, hiszen csak egy Commodore 64-et idéző számítógép, egy telefonközpont kapcsolótáblája, egy nyilazó mozdulat láthatatlan energianyalábja és egy fémszekrény kell hozzá, ezzel együtt a Kálmán Eszter munkáját dicsérő díszlet, vagyis a főhadiszállás uralkodó eleme egy redőny, ami felhúzva és leengedve is kivetítőként funkcionál: a kocsmaverekedést színpadi jelenet, Zsolt első önálló teleportálását pedig kisfilm mutatja meg. A Katona József Színház előtt játszódó kültéri jelenetek az előadás fiktív helyszínét az igazival azonosítják, pontosabban azzal játszanak el, mintha a Sufni színpada valójában a főhadiszállás álcája volna.
A Gondnokság, Dömötör András és Kovács Dániel ígéretes rendezésében a naiv eredetmítoszokat a sci-fi utópikusságával, a népmesei fordulatokat a kémtörténetek kötelező elemeivel ötvözi, miközben a valóságot kifordítva, nem kevés iróniával keres fiktív összefüggéseket a jelen eseményei és a múlt jelenségei között, ez pedig a sorozatokhoz mérten sűrű, jó tempójú, könnyfakasztóan vicces stílusparódiát eredményez. Az előadás helyenként egészen abszurd hangvételűnek tűnik, hiszen tényként kezeli, hogy a négyes metró késleltetésének hátterében – a munkások, politikusok százainak manipulálásával járó – szarkofágépítés áll, s mint kiderül, Suzukira azért van ilyen nagy számban szükség az országban, mert a Gondnokok csak a mi autónk kipufogóján keresztül képesek a bázisra teleportálni. Az előadás aktuálpolitikai, közéleti jelenségekre vonatkozó magyarázatai azonban semmivel sem ésszerűtlenebbek, nevetségesebbek, mint a valóságos, legitim válaszok. És ez az, ami igazán abszurd.