A növények viszont az egyre hidegebb napok ellenére kizöldültek, és úgy tűnt, hogy az évelők nemsokára virágba borulnak. Napok óta válogatott rémálmok gyötörtek. Minden éjjel ugyanazok a bizarr történetek váltották egymást: gyermektelen argentin házaspárok csecsemőkre vadásztak a végtelen pusztán az éj leple alatt, depressziós bolíviai nők ágyhoz szíjazva üvöltötték álomba magukat. Túlfűtött chilei gimnazista lányok borotválták egymás fanszőrzetét az internátus mellékhelységében, ezt követően magányos kubai kamaszok kergették elkeseredetten a hurrikánokat a havannai éjszakában. És így tovább, a végtelenségig, amíg reggel magamhoz nem tértem ennyi képtelenség után.
Rájöttem, hogy A jövő nem a miénk című, fiatal latin-amerikai szerzők műveit tartalmazó antológia mindennek az oka, ez a könyv van rám ilyen erős, megmagyarázhatatlan hatással. Tudtam, hogy muszáj tennem valamit, de a könyvet semmiképp nem akartam a szövegeknél újra kinyitni, mert féltem, hogy a mágia még jobban eluralkodik a lakásban, és végleg elnyel a szövegekben lakó álomvilág. Végül fölcsaptam a 221. oldalon és Balázs Eszter Anna a kötethez írt utószavának tényeire koncentráltam, hogy visszataláljak a valóságba, amiből megtudtam, hogy a JAK Világirodalmi Sorozatának legújabb darabjával van dolgom.
Eredetileg a kolumbiai Pie de Pagina című online folyóiratban gyűjtötték össze az 1970-es és 80-as években született, már publikáló latin-amerikai szerzőgárda legjobb elbeszéléseit, novelláit. A virtuális kötetben akkor tizenhat ország hatvanhárom alkotója szerepelt. Az antológia 2009-ben a fiatal perui irodalomtudós és egyben szépíró, Diego Trelles Paz szerkesztésében nyomtatásban is megjelent, ekkor már csak tizennégy ország húsz legjobbja kerülhetett az El futuro no es nuestro című válogatásba.
A JAK világirodalmi sorozatának szerkesztői, Urfi Péter és Krusovszky Dénes mindenképpen nagy tettet vittek véghez a kötet megjelentetésével, mert az argentin, a bolíviai és a chilei kiadás után Európában elsőként a magyarok vehetik kezükbe a Jövő nem a miénk című antológiát. Természetesen hatalmas dicséretet érdemel Kertes Gábor fordító is, aki alapos és lelkiismeretes munkával (http://mufordito.blog.hu/) ültette át magyarra a műveket, hogy évtizedes hiányt pótoljon be a latin-amerikai irodalom magyarországi jelenlétében.
Az antológia szerzői új generációt alkotnak a latin-amerikai irodalom genealógiájában, akik átlépték a totális regény korlátait, búcsút vettek a 60-as, 70-es évek nagy generációjának (Vargas Llosa, García Márquez, Cortázar, Bolano) modernista alapeszméitől, és nem ragasztható rájuk a mágikus realizmus címke sem. Ők már nem akarnak kényszeresen olyan elbeszélő prózát írni, amely egész történelmi korszakok feltárására hivatott, tehát nem viszonyulnak lojálisan országaik tragikomikus történelméhez.
Az új generáció túl van a cinizmuson, vele együtt a posztmodernen, és az abból való kiábránduláson is. Gyökértelen ez a társaság, melynek tagjai történeteiket nem a múltból hozzák, ugyanis nem akarnak szembenézni semmiféle örökséggel. Ők a szabadság esztétikai kategóriákat teremtő nemzedéke, akik megölték az apákat, megtapasztalták az elszakadás alapélményét: egyúttal saját múltjukat is kiirtották, így éppen csak saját elméjük féregjáratainak tenyészetével kell szembenézniük. Nincs bennük idealista, világjobbító szándék, hiába fiatalok és erősek: a jövő nem az övék, mert nem érdekli őket a jövő.
A jövő nem a miénk antológia többségében borzongató történetei a mágikus realizmussal ellentétben nem állnak szoros kapcsolatban a mítosszal, a történelem és a valóság borzalmai elől nem próbálnak meg a mítoszok földjére menekülni, és rajtuk keresztül egy elviselhetőbb, alternatív történelmet írni. A mágikus jelleget mégsem mellőzik, egyszerűen arról van szó, hogy más a transzcendenshez való viszonyuk: a novellák elliptikus szerkesztéséből eredően megszületik az újmágia, a fantasztikum egy új válfaja.
A novellisták a titkokat a kimondatlanságba, a sorok közé rejtik: mesterien adagolt valóságmorzsákat szórnak elénk, és arra kényszerítenek, hogy irracionális elemekkel egészítsük ki az összefüggések láncolatait. Történeteiket eredendően a szexualitás, a perverzió, az erőszak, a nyomor és a bűn nyelvén írják a világról. Nincs bennük se felszabadító igazság és üdvözítő jó, se sátáni erő és gonosz démonok. Egyszerűen csak arra mutatnak rá, hogy mi magunk vagyunk a valóság, a történet, a mágia.