Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BOLYONGÓ

Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei / Trafó (Tündérgyár)
2011. okt. 28.
Nagyhajú, nagyszakállú, átszellemülten ágáló kocsmafilozófus fogadja, majd hosszú előjáték után egy másik pinceterembe invitálja a közönséget. Onnantól azonban ő lesz az, aki szeretne bejutni. Egy lakásba. Sokadik próbálkozásra szinte mindegy, kikhez. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Stefanovics Angéla és Szabó Zola
Stefanovics Angéla és Szabó Zola
A próféta külsejű fiatalember Istenről, a kozmoszról, az anyagi világról hirdetett tanai, önmegfigyelési híradásai ismerősen érdektelenek, de nem humortalanok. A szar megtestesült fing, a fing átszellemült szar – ebből pár perc (a Trafóval szomszédos külső helyszín, a Tündérgyár alagsorában elvesztegetett időnél jóval kevesebb) elegendő lenne. Amikor azonban a félig-meddig lakásszínházként kialakított klubinfernó másik helyiségébe vándorlunk, változik a helyzet. Aki bírja, marja alapon kell magunknak (kényelmetlen) helyet találnunk a Sebő Rózsa tervezte tényleges lakáslátvány sivár peremén (ez nagyjából mindenkinek sikerül is).
A próféta (vadonc megjelenése nyomán elnevezve: a Pitbull) pedig megkezdi tolakodó, ingerlő, dühítő kopogtatási, csengetési, kilincselési akcióját, hogy az estét békés kártyázással elütő, nyilván a társadalom alsóbb rétegeiből való emberpár – fiatal középkorú férfi, kislányosan ifjú nő – otthonába a lehangoló szoba-konyhát bérlő háziak minden tiltakozása ellenére végül is sikeresen bejusson, szinte beköltözzön. Ekkor – a szünet nélküli két óra első harmadának végén – mi, nézők vele tarthatunk: akinek odabent kerülközik szék, kanapé, padlófelület, közvetlen testközelből követheti az eseményeket, mások maradnak öt méterrel kijjebb. De az is olyan, mintha bent lennénk. Mindnyájan benne vagyunk.
„A kudarcról lesz szó. / Leszámítva a boldog keveseket, akiknek »minden sikerül«, egyéni sorsunk – ha úgy tetszik: történelmünk – sokkal több balsikerrel sújtott, mint ahány sikerrel jutalmazott” – ezt Örkény István írta első két bevezető mondatként 1975-ös színműve, a Kulcskeresők elé. E darab emlékezetes szereplője a lakótelepi jótét lélek, a mindenhová gondtalanul benyitó Bolyongó, aki mindennek a naposabb oldalát nézve, illúziókkal, hitegetéssel, fonák érveléssel sikernek igyekszik láttatni a bármely ajtó mögött mutatkozó kudarcokat, a kíméletlen realitások felől az alig megalapozott remények felé terelgetve kuncsaftjait.
Nagy Zsolt és Stefanovics Angéla
Nagy Zsolt és Stefanovics Angéla
A Pitbull emlékei talán részben elődjének tekinti a Kulcskeresőket. Még Örkény mellékes kellékei (a vodka, a reszelt alma) is visszaköszönnek vendégszövegként, „vendégtárgyként”. A kulcs is persze, mely ott fejvesztett keresése által jelképessé válik (Fórisék lakásába csak bemenni lehet egy idő után, kijutni belőle nem), itt inkább az eldugása, az ijesztő egeres fityegője fontos; olyan mindegy, hogy belenyílunk-e a külvilágba (vagy az belénk), avagy sem. S a Pitbull–Bolyongó – aki a Keleti pályaudvar felől jövet állítólag már vagy száz lakásba próbált bekéredzkedni, hiába – nem hazug vigaszt hoz, hanem szem-felnyitogató, önszembesítő számonkérést, ugrató és pimasz, a relációkat feltáró és átalakító viselkedést. Helyrezökkentést mindabba, ami el lett tolva. Már ha.
A nem házas pár eleinte még egymással szövetségben rúgná ki a nem óhajtott vendéget – később egymás iránti érzéseik tartalmatlanságára, kapcsolatuk távlattalanságára (majd részben e felismerések ellenkezőjére) döbbennek rá a Pitbull által felrázva. Más szereplők szintén felbukkannak a címszereplő erőterében. Kárpáti Péter íróként is, a társulattal fokozottan – konzultálva – együttműködő rendezőként is jól alakítja a valóság talajába gyökerezett, mégis elemelt dráma szövegét és szituációit. De azért észre kell venni: a svungos helyzetek, dördülő dialógusok gyengébb, megoldatlanabb jelenetrepeszeket is maguk mögött hagynak. Problematikus mindenekelőtt a Pitbull halála és feltámadása; azután szőrmók külsejének „leborotválódása” a fürdőszobában; a Natasa nevű lánnyal folytatott életinterjú; a közönség megszólítgatásának suta igénye (épp Natasa révén), legvégül – részleteket ne áruljunk el – a középkorú férfi elhomályosult ébredése, párjának (?), Endzsinek bohókás-gyerekes átváltozásai. A darab felkínálja magát az előadásnak, de szöveg- és struktúraszerűen nem sokat tud kezdeni saját létével, a Kárpáti-védjegyek – így a mesebetétek – ellenére sem.
Nagy Zsolt
Nagy Zsolt. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu
Az előadás élvezetesebb a színműnél. A saját civil személynevükön fungáló színészek pompás és hiteles alakokat teremtenek, olyan színházi közegben és közelítésmódon, amely még mindig nagyon hiányzik a leképezés-elvű, az ún. valóságot legtöbbször egy az egyben tapasztalati forrásul és technikai kiindulásul alkalmazó hazai színjátszásból. Lőrincz Zsuzsa feleség- és Boross Martin fiatalember-mellékszerepe az esendő egzisztenciákat is humánus méltósággal tölti fel, Stork Natasa tisztázatlan jövőképű csajának viháncolásai nemzedéki artikulációként is célt érnek. Szabó Zola értetlen, kiégett bánata és a különösen megkapó Stefanovics Angéla szordínós, az ellenkezőjébe könnyen átkapcsolódó kedélytelensége véletlenül egymás mellé sodródott egyének érzelmi és egyéb gubancaiban-kudarcaiban teszi egyértelművé: a kis kudarc is kudarc, ami nevetséges, lehet egyben mélyen tragikus. Nagy Zsolt robog, izzik, habzik a Pitbullt játszva, mégis megvan benne a meditatív lassúság, és acélos fizikai tartása, vagány uralombeszéde el-elfedi, hogy gondolati alakítottságban a figura nem ennyire acélos. Nemigen tudjuk meg, ő, a Pitbull kicsoda, azt sem, hogy miért akarja a meg nem hamisított én- és egymás-tudást alanyaiból kipréselni – de mindez nem zavaró egy produkcióban, melynek során a fiatalasszony hirtelen támadt terhességét, a nagy pocakot az számolja fel, hogy előszedi mackófelsője alól a pasija bukósisakjának félgömbjét.
Kárpáti Péter eredményesen, a saját, két-három éve kezdett, módosult színházi útját járva dolgozott színészeivel. Az újszerű színházi tér nyitotta kérdések nem mindegyikére lelte meg a hiánytalan választ. Például sokszoros jelképességű ugyan, hogy nézők tucatjai ülnek bent Endzsiék bérleményében: valószínű, hogy bármelyikükből, bármelyikünkből lehetne „drámahőst csinálni” csapdái(n)k csattantásával – de az nem tisztázott, mi a teendő a nézői testekkel mint objektumokkal. Megérinthetőek alkalomadtán? Egy komplexebb, szimbolikusabb térszemlélet jegyében „ott vannak” – vagy „nincsenek ott”? (Néha történik véletlenszerű futó érintés, súrlódás. Jobb is, ha több nem, mert a színész–néző kontaktus törékeny, mesterkélt.)
Örkény Bolyongójának nem is lehetne otthonosabb közege – már ami a csúfondáros elnevezést illeti –, mint a Tündérgyár. De ma már egyén, társadalom és színház más kulcsokat keres más zárakba. Nem a Bolyongó ideje járt le: manapság a Pitbull bolyong.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek