Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NORVÉG MINTÁS GAMEOVER

Happy, Happy
2011. szept. 14.
A boldogságnak nem is kell hazajönnie Anne Sewitsky filmjében, mert mintha az idők kezdete óta otthon lenne, pulóverben nézne ki az ablakon, hallgatagon merengene. Aztán persze kiderül, hogy ez csak látszat: otthon van, és megszokás, boldogság nélkül. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA.

Mintha Norvégiában mindenki az Isten háta mögött élne. Skandináv sajátosság ez: a hó-nyomokból és kásás csendekből felmérhető távolságok ellenére és tudtával létesülnek közeli, brutálisan közeli emberi kapcsolatok. Az idillien komor, meghitten unalmas norvég vidék nyugalmát új szomszédok érkezése borítja fel. Rögvest meg is ismerkednek egymással. Háromtagú család itt, háromtagú család ott – csak, hogy a szimmetrikus szerkezet még jobban érzékeltesse a két família közötti radikális különbségeket. A vendéglátó háziaknál a férj vadászik, a nő tanító, a gyerek pedig echte norvég. Az új szomszédoknál a férj szeret énekelni, a nő sikeres ügyvéd, örökbe fogadott fiuk pedig fekete. 
Adva vannak tehát a párok, kezdődhetnek a keresztmozgások, a skandináv cserebomlások. A nagyvárosból érkezett Sigvét feszélyezi a szomszéd férj Eirik suta nyersessége, hitvese a szőke-hűvös Elisabeth (aki már nevével is kilóg a rusztikus miliőből) hamar féltékeny lesz a némiképpen együgyű bájos Kajára. És hogy a gyerekek se maradjanak ki a kombinatorikából: a kis Theodor mint néger rabszolgára tekint Noára. Posztkoloniálisat játszanak, a tévében afrikai nőt mutatnak törzsi környezetben, „ott az anyád”, mondja pajkosan Theodor, Noa pedig az egészet nem érti. A néző viszont annál inkább. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Az elsőfokú egyenlet magánéleti súrlódásokat és ütközéseket jósol, és nem is kell csalódnunk. Előbb megtudjuk, hogy családon belül sincsenek rendben a dolgok, hogy a megszokás és a hallgatás még a hazugságnál is jobban leplezi el a problémákat, aztán azt látjuk, mintha csak az ablakon kukucskálnánk be, hogy ezek az érzelmi patthelyzetek hogyan szabadítanak fel szexuális energiákat. Kicsit egyszerűbben: Kaja és Sigve szemérmetlen szemérmességgel jönnek össze az egyik közös vacsora után, amint a kuka Eirik elmegy vadászni, máris jön a szomszéd pasas. A szimpla képletet egy újabb cserebomlás teszi izgalmasabbá. Az erélytelen, nem létező férfiasságát puskájával kompenzáló Eirik egy közös futás végén bepróbálkozik Sigvénél. A kínos visszautasítás után természetesen igyekszik poénosra venni a figurát, de ez kábé annyira áll jól neki, mint Breiviknek a humanizmus. 
Breivik idecibálása egyrészt tűnhet ostoba zsurnalizmusnak – és valóban: vajon mikor írunk le egymás után 8 mondatot Norvégiáról a tömeggyilkos emlegetése nélkül? – másrészt belefér a képbe, sőt mintha a társadalmi elfojtásokat, élethazugságokat pásztázó célkereszt csupa breivikséget mutatna. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Gurul előre a történet ebben a tempóban az önismereti lejtőn, közben sűrű, nagy pelyhekben esik a hó, időnként – ironikus ellenpont gyanánt – egy pop/rock zenekar kórusként alkalmazva melodikusan dalol egy nem is létező nyárból. Ettől a kizökkentéstől még erősebb lesz a nézőben a gyanú: ezt a filmet már látta. Hogy akkor ez lenne bizonyára a Norvég szépség
A kamaradráma mellett a társadalmi dimenzió diszkrét háttér, jelképes díszlet. A régóta kórista Sigve és Elizabeth felbátorítja a félénk Kaját: próbálkozzon ő is az énekléssel. Utána együtt készülnek a karácsonyi fellépésre, és maga a félrelépés is itt lesz evidens Elisabeth számára, mint ahogy az is, hogy nem kussol tovább. Elege lett a lecsavart ablak melletti beszélgetésekből. (Itt bevillanhat Sam Mendes másik filmje, A szabadság útjai.) Elmondja Eiriknek, hogy mi a helyzet. Eirik kiborul, Kaja replikájában megkérdezi, hogy akkor most meleg vagy-e („Bist du Homo?”). A „nicht vor dem Kind” kommunikációs modell, úgy látszik, nem közép-európai sajátosság: hogy ne értse Theodor – aki éppen Noát alázza a nappaliban –, németül vitatkoznak a szülők. Theodor persze mindent ért, ezért is kínozza a tündéri srácot.
A további cserebomlások, logikai rosálások részletezését el is hagyhatjuk. A fordulat és a befejezés keserű iróniája teremt némi eredetiséget, kisajtol némi együttérzést. Ez legkivált a színészeknek köszönhető.  Kaja (Agnes Kittelsen) barna bűbája, ahogyan magára talál a kalandban, majd önmagába zuhan, arányosan mozog együtt férje, Eirik (Joachim Rafaelsen) riadt sihederségével. A tehetséges birkózóból lett egy tesze-tosza férj. A másik páros is nagyszerű: a lomhán hiú, körülményeskedő Sigve (Henrik Rafaelsen) mellett a film legjobb karaktere Elisabeth. Maibritt Saerens játékában az érzékiség és a rezignáltság közelebb lakik egymáshoz, mint bárki más ebben a filmben.
Miután az első tíz percben megismerjük nemcsak a film főszereplőit, hanem a történet teherbírását és maximális fordulatszámát is, nem várunk meglepetést. Noha az IKEA ideáját egy országgal arrébb találták fel, (nor)végülis itt is működik a márka brandje: ez egy IKEA-film. Egyfelől környezettudatosan újrahasznosított elemek sorából épül fel (hóesés minden mennyiségben, a fény és a sötétség vizuális összjátéka, merengő hallgatások, elharapott mondatok, intenzív színészi játék), másrészt a film dramaturgiája gyakorlatilag játszi könnyedséggel összeszerelhető panelek minimális dizájnnal felaggatott szériája. Ami a leghitelesebb: ahogyan a hó ropog a lábak taposása alatt. Ami a legevidensebb: vonzás van, választás nincs.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek