Kidülledő mellkassal, stukkert markolva érkezik a lépcsők tetejére Antonio Banderas, éjfekete szemeiben szikrázik a düh, s mikor az alant hadonászó áldozata egy kifent konyhakést tapaszt önnön törékeny nyakához, a méltóságteljesen ereszkedő bika csak annyit sziszeg: „Úgysem mered!” Sziszeg, akár egy mérges kígyó, minden szava haraggal színültig teli, tekintete pedig metsző, mint egy tőrdöfés – csupa szenvedély, csupa gyűlölet, csupa dráma a nagyvászon, dúlnak az érzelmek, spriccel a vér.
Ünnepi, de legalábbis felettébb örömteli pillanat ez az újkori spanyol filmművészet legnevesebb szerzője életművében, s nem csupán az érettségében is lefegyverző egykori fétisszínészének magas hőfokú visszatérte miatt. Merthogy – amennyiben igazán őszinték vagyunk magunkhoz – Pedro Almodóvar már majd’ egy évtizede nem rendezett hasonlóképpen sűrű és intenzív szcénát. Nem mintha a zsúfoltságában is súlytalan Rossz nevelés vagy a bizonyos távolból ernyedt háziasszonymozikra emlékeztető utóbbi darabok (Volver; Megtört ölelések) híjával lettek volna a látványos erényeknek – ámde az a legkorábbi munkákat idéző, vakmerően szédült és szenvedélyes hangfekvés, mely A bőr, amelyben élek némely üdvözítő pillanatát fémjelzi, aligha volt jellemző rájuk.
Elena Anaya és Antonio Banderas |
Almodóvar ezúttal hozott anyagból dolgozott, Thierry Jonquet csavaros lektűrjét írta vászonra, s jobbára megőrizte az alapmű komor, nyomasztó hangulatát. A hajmeresztő fordulatokban bővelkedő sztori az istenkísértő plasztikai sebész (Banderas) szerelmi őrületéről mesél, amely két családi tragédia nyomán bontakozik ki egy elegáns spanyol kúria alagsorának kulcsra zárt szobáiban.
A hölgyfoglyának arcával machináló sebész frankensteini története kezdetben Georges Franju költői horrorját, a Szemek arc nélkült idézi, aztán az előtörténet felmondása során Hitchcock Szédülését – elvégre a félidő revelatív fordulatát követően hasonlóképp hangsúlyossá válik a halott kedves iránti megszállottság poe-i motívuma. Almodóvar voltaképpen a megannyi patinás elődöt követve a Pygmalion-mítoszt formázza újra – méghozzá a Jonquet-regény nyomán üdítően perverz modalitásban, hiszen teremtő és teremtett viszonya ezúttal igencsak meghökkentő fénytörésbe kerül. Hogy a lenyalt hajú doktor vad szerelemre lobban tökéletesre csiszolt alkotása iránt, az aligha látszik meglepőnek, miként e lázas érzemények komor végzete is bízvást borítékolható az első pillanattól fogva – ámde az őrdögi vállalkozás motivációi bizarr meglepetéssel szolgálnak.
E mitikus történetből Almodóvar melodrámai mozzanatokban dús és komikus elemekben szegény thrillert farag, amelynek legfőbb erényét alighanem az elegáns és lendületes cselekményvezetés jelenti. Habár a játékidő során olykor fölöttébb nehezen hihető mozzanatokkal is szembetalálkozunk (lásd a sebész, házvezetőnője és féltestvére képtelen viszonyrendszerét), Almodóvar példás ritmusú, kiegyensúlyozott rendezése végig elragadó, a jólesően kiszámíthatatlan és frappánsan elbeszélt történet pedig egészen a fináléig fenntartja az izgalmakat.
Marisa Paredes és Antonio Banderas (A képek forrása: PORT.hu) |
A rendező holdudvarából érkezett színészek rendre csuklóból hozzák a nekik írt figurákat – legyen szó a aggodalmas házvezetőnőt lazán felskiccelt Marisa Paredesről, a letaglózó szépségű Elena Anayáról, vagy sármjának teljében bizonyító Banderasról. Igaz, valódi drámai szerep, komoly önsúlyú alakítás aligha akad e komorságában is játékos, végzetszerű kavarásban – jóllehet a történet mélyén forrongó bosszúdráma bízvást adna erre lehetőséget.
Almodóvart azonban inkább a spanyolos hevülettől túltelített pillanatok izgatják, a szilaj, szélesvásznú végzet kanyargós útjai, semmint a beláthatatlan mélységekbe merülő lélektani folyamatok, ilyenformán filmje némileg adós marad a háborodott sebész átélhetően szívszaggató szerelmi drámájával. Frankenstein-doktor és a szépséges szörny románca a fináléra vériszamos zátonyra fut – ám a bosszúról és a végzetről mesélő tanulság némiképp banálisnak, a lezárás pedig erőtlennek tűnik. Almodóvar azonban mindaddig magával ragadóan vezette nézőjét e vonzóan szélsőséges cselekményvilágban, s ez a sodró lendületű meseszövés alighanem szolid hiányérzetünk dacára is értékes és élvezetes művé avatja legújabb darabját.