Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÁSODIK HIBA

Született feleség
2011. aug. 24.
François Ozon a 8 nő forgatásán úgy érzete, nem szentel elég figyelmet a franciák legnagyobb filmikonjának, Catherine Deneuve-nek, ezért aztán keresett egy másik francia bohózatot, majd a sztárnak ajándékozta a főszerepet. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.

Catherine Deneuve pedig nem véletlenül sztár: finom iróniával, jó ízléssel oldja meg a szerepét. Ugyanezt sajnos nem lehet elmondani a rendezőről, aki mintha beleszeretett volna saját teremtményébe, és közben elfelejtette az eddig tanultakat. Pedig François Ozon-t a kortárs francia film egyik legtehetségesebb alkotójaként tartják számon, aki kísérletező kedvétől hajtva folyton új utakat keres, és aki a keresés közben pimasz módon mondja fel és csavarja ki a filmtörténetet. A zseniként elkönyvelt rendező munkáit finom színészvezetéssel, filmes stílusok megidézésével szokás jellemezni, aki a dramaturgiában jól és kiforrott érzékkel ellenpontoz zenével, valamint a kihagyás, elhallgatás eszközével sűríti, mélyíti, teszi többrétűvé történeteit. És bár az előbb felsoroltak elmondhatók a most mozikba kerülő filmjéről is, a Született feleség mégsem lesz felejthetetlen élmény.
A nyitó jelenetben a hamupipőkei bájjal felvértezett Suzanne Pujol (Catherine Deneuve) hófehérkei tájban kocog. A negédes „feeling” nem véletlen. Az eredeti francia cím – potiche – jelentése csecsebecse, értéktelen tárgy, dísz, amivel a „kirakatfeleségeket” jelölik a franciák. A „potiche”-ok legfontosabb tulajdonságai: szépek, kedvesen társalognak, vezetik a háztartást, nem kérdeznek, de nem is gondolkodnak. A film e dísztárgy, azaz Suzanne öntudatra ébredését, emancipációját hivatott bemutatni bohózat formájában. A kitörés lehetőségét ezúttal is az élet teremti meg.
 
Catherine Deneuve és Fabrice Luchini
Catherine Deneuve és Fabrice Luchini
A férj, Robert Pujol (Fabrice Luchini) vasszigorral, kőkemény fegyelemmel vezeti a felesége nagyapjától megörökölt esernyőgyárat, ahol sztrájk tör ki. A felfordulás közepette újabb szívrohamot kapó férj kényszerszabadságra vonul, így nem marad más, csak a feleség, hogy levezesse a tárgyalásokat a munkásokkal. Suzanne vezetői attitűdjét az emberségesség és a progresszivitás határozza meg, így pár hónap alatt felvirágoztatja a gyárat, amit a jól konspiráló és közben meggyógyult férj visszaszerez. A gyárát vesztett, ám az emancipációba belekóstolt feleség nem adja fel és elindul a képviselői választáson.
És éppen ezen a ponton érthető meg a film legnagyobb hiányossága: Suzanne nem azért lesz gyárigazgató vagy képviselő, mert vezetői ambíciói vannak. Az ő vágya, hogy egyenlő félként kezeljék. Nem karriert tervez, hanem elismerésre szomjazik. Finom, de jelentős különbség, ami óhatatlanul sekélyessé teszi a filmet. 
Ozon, a filmes stílusok zsonglőre itt már másodszor hibázik. Az a bizonyos biztos kéz az Angel című filmje rendezése közben remegett meg először. Akkor a talmi csillogás ürességét próbálta meg a giccs stilizált eszközeivel a filmvászonra varázsolni. A szándék elismerésre méltó volt, a kivitelezés azonban hibás. Most a világ színpadán való megmérettetést is vállaló, erős, vezető nők előtt szeretett volna tisztelegni, de nem faggatta ki őket eléggé, vagy nem kapott igazán őszinte válaszokat. Így nem maradt más, csak a klisék. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A francia filmek szerelmesei vagy a Catherine Deneuve életművét jól ismerők persze ebből a filmből is csemegézhetnek, hiszen olyan művek idéződnek meg, mint Luis Buñuel A nap szépe című filmje vagy Jacques Demy Cherbourgi esernyők című musicalje. Ismét felejthetetlen Catherine Deneuve és Gérard Depardieu párosa, akik oly sokszor játszottak már együtt: Az utolsó metró, Szeretlek benneteket, A fegyverek választása, A Saganne Erőd, Furcsa randevú, Változó idők. Most még egy könnyedén, de stílusosan megoldott Szombati esti láz-parafázisra is telik tőlük.
François Ozon legerősebb filmjeiben – Vízcseppek a forró kövön, Homok alatt, Swimming Pool, 5×2, Utolsó napjaim, Menedék – az erős színészi jelenlét és azok a bizonyos elhallgatások megnyitják a nézők „érzelem-szenzorait”. A nézők intuitív módon, ösztönösen ráéreznek a filmek által feldolgozott, megjelenített érzelmek komplexitására. A megfogalmazhatatlan, a kimondhatatlan érinti meg egy pillanatra a befogadót. François Ozon előbb felsorolt filmjei szikárak, erősek, kegyetlenek, függetlenül attól, hogy milyen filmművészeti stílbravúrt követ el bennük.
A bohózat mint műfaj persze eleve nehezen teszi lehetővé ezt az alkotói eljárást. Így a Született feleség című opuszban hiába ismerhetők fel a rendező kézjegyei, hiába nyújtanak szórakoztató pillanatokat a nagyszerű színészi alakítások és a szellemes jelenetek, ha azzal a bizonyos hiányérzettel távozunk a moziból.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek