 Jelenet az előadásból |
Köztudomás szerint szép számmal léteznek olyan művészi alkotások, könyvek, filmek és miegyebek, melyekre rendesen többen hivatkoznak, mint ahányan valóban látták (olvasták, hallották, stb.) őket. Par excellence ilyen mű az Ulysses, vagy filmen az Intolerance, s gyaníthatóan ilyesforma nagytekintélyű, ám csak távolról ismerős alkotásnak tekinthető 40, sőt talán már 50 éves életkor alatt Radványi Géza klasszikus mozija, a Valahol Európában is. Könyörgöm, akasszuk fel! – rimánkodik a kiskamasz Harkányi Endre, Bánki Zsuzsa zsenge melléről letépik a ruhát és a fejedelmi kisugárzású Somlay Artúr pipával a szájában ül egy zongora mellett – nagyjából ennyi derenghet a legtöbbünk számára a filmből, amelynek sok tisztelője, de alighanem kevés rajongója akad. Hogy a musical szerzői, Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter vajon a film tisztelői vagy rajongói voltak-e, az nem tudható, ám a kilencvenes évek közepén elkészített zenés színpadi mű részben mintha egy másik játékfilm erős hatásáról árulkodna. Az alkotók ugyanis mintha a Legyetek jók, ha tudtok című bájos olasz családi mozi magyarításának esélyét fedezték volna fel az 1947-es Radványi-film musicallé alakításának hálás aktusában: a jóra kapható kis csibészek összeverődött csapatával, kamaszszerelemmel és jóságos, a zene emberszelídítő hatalmát gyakorló bácsival.
Akárhogy is, a darab, amelyet immár kultmusical gyanánt méltatnak a reklámanyagok, tartós sikert aratott, s máig rokonszenves ábrázolatát adja Dés László tiszteletreméltó zeneszerzői erényeinek és bocsánatos gyöngéinek egyaránt. A félreismerhetetlen, a pátoszt intellektuális melankóliával elegyítő, „egy hangú” dalok az előbbi, míg a zenés színpadi építkezés bevált sablonjait kevés invencióval dúsító, mintegy zenei melasszal és cikóriával felhízlaló, finálépótló és cselekményes számok az utóbbi ismertetőjegyeket teszik érzékletessé a mindenkori közönség számára. A Dóm tér szabadtéri előadását látva és hallva mindemellett a musical zenei világának kortól eloldozott jellege ugyancsak markáns sajátosságnak tetszett – szemben a rendezés egyszerre két korszakra, a második világháború végnapjaira és a jelen pillanatra egyként referáló művészi ambíciójával.
 Grünwald Dávid (A képek forrása: Szegedi Szabadtéri Játékok) |
Merthogy Béres Attila a hatalmas színpad profi bejátszatása és a többtucatnyi gyermekstatisztéria hatásos mozgatása mellett olykor érezhetően túl kívánt lépni a „musicalrendezés” sokak által lenézett zsánerén. Erre leginkább a fosztogató gyerekekkel szemben erőszakos fellépést követelő falusiak és a rendpárti törekvések élére álló Egyenruhás jelenetében nyílt módja, amely szcéna így a Jobbik-allúziók tüchtig leltárává alakult, a nyilas szólamok előadójaként motorháztetőre pattanó Alföldi Róbert pikáns, oda-vissza ízlésesen reflektált főszereplésével. Ez a szándék azonban, tán a számolatlan bőséggel színre hordott nyilas lobogók, vagy netalán a dramaturgiai leegyszerűsítések okán, de mindenképp enyhén hatást tévesztett, aminthogy utóbb a gyermekek nézőtérre vezénylése sem bizonyult többnek kiüresedett gesztusnál.
Alföldi mértéktartóan ármányos alakítása mellett két felnőtt színész üzemeltette profin szakmai jártasságát: Mácsai Pál (Simon Péter) és Keresztes Tamás (Ficsúr). Mácsai egyrészt a játszó személyek közül jószerint egyedüliként hallatott színészi orgánumot, másrészt minden színpadi pillanatában automatikusan magára vonta a figyelmet. Nem ábrázolt éppenséggel valódi, háromdimenziós figurát, de azért mondatról mondatra, jelenetről jelenetre érdeklődést keltett: hol az indulás – alkalmasint eredendően önszórakoztató szándékú – Somlay-paródiájával, hol a rezignáció jelzésével, hol meg a gyermekek közé ereszkedő bácsi suta bájával és emberségével. Míg Keresztes Tamás ezúttal is előránthatta akrobatikus készségét, színészi jelenlétének ismeretes higanyjellegét és kölyökdémoni romlottságát. A színen mozgó tömegből, melyben egyébiránt Szőcs Artur (Hosszú) és Tompos Kátya (Suhanc) is becsülettel ott lépdelt, talán a kis Kuksit alakító, mackóját az önfeláldozásba cipelő Grünwald Dávid érdemel még külön is méltatást: a gyermeki hamvasság nála figyelemreméltó színpadi érzékkel és tisztes szövegmondással párosul.
Túl a fentieken, a sodró lendület deficitjét az ősbemutató óta hordozó musical szegedi előadása összességében gusztusos tálalásban került elénk. Tihanyi Ákos szükségképp erotikamentes, s ilyesformán mindössze néhány alapmozdulatra és –formára redukált tömegkoreográfiájával, Béres Attila figyelmesen megkomponált jeleneteivel, és éppen nem utolsósorban: Horesnyi Balázs roppant erős vizualitású, dómot omlasztó díszletével. A zenei megvalósítás a legtöbbet nyilvánvalóan Silló István bombabiztos karmesteri irányításának köszönhette.
Vö. Ugrai István: Három tökéletes pillanat
Zappe László: Valahol a Dóm téren
Csáki Judit: Háborúra revü
Fáy Miklós: Valahol Kukoricában
Kolozsi László: A humanista kihúzza magát