Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ZENEI MOZAIK I.

Koncertek a Művészetek Völgyében
2011. aug. 2.
Mint minden alkalommal immár huszonegyedik éve, idén is sokáig kérdéses volt, lesz-e Művészetek Völgye, ám szerencsére jól végződtek a dolgok. SZABÓ BÁLINT BESZÁMOLÓJA.

A tavalyi évhez képest három falura (Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend) szűkült Művészetek Völgye egy végtelenül barátságos és emberi léptékű fesztivál: kicsik a színpadok, nincs tolongás a koncerthelyszíneken, és meghitt légkörben merülhetünk el a széles zenei spektrumon mozgó kínálatban. Itt nem találkozunk azzal a problémával, hogy áthallatszódnak a koncertek más színpadokról, persze ezért cserébe kicsit több időt kell eltölteni a helyszínek közötti vándorlással. A völgy számtalan előnye mellett sajnos egyik legnagyobb hátránya: az időjárásnak való teljes kiszolgáltatottság, amit idén többszörösen megtapasztalhattunk mérhetetlen mennyiségű eső formájában, tulajdonképpen a fesztivál teljes ideje alatt.

Harcsa Veronika
Harcsa Veronika

Július 24-én özönvíz zúdult Kapolcsra, szerencsére bárkánk a Kaláka Versudvarban kötött ki, ahol Harcsa Veronika csodás kvartettjével és Gyémánt Bálint gitáros vendégszereplésével átmenetileg még az esőt is elállította. Hallgatóból nem volt hiány, az énekesnő hazai népszerűségéről árulkodott, hogy a kezdés előtt negyedórával megtelt az udvar. A helyszín nevéhez illően a zenekar idén májusban megjelent Lámpafény című, versfeldolgozásokat tartalmazó lemezét mutatta be. A nyitó dal – Weörös Sándor Út című verse – tökéletes indítása volt a koncertnek: a rövid és hihetetlenül tömör költemény mélységes kifejezőereje Blaho Attila ecsetvonás-szerű akkordbontásaival és Harcsa Veronika fátyolos énekhangjával sokakat letaglózott. („Minden elpattan – a fegyelemben. Minden kétséges – a kegyelemben. Minden megérik – a figyelemben.”) A következő Weöres-vers, a Kihajolni veszélyes közel sem alkotott ilyen egységet a hozzá írt zenével: a versben rejlő huncutság, játékosság számomra nem igazán köszönt vissza a kissé talán közhelyesre sikeredett zenében.  Ezután két Nemes Nagy Ágnes-vers következett: a Szobrokat vittem telitalálat, a Szomjban pedig a zongora és a ritmusszekció remekelt a szám bevezető részében – Majtényi Bálint itt kiemelkedően szépen dobolt –, majd a vers alatti résznél az ide-oda hullámzó hármas lüktetés nagyszerűen érzékeltette a költőnő reménytelen vágyakozását. Mellesleg mindkét versnél sokkal hitelesebbé tette az előadást, hogy Harcsa Veronika női szerzőtől adott elő, hiszen érthetően könnyebben helyezi magát a női lélek vívódásaiba.

A nyugatos költők versei közül a legemlékezetesebb talán Karinthy Együgyü meséje volt. A Karinthy Frigyest egyébként az énekesnő édesapjának tanácsára vették fel a repertoárba, mert szerinte túlsúlyban voltak a túl súlyos versek. A vers köré font zenei anyag Woodstock és Zappa sajátos egyvelege volt, lendületes gitárriffekkel. Zene és költészet viszonyát tekintve a legérdekesebb számomra egyértelműen Kassák Lajos Üzenj című verse volt: hihetetlenül modern, monotonitásával avantgárd hatású, kissé szétesett tangó. Babits Nyár című költeménye is különösen hatott a zord időjárási viszonyok közepette. A koncert mágikus pillanatait József Attila Tiszta szívvel című verse jelentette, amit az eredeti Orszáczky-feldolgozásban adtak elő duóban, Gyémánt Bálinttal. A szám kezdetekor megszólalt a szomszédos templom harangja, majd pontosan az utolsó gitárhangokkal együtt halkult el, mintegy megkoronázva a vers előadását és tisztelegve Jackie Orszáczky zenei óriása előtt. Legnagyobb szomorúságomra ez a vers egyáltalán nem szerepel a lemezen.

Dóra Attila
Dóra Attila

Július 25-én Taliándörögdön jártunk, ellátogattunk a közösségi rádiók helyszínére, a Fúzió Kertbe, ahol az fúvós-improvizáció egyik mestere, a Lengyelországban élő Dóra Attila lépett fel. A program szerint a zajzenész Rovar 17 dj-vel kellett volna játszania, de helyette egy általam nem ismert sámán énekesnővel rögtönzött meglehetősen érdektelen dolgokat. Igaz, a hangosítás nem volt megfelelő, és a helyszínhez sem illett igazán ez a műfaj. Érdekesek voltak azonban a koncert közben szerzett tapasztalatok: például egy elég unalmas résznél arccal lefelé felfeküdt a színpadra egy fiatalember. Értetlenkedve néztem ezt a mini-performanszt, s csak később tudtam meg, hogy ez a kis hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő lying down game, más nevén planking, vagy deszkázás, melynek lényege abban áll, hogy a legextrémebb helyeken, hason fekve, arccal lefelé nézve, vigyázzban feküdve fotóztatja le magát az ember. A másik hasonlóan érdekes tapasztalat akkor ért, amikor odamentem ahhoz a két kislányhoz, akik rajtam kívül még kitartóan hallgatták a koncertet, és megkérdeztem tőlük, mit gondolnak a koncertről: mindketten rosszallóan rázták a fejüket, és a kisebbik azt is elpanaszolta, hogy az apukájára emlékezteti a zene, mert ő is pontosan ilyet hallgat. A nézőszámból (kb. 6-8 ember) arra lehetett következtetni, hogy az emberek esti programként inkább Dresch Mihályt választották, és mint utólag számomra is kiderült, jól tették. Az utolsó tíz percre értem oda a szomszédos Hangvető Világ- és Népzenei Színpadhoz, és azonnal leterített a tomboló hangorkán, mely a magyar bebop csúcsának nyugodtan nevezhető Dresch Quartet zenéjéből áradt: Baló István dobolása egészen elképesztő volt, erőteljes, egyenrangú kísérője a soha nem pihenő szaxofonnak, a Szandai Mátyást feltehetően végérvényesen helyettesítő Hock Ernő pedig groove-központú bőgőzésével teljesen új lendületet adott a kvartett zenéjének.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek