Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FESZTIVÁLPORTÉKÁK

Shakespeare: Szentivánéji álom; Vízkereszt, vagy amit akartok / Yohangza Theatre Company; Sota Rustaveli Színház – Shakespeare Fesztivál 2011
2011. júl. 20.
Vígjátékok, amelyekből majd’ minden hiányzik, ami shakespeare-i. A közönségbarát dél-koreai előadás kuriózumával mégis hatott, míg a közhelyes és kiürült grúz produkció unalmas és érdektelen volt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Évtizedek óta virágzik, s a turizmus önálló iparággá válásával párhuzamosan egyre bővül a fesztivál-biznisz. Vannak fesztivállátogatók – kritikusok, rendezők, igazgatók, menedzserek s mások –, akik minden találkozón megjelennek, s egymás között adják-veszik, meghívják és ajánlják a produkciók épp trendinek kikiáltott körét, és vannak együttesek, amelyek elsősorban fesztiválokra készítik bemutatóikat. 
Jelenetek a koreaiak Szentivánéji álom című előadásából
Jelenetek a koreaiak Szentivánéji álom című előadásából
A fesztivál-előadások általában ismert drámák látványos és hatásos, furcsa vagy nagyon is könnyen felfejthető formai megoldásokkal élő, nem túl mély gondolatokat megfogalmazó feldolgozásai. Ha egy produkció bekerül a „jegyzett” fesztiválok vérkeringésébe, éveken keresztül vándorolhat egyik helyről a másikra, s hírnevét az előző fesztiválokon való fellépés ténye önmagában is hitelesítheti. Természetesen mindig vannak olyan találkozók, amelyeket múltjuk, szakmai igényességük, profizmusuk kiemel az átlagból, és a nagy számok törvénye alapján számos nagyszerű, időtálló színházi érték is található a fesztiváljáró produkciók között, de a vázolt jelenség ettől még létezik.
Hazánk fesztiválokban, pláne nemzetköziben, szegény országnak mondható, így a gyulai Shakespeare Fesztivál megbecsülendő esemény. Természetesen ez is bekerült a nemzetközi (Shakespeare-) fesztiválok hálózatába, s ami a programot illeti, nem alaptalanul, hiszen minden évben jó pár figyelemre méltó, esetenként kiemelkedő színvonalú magyar és külföldi előadás is látható e kisvárosban. A lebonyolítás színvonala azonban aligha mérhető nemzetközi mércével. A találkozó fennállásának hét éve alatt sem sikerült megoldani az idegen nyelvű előadások feliratozását (ritka kivétel, ha pontos a fordítás, és ha csak néha borul fel az összhang a kimondott és a vetített szó között, példa rá az idei Miranda); a rekkenő nyári hőségben – a Várszínházat leszámítva – egyetlen helyszínen sem tudják biztosítani a produkciók normális lebonyolításának és befogadásának feltételeit. (A klimatizálás hiánya azonban csak részben magyarázza, hogy a zárt helyiségekben tartott, s általában kevésbé közönségvonzó előadások rendre félházak előtt zajlanak); a műsorfüzet alapvető információkat (szereposztás, háttéranyagok stb.) sem tartalmaz, s ha igen, nagyon sok bennük a hiba (idegen nevek átírása, nevek tévesztése, kimaradása, fordítás stb.). Ezen az nem segít, hogy a szereposztásról a Gyulai nyár műsorfüzete ad eligazítást. (A cikkben a koreai és grúz neveknél az azonosítás kedvéért nem a magyar átírást, hanem a műsorfüzet angolos névírását követem.)   
 

A hetedik gyulai Shakespeare Fesztivál színházi kínálata összességében jó színvonalúnak mondható, s ez elsősorban a magyar előadásoknak köszönhető, hiszen a találkozó egyik idei bemutatója, a Troilus és Cressida – megoldatlanságaival együtt is – jelentős és sok tekintetben sikeres vállalkozás, az Örkény Színház János királya a HoppArt Együttes Korijolánusza és a sepsiszentgyörgyi A velencei kalmár pedig az évad kiemelkedő teljesítményének számít. (A Spinoza Színház Kishon-bohózatának meghívása azonban súlyos tévedésnek bizonyult.) A külföldiek közül a világpremiernek hirdetett Oskaras Korsunovas-bemutató, A vihar alapján készült kétszemélyes Miranda sorolható a magyarok mellé, a másik két meghívott produkció viszont csupán tipikus egyen-fesztiválportéka.
Aki a dél-koreai Yohangza Theatre Company Szentivánéji álomjában Shakespeare-t keresi, jórészt csalódni kényszerül. A cselekményben ugyan megmarad a két szerelmespár kergetőzése, valamint az eseményeket irányító szellempár és a – megkettőződött – kobold, de a mesteremberek és az athéni jelenetek hiányoznak, és a shakespeare-i szövegből szinte semmi sem marad. Bár a történetet átszövi a koreai hitvilág szelleme, a vígjáték sötét, ténylegesen démoni rétege még nyomokban sem bukkan fel. Ehelyett kellemes, szórakoztató, profin végrehajtott, a közönséggel interaktív kapcsolatot tartó produkció született.
Jelenet
Jelenetkép
Az újkori, modern távol-keleti színház, amikor a XIX. század végén felfedezte a nyugat-európai és amerikai drámairodalmat, s azt saját hagyományaival igyekezett ötvözni, hamar rátalált Shakespeare-re, akinek tragédiái például Japánban viszonylag könnyen „kabuki-színháziasíthatóaknak” bizonyultak. A Gyulán látható darab több fesztiválon már díjazott rendezője, Jung-Ung Yang is korábban színre állította a Távol-Keleten legtöbbször játszott Macbethet, valamint a Vízkeresztet. 
E mostani munkájában szintén két kultúra elemei keverednek. Az eseményeket démonok, a dokkebitek mozgatják. Itt Dot (Titánia) bünteti meg nőcsábász férjét, Gabit (Oberon) azzal, hogy amikor egy varázserejű virággal történő elaltatása után felébred, az első meglátott lénybe szeressen bele. Ez a lény az éjszakánként erdei gyógyfüveket gyűjtögető, öregecske és a légyott idejére disznóvá változtatott Ajumi. A fiatal szerelmesek is kicsit mások, mint Shakespeare-nél, ők a négy világtájat jelképező csillagok, s az egymáshoz tartozók piros és kék, illetve zöld és sárga köpenyt viselnek. De csak akkor, amikor még és már nem az erdőben bolyonganak. A bonyodalmakat természetesen Dot kistestvérei, a Duduri-ikrek (Puck) idézik elő. 
A szereplők fehér alapruhában vannak, a színpadi alapszőnyeg is fehér. Az előadás legfőbb hatáseleme a zene és a tánc, illetve a bravúrosan, de a ripacskodást sem megvetve komédiázó színészek közönséggel folytatott párbeszéde. A háttérben, kis emelvényen (főleg ütős) hangszerek. Ezeket a jelenetekben épp nem szereplő színészek a cselekményt pontosan követve vagy irányítva, virtuózan szólaltatják meg. 

sztivan3

A rendező kihasználja a gyulai vár adottságait, és színészeivel a tér minden zeg-zugát bejátszatja. Az előadás mozgásvilágában a pekingi opera hatása, a keleti harcművészetek, a taekwondo elemei meg cirkuszi mozzanatok egyaránt megtalálhatók. A játékosok – főleg a festett maszkos Sang-Bo Kim és Jung-Yong Jeon, a Duduri-ikrek alakítói, de az Ajumit játszó A-Young Jeong is – többször próbálkoznak azzal, hogy egy-egy mondatot magyarul is elmondjanak, amit a közönség természetesen ovációval fogad. A két clown gyakran játszik a közönség között – egy fiatal lányt a színpadra is felvisznek, akivel klasszikus bohóc-jelenetet rögtönöznek –, kék világító karperecek sokaságát dobálják a nézőtérre, ahol kicsik és nagyok, férfiak és nők gyerekként kapkodnak a démon-világhoz való kapcsolatot jelképező karikák után. 
Ebben az önfeledt szórakoztatásra szánt produkcióban a tetteknek nincs tétjük, az alakoknak nincs mélységük, nincs egyéniségük. Ennek megfelelően a színészek a legadekvátabb eszközökkel, túlzó mimikával, grimaszokkal, mozdulatokkal jelzik, hogy épp dühösek vagy vidámak, szeretnek vagy ármánykodnak. A közönség hálásan fogadta a könnyen érthető, szerethető produkciót, és a várat elhagyva sokan beálltak a szereplők közé egy közös fotózkodásra is.   
A koreaiaktól megtudhattuk, hogy a démonok nem szeretik a pisi szagát, így nem meglepő, hogy a gyógyfüves Ajumi a démonok elűzése érdekében felhajtja szoknyáját, lehúzza bugyogóját, és úgy tesz, mintha a színpadra vizelne. Bár a grúzok Vízkeresztjében nincs semmi indoka, de az egyik bohózati szereplő, Mária itt is – méghozzá a színpad szakrális helyén – bilit kap elő, és kisdolgát végzi.  Mindkét előadásban előszeretettel eregetik a füstöt (fesztivál-előadások elengedhetetlen kelléke!), s mindkettőben olyan túlzó eszközökkel ágálnak a színpadon, amelyektől Hamlet szigorúan óvta színészeit. 
Nagyon nagy csalódás Robert Sturua munkája, hiszen emlékeimben úgy él az ő 1986-ban, Pesten látott III. Richárd– és Kaukázusi krétakör-előadása, mint a rendezői színház markáns és egyedi látásmódot képviselő nagy teljesítménye. Felejthetetlen maradt a színház jelentős művésze, Ramaz Csikvadze Acdakként, illetve mint a Shakespeare-mű címszereplője. Most meg szembesülnöm kell egy kiüresedett formákból építkező, értelmetlen bibliai példázattal terhes, de trendi Vízkereszttel.  
Jelenetek a grúzok Vízkereszt előadásából
Jelenetek a grúzok Vízkereszt előadásából
Már a színpadkép is közhely-gyűjtemény. Előrefelé átlósan dőlő fehér lejtőn zajlik a játék, a lejtő közepe táján kicsi, kék emelvény, amolyan színpad a színpadon, a háttérben piros csigalépcső, amelyet lényegében nem használnak, bal hátul töméntelen színes léggömb, csokorban, jobb elöl egy négyzetméternyi piros terület, mint egy Brecht song-színpad, s körben kitömött fehér bárány játékállatkák, fejükön „gyertya-szarvval”, illetve további színes lufik. Mivel a cím a karácsonyi ünnepkörre utal, a rendező a Shakespeare-darabot megfejeli egy jelenetfüzérrel, amely Jézus születésének történetét meséli el. Az előadás József és Mária némajátékban előadott eljegyzésével indul, majd ez az epizód átúszik a Vízkereszt első jelenetébe. Úgy tűnik, az előzőek Orsino udvarában játszódtak, s tulajdonképpen egy próbát láttunk. Ez a jelzés azonban a későbbiekben elenyészik, s a két szál egymástól függetlenedni látszik.     
Döbbenten nézve a tarka, már-már csiricsáré jelmezeket (a műsorfüzet jelmeztervezőt nem tüntet fel!) és a túlzó eszközöket halmozó játékmódot, úgy tűnik, időutazás résztvevői vagyunk: ehhez hasonlót negyven-ötven évvel ezelőtt a legrosszabb magyar gyerekelőadásokon lehetett látni. A jobb sorsra érdemes grúz színészek tipikus „kezem-fejem színjátszást” mutatnak be: folyamatosan a nézőtér felé fordulva, két kézzel párhuzamosan gesztikulálnak, tenyerük kitárva, ujjaik szétfeszítve. A szöveget harsányan felmondják, és kísérlet sem történik arra, hogy a figurák között szituációk szülessenek. Ripacsériában élen jár Zaza Papuashvili, aki a szerephagyománnyal ellentétben viszonylag fiatalon alakítja Malvoliót. Esélye sincs annak, hogy a testvérpár összetéveszthetőségére épülő darabot komolyan lehessen venni, ha a Violát viszonylag visszafogottan megformáló Nino Kasradzével szemben David Gotsiridze kénytelen idegbetegnek (vagy drogosnak vagy idiótának, lehet választani!) játszani Sebastiant. 
Fotók: Kiss Zoltán (A képek forrása: Shakespeare Fesztivál)
Fotó: Kiss Zoltán (A képek forrása: Shakespeare Fesztivál)
A befejezéskor végre megcsillan a lehetősége annak, hogy valami visszajöjjön a darab keserű felhangjaiból is. Ám hiába hangzik el Malvolio átkozódó monológja, a jelenet nem erre a csúcspontra fut ki, mert ez után a mélyből keresztet cipelő alak bújik elő, majd a színpad hátterében, hatásosan világított füstön át felsejlik, ahogy az illetőt „felfeszítik”, a keresztet felállítják, végül lehull a hátsó függöny, s mögötte kék, csillagos égbolt látható.      
Nemcsak a 35-38 fokos hőség az oka annak, hogy a nézőtéren alig-alig hallatszott nevetés, és a második részre az amúgy sem túl népes közönség igencsak megfogyatkozott.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek