Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÁSKÉPPLÁTÓ SZÖG

Privát labirintusok / Magyar Nemzeti Galéria
2011. júl. 11.
A művészek a társadalom hivatásos másként gondolkodói, az autisták pedig olyan szuperrealista alkotók, akik nem tudnak nem másként gondolkodni. Így a kortárs alkotók és az autizmussal élő művészek közös kiállítása a periféria és a művészet alapkérdéseiről gondolkodtat el. SISSO KRITIKÁJA.
A két kurátor: Tarr Hajnalka képzőművész és Százados László művészettörténész által létrehozott tárlaton a különböző mértékű autizmussal élő művészek és  a „hivatásos” kortárs művészek párhuzamba állítva szerepelnek. Motívumrendszerük, vagy munkáik tematikája szerint felosztva, egymással szemben lévő falfelületeken vethetők össze az alkotások. 
Csontó Lajos műve
Csontó Lajos műve
A szellemi kirándulás pikantériája, hogy néha egészen hasonló művek születtek, holott merőben más motivációból. Az autizmusról szóló szöveges tablók (a diagnózis, a szülők történetei, tudományos magyarázatok), a tárlatvezetők hozzáfűzései, valamint a saját komparatív és empatikus képességei révén a befogadó ráébredhet, hogy az autistának és a művésznek egészen más volt fontos az alkotás folyamatában, még ha a „látszateredmény” hasonlónak is tűnik a papíron. Míg a kortárs művészekkel kapcsolatban lehetnek referenciáink, amelyek segítenek értelmezni a műveket a művészettörténet illetve a művészetelmélet kontextusában, az autizmussal élő alkotók rajzai előtt, ha szépnek vagy bonyolultnak is látjuk a formákat, kissé magunkra maradunk, hiszen az autizmus univerzumát is meg kellene ismernünk ahhoz, hogy hétköznapi világunkba beépíthessük ezt a bizarrnak tűnő, ám autista embereket ismerve már egészen „logikusnak” tűnő esztétikát. 
Ha más nem, ez a kiállítás a kapcsolódó filmvetítésekkel együtt érdekeltté fogja tenni a látogatót abban, hogy megértse az autista ember félelmeit, szorongásait és kényszerűen rendteremtő természetét. Az autizmus spektrumzavarral élő embereket Magyarországon még nem is olyan régen egyértelműen az értelmi sérültekkel vették egy kalap alá, holott nagyon sokféle jelenségről van szó, az enyhébb Asperger-szindrómától a beszédre képtelen, illetve az értelmi sérüléssel együtt járó esetekig. Az autizmus titkát megismerni nem egyszerű, de Tarr Hajnalka tanítványainak és felfedezettjeinek alkotásain keresztül könnyebb lehet, különösen, ha a tárlatvezetés során meghallgatjuk az alkotók privát történeteit. 
A többnyire a kommunikáció és a szociális interakció területein sérült alkotóknak épp azok a hétköznapi eszközök nem állnak a rendelkezésükre, amelyeket mi „ösztönösen” használunk a magunk megértetésére és mások megértésére. Beszélünk, szimbólumokat gyártunk, mentalizálunk, olvasunk egymás arckifejezéseiből is, az autisták viszont nem képesek erre, így sokszor a visszavonulást választják a számukra ijesztő és érthetetlen külvilág elől, azonkívül pedig rá vannak utalva másokra, akik segítenek nekik tájékozódni a mindennapokban. 
Sokuknak igen magas az intelligenciaszintje és valamilyen módon kifejezésre is tudja juttatni ezt, sőt a fejlesztő pedagógiáknak illetve saját fejlődőképességüknek köszönhetően akadnak olyanok, akik képesek bizonyos szinten kitörni a látszólagos magányból. Mint például azok a hihetetlen pontossággal fogalmazó autista írók, akiknek az írásaiból a kiállításon külön tablók készültek, akár magyarázatként a képekre. Nem látomásos prózát írnak, hanem fájdalmasan konkrétan és szépen, sokszor pedig igen humorosan boncolgatják az emberi élet ontológiai alapkérdéseit, akárcsak a rajzok.  
Lakatos Renáta: Cím nélkül
Lakatos Renáta: Cím nélkül
Az egyik autista visszaemlékezésében például megdöbbentően világos magyarázatot kapunk a külvilággal való kapcsolatról és az autisták alkotáshoz való viszonyáról is: „A körülöttem élők számára teljesen érthetetlen volt a viselkedésem. Állandóan tapogattam a tárgyakat, bedugtam az ujjaimat az üvegekbe vagy az üvegek alá, a kanapé karfájához, a kilincsekhez, végigdörzsöltem a tenyeremet a lépcsőkorlát hajlatán. Egyszerűen minden olyan dolgot meg kellett érintenem, amelyben hajlat volt. Szükségem volt erre. A környezetemben viszont senki sem sejtette, hogy a hajlat, a görbület volt az a bizonyos részlet, a közös nevező, amiért megérintettem e tárgyakat. Nem tettem én semmi mást, csupán sok furcsa és időnként zavarónak ható dolgot. Nem tudtam, hogy amit teszek, az furcsa és bosszantó mások számára. Az viszont világos volt, hogy kénytelen vagyok megtenni, számomra létfontosságú.”
Csontó Lajos kortárs képzőművésznek a kifejezetten erre az alkalomra készített Emberkovácsolás című filmjével indul a tárlat, amelyen a tizenhét autista alkotó mellett kilenc kortárs képzőművész alkotása is szerepel. A folyamatos vetítésen három labdát sodor az ár. Amolyan egész estét betöltő autista film is lehetne ez, igazi mélyre merülés, máskülönben meg valamiféle induló, amely az egész tárlaton végigvezet, a monoton aláfestő zenét is mindenhonnan hallani. Csontó két rajzát látjuk még a bejáratnál, amelyek sematikus embereket ábrázolnak, és arról szólnak, hogy egy idő után visszavonulunk a saját, biztonságos belső világunkba, ha nem értjük a viszonyainkat. Lakatos Renáta munkái a legszigorúbban összerendezett absztrakt grafikák: a huszonéves nő repetitív felépítésű munkái minden általa használt felületet kitöltenek, köröket, négyzeteket satíroz rendületlenül. Ám míg egy „átlagos” művész ezt kizárólag a papíron végzi el, Renáta rendszerkeresése az élet minden területére vonatkoztatható. A töredékes eddigi életműsorozat végén Szíj Kamilla kortárs művész óriási satír-rajza látható, amely, mint egy oltár a vihar után, szigorúan elhatározott formákba rendezi a vonalakat, tudatosan.
Várnai Gyula: Tatjána levele
Várnai Gyula: Tatjána levele
Fekete Balázs, ötvennégy éves autodidakta kortárs művész munkái a kiállítás több pontján is láthatók. Különböző korszakaiból válogatott sorozata a festményektől a montázsokig szinte ragasztóként tartja össze a gyűjteményt. Munkáit az autista alkotók is nagy szeretettel nézegetik, felfedezve bennük egy-egy magukra vonatkozó részletet – talán ez az igazi kapcsolódási pont? Pados Zulejka tizennyolc éves autista gyerekkori munkáival folytatódik a tárlat. Kiállított olajpasztelljeit több száz kép közül válogatták a kurátorok. A külső szemlélő számára absztrakt, körre és vonalakra redukált jelhalmazokból épülő apró képek mind eseményeket ábrázolnak, amelyeket Zulejka bármikor képes felidézni és konkrét emberekhez kötni. Kapcsolati- és eseménytérképek ezek a művek, melyeknek főszereplője minden esetben a készítő. Vreczenár Viktor munkái használati tárgyakról szólnak, pontosabban azok elrendezéséről. Ábrái kalligrafikus vonalakban rendeződnek papírra a tárgyak neveivel (villanyrezsó, vastag ragasztószalag) kombinálva, érzelmi túlcsordulás nélkül, hiszen ő autista alkotó.  
Varga Máté kisebb méretű képein négyzetek kapcsolódnak egymáshoz, a nagyobb felületeket viszont más formákkal, körökkel, átlókkal rendezi be, ragaszkodva a zöld színhez, akár Blahó János a masszív zöld-satír háztömböket ábrázoló rajzain. Nem kell sok mögöttes tartalmat keresni a műveikkel kapcsolatban, elég, ha látjuk, milyen jól esik nekik a biztonságos elemekkel folytatott munka. Körös M. Mátyás autista komputergrafikus eljárással készített képregényeket tíz évesen, ezekből állítottak ki most egy sorozatot. Annyiban különbözik a kortárs képregényektől, hogy az egyes rajzok között nincsenek történeti összefüggések, az ábrák önmagukban mesélnek el egy állapotot, mint például a Kisbér-Budapest közvetlen repülőjárat utáni vágyat. 
Farkas Ádám, akit a kiállítás megtekintésekor személyesen is megismerhettünk, és maga magyarázta el rajzai lényegét, létező matematikai, geometriai elméletek kifordításában leli örömét. A Pithagorasz-tételt RGB színekkel kifejezve, vagy az ábécé betűit mértani formákként vizsgálva úgy adta elő, mint egy stand-up comedy-t.  Süvöltős Béla idősebb, nagyon eltérően alkotó autista, aki egész életében rajzolt. Meglepő azzal szembesülni, amikor a biztosan felismerhetőnek vélt dolgok közelebbről egyáltalán nem konkrétak, hanem inkább hasonlítanak valamire, az esszenciái annak, amit rajzolt, és amiről csak ő tudhatja egészen pontosan, hogy micsodák. Bőczi Csaba nem igazán diagnosztizálható autistaként. A szentbékállai művészt sokan ismerhetik, hiszen a falu szélén száz forintért árulja a kirándulóknak számítógéppel készült képeit. Bada Dadáéra emlékeztetnek a meglehetősen humoros, feliratokkal ellátott munkái. „A kutya szétharapta a részegember nadrágját 1905-ben” vagy „A borbély vaddisznó tyúkot kopaszt metszőollóval” című alkotások bármely dadaista tárlat ékességei lehetnének.
Kelemen Róbert: Cím nélkül (A képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria)
Kelemen Róbert: Cím nélkül (A képek forrása: Magyar Nemzeti Galéria)
Horváth Szabolcs autista érdeklődése az időjárásra és a növények világára koncentrálódik. Napi rendszerességgel követi az internetes időjárás jelentéseket, és szakmányban rajzolja le pontosan ugyanazt, amit a monitoron lát. Zoltán Gábor autista és Fodor János kortárs képzőművész munkái párhuzamba állítva láthatók: naplórajzoknak illetve folyamatműveknek nevezi az esztétika a hasonló képeket. Zoltán, aki echoláliában szenved (olyan autista, aki visszamondja mások mondatait), végtelen számú malac- vagy macskafejet rajzol harmonikus elrendezésben, mintha azok is visszhangoznának a papíron. Fodornak a hasonló óriásművéhez végtelen türelem kellett. Krejcsi Mária termékeny minimalista autista és Tibor Zsolt képzőművész képei is együtt láthatók. Krejcsi ugyanolyan tájba helyezi minden alkotását: felül egy kék csík az ég, alul egy zöld csík a fű, a kettő között pedig fehér háttérben lebegnek a tárgyak: van, hogy csak egy apró lábas vagy kád – neki ezek a tájékozódási pontok a világban. Tibor Zsolt Tacker című munkáján látszólag szintén lebegő tárgyakat látunk, ám a művész nagy biztonsággal használja a teret, amelybe belerajzolja azokat. Fischer Judit kortárs művész szintén egy-egy használati tárgyat fest meg munkáin, fülhallgatót, nyalókát, ám a tárgyakkal ápolt személyes kapcsolata is megjelenik az expresszív képeken, nem úgy, mint Bárdfalvy Zsolt autista tárgyábráin, amelyeken teljesen egyformák a tónusok, legyen szó a saját kisollójáról vagy az egyszer látott másféle szerszámról.
Tóth Dezső rajzait a konceptuális grafikusok is elirigyelhetik. Számokat rajzol sorrendben, a rajzolás folyamatában pedig ott az izgalom, nehogy az öt után a hét következzen véletlenül.  Várnai Gyula kortárs képzőművész betűket három dimenzióban ábrázoló vertikulárja felkiáltójelként jelzi a kiállítás végének közeledtét. A térben lebegni látszó betűk arra figyelmeztetnek, hogy itt semmi sem az, aminek látszik. Például a szemben látható Kelemen Róbert autista nagyon kontrollált absztraktnak tűnő képei sem absztraktak, hanem a konkrét fizikai erőfeszítés látszik bennük, ahogy az alkotó a ceruzát szinte eltöri az erőlködéstől, domborműveket alkotva szakít rést papíron és időn.
A befejező alkotás egy videófilm, amelyet a Buharov testvérek készítettek Fekete Márton autistáról, aki kiskora óta buszokkal foglalkozik. Játékbuszokat kötöz össze zsineggel, amíg azok „meg nem bénulnak”: a kerekeik nem mozognak vagy kiszögellő elemeik le nem tompulnak. Fekete igazi buszt kap ajándékba a filmen, a folytatás pedig legyen titok. A hamisítatlan gegfilm sokat elárul arról, hogy az élet egy autista emberrel is lehet vidám, és esztétikai műveltség sem kell hozzá, hogy élvezzük pontos és szép „kényszereiket”.
A kiállítás megtekinthető 2011. szeptember 18-ig.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek