Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KI NYER MA?

Kamarakoncert / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2011
2011. jún. 27.
Operafilmek vetítése, koncert, gála, gyermekopera – operaprodukciók helyett ilyen diétával volt kénytelen beérni a Miskolci Operafesztivál közönsége a rendezvény utolsó öt napján, a finanszírozási kutyakomédia eredményeként. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Ám ami háttérrendezvények szöveteként változatos és erős lett volna, szükségképpen nem vehette át a vezető események szerepét. Elszomorító állapot – ráadásul az ember nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy a jövőből kaptunk kiadós ízelítőt, s hogy az a helyzet, amely most Miskolcot utolérte, jövőre vagy pár éven belül a párhuzamosan zajló másik operafesztivált, vagy bármelyik más jelentős magyar művészeti fesztivált, Gyulától Budapestig, ugyancsak térdre kényszerítheti.

Dobi-Kiss Veronika (Vajda János fotói, forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
Dobi-Kiss Veronika (Vajda János fotói, forrás: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Addig is, amíg ez bekövetkezik, hallgassunk meg egy igényesnek ígérkező kamarahangversenyt! Például azt, amelyet június15-én délutánra a miskolci ortodox templomba hirdettek Mali Emese (zongora), Dobi-Kiss Veronika (ének), Ábrahám Márta (hegedű) és Horváth Marcell (klarinét) közreműködésével. A műsor: Bartók-kamaraművek és -dalok (meg egy Kodály-dal), hangszeres Verdi-átirat – ez pompásan illeszkedik a fesztivál tematikájába, és ezen a szinten maradéktalanul meg is valósul. De a dalok kivételével semmi sem úgy: Bartóktól nem két, hanem három hangszeres darab hangzik fel, s – a záró Kontrasztok kivételével – nem is a meghirdetettek; Verdi-parafrázisból pedig szintén egy helyett kettő, mindez pedig sorrendileg is alaposan megkavarva. (A biztos pont ismét a záró Kontrasztok.) Mégpedig sajnos anélkül, hogy akár írásban, akár szóbeli bejelentés formájában kísérlet történne a közönség tájékoztatására. Meglehetősen sarkos megoldás – de aztán arra gondolunk, hogy talán csupán a Kossuthról kiakolbólított Ki nyer ma? vetélkedő szellemét óhajtották visszaidézni a fesztivál szervezői: játékot és muzsikát nem is 10, hanem mindjárt 60 percben. S ha a játék ezúttal individuális formában zajlott is – ki-ki maga találgathatta, hogy amit éppen hall, micsoda, és szerepel-e egyáltalán a meghirdetett műsorban –, de ami késik, nem múlik, és meglehet, a jövő évben rendezendő hasonló hangversenyen nyilvánosan lehet majd tippelni, s a helyes megfejtők jegyeket nyerhetnek valamelyik hátralévő opera-előadásra – mert azt azért nagyon szeretnénk, hogy jövőre is legyen még belőlük legalább egy vagy kettő.

Kár, hogy a „nem informálunk – magyarok vagyunk” elv következetes érvényesítése így megkeserítette a szájunk ízét, mert ami a lényeget, a muzsikát illeti: egyenletesen magas színvonalú, teljes koncentrációval előadott, mindvégig érdekfeszítő hangversenyben volt részünk. A program in medias res, Bartók op. 14-es Szvitjével kezdődött Mali Emese előadásában; játékából hiányoltunk ugyan némi népzenés robusztusságot és erőteljesebb billentést, de az adott hangzási, dinamikai tartományon belül minden arányos, tiszta és rendezett volt, s nem utolsó sorban, például a záró lassú szakaszban, súllyal és szuggesztivitással bírt.

Mali Emese és Horváth Marcell
Mali Emese és Horváth Marcell

Nem újdonság persze, de Mali remek kísérő partnernek is bizonyult mindjárt a következő dal-összeállításban is. Dobi-Kiss Veronika kulturált előadóként és biztos, mesterkéletlen technikájú énekesként mutatkozott be a három dalban, melyek közül különösen az utolsó, Bartók Székely lassúja mutatta meg az énekesnő tartalmas hanganyagát, előadói ízlését és egyéniségét. Ezt a hegedűs, Ábrahám Márta bemutatkozása követte egy be nem harangozott, hegedű-zongorás Verdi-átiratban, melynek paramétereit nem is sikerült kiderítenem (nem is vagyok jogosult a nyereményre) – így egyik hangszeres sem maradt Verdi nélkül. A meglehetősen rövid, ám ügyesen megkomponált darabot feltűnően szép hangon és perfekt módon adta elő a művésznő. Ezt a másik, jóval nagyobb szabású, valósággal fantázia-méretű és igényű Verdi-átirat, Luigi Bassi klarinétos-zeneszerző Rigoletto-parafrázisa követte, egy hallatlanul virtuóz, ráadásul biztos ízléssel és zeneszerzői tudással megírt, dramaturgiailag is kitűnően formált kompozíció, melyet nagy örömmel fedeztem fel a magam részéről. Horváth Marcell – Mali Emese továbbra is élményszerű és koncentrált kíséretével – lehengerlő virtuozitással, könnyedséggel és szuggesztivitásal, alapvetően puha, ám mégis rendkívül erőteljes hangon aratta le a műben rejlő lehetőségeket.

A Bartóktól játszott hegedű-zongoramű szerepét a meghirdetett 2. szonáta helyett – amely valóban szétfeszítette volna a délutáni hangverseny kereteit – a Román népi táncok Székely Zoltántól származó hegedű-zongora átirata játszotta. Ábrahám Márta itt egy-két helyen – nehéz flazsolet-állásokban, ugratott vonóval játszott skálákban – nem hegedült olyan könnyed felszabadultsággal, mint általában; alapvetően azonban megtartotta szép és magvas hegedűhangját, előadásának fiatalos lendületét.

A három hangszeres művész közös produkcióval, Bartók Kontrasztokjának előadásával zárta a hangversenyt. Előadásuk a darab többfelől is igazolható, nemesen szórakoztató karakterét, illetve elemeit helyezte előtérbe: a nyitótétel magától értetődő természetességel, és noha megfelelő súllyal, mégis könnyed hangon bontakozott ki; itt is, mint mindvégig, Horváth fenomenális klarinétozása vált főszereplővé. A divertimentószerűbb hangvételen belül ő amúgy a vijjogó-sikoltozó szakaszok mélységesen nyugtalanító hatását is érzékeltetni tudta. A lassú tételben, amelyben remekül bontakozott ki az atmoszféra növekvő feszültsége, kitűnő vonalérzékét csodálhattuk meg. A zárótétel pedig lendületes, éteri pillanataiban haydni visszafogottsággal és mértéktartással érzelmes, összességében jól felépített és hatásos volt.

Ma a közönség volt a nyertes.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek