 Jelenet az előadásból |
Tasnádi Csaba Krúdy kamaraszínházi rendezése popdalokkal fűzi össze a jeleneteket: a szereplők színes csoportozatokba verődve, amolyan brechti songokként fújják lendületesen a keskeny játéktér ajtajaiban állva a Csókolom zenekar dalait; szerencsére a szövegek nagyjából harmonikusan simulnak Spiró György darabjához. A hét éve Zeitstückként regisztrált, elnyűhetetlennek tetsző dráma mindenesetre dacol az idővel, a körülményekkel, az aktuális divatokkal: beszédmódja, nyelve sziporkázóan eleven, poénjai frissek és ropogósak, s a bemutatott groteszk léthelyzetek és a roncsoltságában is virulens életanyag sem avult jottányit sem. Mi több, némi idő távolából tán még jobban látszik, hogyan működnek a színmű finomra hangolt dramaturgiai csavarjai, s mennyi rezignált (illúziótlan?) történetfilozófiai prófécia húzódik meg a pillanatra hegyezett alkalmi dialógusokban.
A reggeli dugóban egybeverődött, összezárt, egymással ordibáló autós koccanók képe ma is ismerős tapasztalat minden közlekedőnek, legfeljebb a játékban felvonuló, a radikális jobbhoz húzó, önhergelő levadultak csúfondárosan bohózati képe vált némiképp vérmesebben valóságosabbá. S persze most is élnek Spiró drámájának remekbe szabott alakjai: a tehetősebbek előtt hajbókoló fürge hajléktalan, a milliomos brókerfiúcska, aki mindent megvehet, csak a szerelmet nem, a jég hátán is üzletelni akaró nyomulós vállalkozó, a frusztráltságát harsány pótcselekvésekbe menekítő visítós naccsága, a sivár környezethez alkalmazkodni próbáló, kisgyermekes értelmiségi, a világállapot alakulását erkélyéről kommentáló idős, civódó házaspár.
Tasnádi mozgalmas, hangulatos életképekként, gyorsan pergő szinkron metszetekként játszatja le színészeivel a darabot, gondosan kiaknázva a mű komédiai patentjeit, s az egymásba fonódó epizódok mélyén meghúzódó groteszk szituációkat. Időnként szélsőségesen és hatásosan el is rajzolja őket; ilyen például a színen többször is áthullámzó-átszáguldozó, a latin szappanoperákat cumizó kismamák (Fridrik Noémi, Barta Éva) remek bohózati jelenetsora: a babakocsikból éles gyereksírás hallatszik, az anyukák meg menetelnek rendületlenül a kereskedelmi csatornákon felszippantott bugyuta csevejeket fejhangon visongva, mint a robotok. De kacagtatóan mulatságosak a két méla, lassú felfogású rendőr (Vaszkó Bence, Tóth Zoltán László) törleszkedő csetlései-botlásai, s a nagybajszú, nagyhangú ukrán maffiózók (Olt Tamás, Horváth Sebestyén Sándor, Nagyidai Gergő) karikírozott megszólalásai is. (Vaszkó rendre kitartja poénjait, a végletekig fokozva a figura retardáltságát, Olt Tamás reszelős hangú komplett maffiózó-paródiájával remekel.)
A közlekedési táblákkal, autóroncs-darabokkal, utcai limlomokkal, padokkal teliszórt szűk színpad (látványtervező: Daróczi Sándor) ihletett miliőt teremt a játékhoz. A hajléktalan s az egyre özönlő felvonulók, turistacsoportok csiricsáré szerelései, az üvöltöző radikálisok, a véresre zúzott sebesültek látványa egy alkotóelemeire szétesett világ képét nyomatékosítják. S mire a sokadik mobilhívás után lassacskán kiderül, hogy az állásinterjúra rohanó, agyonhajszolt Nő (Kuthy Patrícia), s a nagymenőnek látszó HR-es Férfi (Petneházy Attila) ugyanoda igyekeznek, csak mindketten az utcai karambol foglyai lettek, már beállt az általános káosz, egymás hegyén-hátán torlódnak autók, sorsok, emberek.
 A képek forrása: Móricz Zsigmond Színház |
Tasnádi mindvégig jó tempóban tartja egyben a játékot, s precízen szervezi egésszé a szimultán zajló cselekvéseket. Az intenzív csapatmunka meghozza gyümölcsét; az előadáson meglehetősen sokat lehet nevetni, zajos sikert is arat. A nyíregyházi társulat ereje jelenetről jelenetre megmutatkozik. Horváth László Attila vállalkozója rámenős is, cinikus is, és pofátlan is tud lenni, ha érdekei úgy diktálják, mégsem emelkedik társai fölé, valamiképpen lazán idomul a roncstársadalom lakóihoz. Kuthy Patrícia, aki a nyíregyházi Lear király Bolondjaként és Cordéliájaként csillogtatta meg szertelen játékosságát és jellemábrázoló képességét, érzékenyen, finom eleganciával játssza a kissé megszeppent, empatikus, de emberi tartását minden körülmények között megőrző fiatal nő alakját. Vicei Zsolt serény hajléktalanja szolgálni próbál, tüsténkedik, közben öntudatos is marad és mindenestől magának való. Balogh Gábor türelmes brókere tapintatosan és egykedvűen követi a drámai eseményeket, akkor is, amikor nagyot kaszál a távoli tőzsdéken. Olt Tamás (aki a Learben igencsak erőteljes Edgárként tűnt fel) többféle alakot formál szakszerűen: kamionosa a fizikai és lelki elhasználtság stációit villantja fel érzékletesen, idegenvezetője elveszetten evickél a nyüzsgő forgatagban, maffiózója pedig sűrített, röpke jellemtanulmány. Gerle Andrea fitneszbe igyekvő elszánt felesége hisztis és csapongó, agresszivitásában is rémült nőci.
A nyíregyháziak lendületes előadása mikrorealista játékstílust vegyít vad komédiázással és ironikus futamokkal, s bár néha úgy éreztem, a harsány zenés közjátékok túlságosan is rátelepedtek a produkcióra, az emberi drámák, a groteszk sorsmetszetek mégis hitelesen kirajzolódtak. S nemcsak a Spiró által oly plasztikusan megírt miliő teremtődött meg, hanem telítődött a játék olyasfajta viharzó élettel, amely nélkül aligha létezik színház.