Megjöttek a fecskék. Forrás: titanicfilmfest.hu

A korábban dokumentumfilmeket jegyző író-rendező Aszlan Galazov első nagyjátékfilmje a Hullámtörők-díjra jelölt alkotások között volt versenyben a Titanic Filmfesztiválon, ahol két évvel ezelőtt elsőként egy orosz film, az Ilja Krzsanovszkij rendezte 4 nyerte el az elismerést. A tankönyvi fesztiválfilmként elkönyvelhető 4 mélyorosz iróniájával szemben a Megjöttek a fecskék sokkal egyenletesebb, klasszikusabb, csendesebb, de nem kevésbé felkavaró történet – különösen, ha a néző átveszi a film tempóját, és szereti az olyan rendezők munkáit, akiknél a képek és a jól megtalált szereplők mellett a narráció is hangsúlyosan van jelen.

Galazov és a főszerepet alakító társforgatókönyvíró munkája ugyanis egy kitüntetett történésekkel díszített irodalmi monológ, egy Pik nevű irodalmár egy napjának lírai naplója. Galazov az alkotótárs Irlan Kugajev novellája alapján rendezte a filmet, mely Az eltűnt idő nyomában hangütésében beszél arról a jelenségről, mely az orosz irodalomban talán Jerofejev Moszkva-Petuski című, magas alkoholtartalmú önriportregényében jelent meg a leghangsúlyosabban: a fizikai és lelki függésről, és annak szerepéről az ember életében és a társdalomban.

<!–[if !supportEmptyParas]–>

Megjöttek a fecskék. Forrás: titanicfilmfest.hu

Elvonási tünetekkel küzdő hősünk kálváriájában az a legérdekesebb, hogy az alkotók nem a nyugati drogfilmek megközelítését használják, azaz nem a karakter belső látását tolmácsolják, hanem úgy kísérik végig a kaukázusi nagyváros utcáin, mintha egy közemberről vagy egy csendes művészről készítenének riportfilmet. A rendező keresetlen, majdnem a végletekig leegyszerűsített nyelvezete és a főszereplő narrációja (szomorkás, de határozott bariton) tökéletesen egészítik ki egymást, olyannyira, hogy a film első harminc percében, amikor a heroin gondolata még fel sem merül (a nézőben), a történet egy depressziós, elidegenedett ember mindennapos küzdelmeként funkcionál.

A romlás virágai

Megjöttek a fecskék. Forrás: titanicfilmfest.hu

Piket először útban az iskolába, majd a tanteremben látjuk, amint Baudelaire-verseket olvas fel sms-ező és bámészkodó diákjainak, majd hirtelen felindulásból elhagyja a termet, és csatlakozik sakkozó és teázó irodalmár barátaihoz, akik az elvárások nélküli élet szépségeiről és az isteni gondviselésről elmélkednek. Szívesen elmélkedne Pik is, csakhogy hamar elsápad és kiveri a víz, mert már egy napja nem szúrt. Valós problémája csak később, a másnapi reggelinél lesz tiszta a néző számára, amikor hősünk közli szüleivel, hogy a vasárnapi szünet ellenére sem marad otthon, hanem könyvtárba vonul – és nyakába veszi a várost, hogy Az én kis falum-beli Otyikéra emlékeztető bőrtáskájával némi ingyenanyagot szerezzen. A drogos filmtermés közhelyei (lepukkant lakás, elnyűtt arcok, szleng) csak ekkor kerülnek képbe, de nem veszik át az irányítást, a film tempója és stílusa változatlan: Pik egyre mélyebbre süllyed fájdalmában és önsajnálatában, így gondolatainak köszönhetően megtudhatjuk, hogyan cselekszik és taktikázik a szükséget szenvedő ember.

Megjöttek a fecskék. Forrás: titanicfilmfest.hu

Galazov cselekményvezetésének legnagyobb erénye, hogy szereplőit nem tekinti csodabogaraknak, jelenlétükkel nem, legfeljebb gondolataikkal és belső kínjukkal rínak ki a tömegből, mely többé-kevésbé békésen éli életét a – ha nem is festői szépségű, de – civilizált és életteli városban. A nézőnek furcsa párhuzamként eszébe juthat Nyikita Mihalkov 1981-es Pereputtya, melyben a színes város a vidéki lét ellenpontjaként szerepelt, hol csodás környezetként, hol pedig személytelen élettérként. A Megjöttek a fecskék esetében a város a főhős belső monológjának ellenpontja, az élhetetlen tér, mely annyiban emlékeztet a Pereputty színhelyeire, hogy Galazov megértéssel és szeretettel közeledik lakóihoz. Filmje tehát elsősorban nem a függőségről szól, hanem az elfogadásról és a megértésről – mert miként a heroinisták megértik egymás szenvedéseit és végül megsegítik egymást, a hős kénytelen önmagát is megérteni, abbahagyni a hazudozást, és letenni a tűt, hogy végül az ablakon kinézve megörüljön a fecskék érkezésének.

Ritka az olyan lírai film, mely a finom giccsbe hajló befejezés ellenére sem lesz értéktelen, hiszen már a „szövegtörzsben“ olyan valós-emelkedett jelenetek szerepeltek, melyek hitelét egy érzelgős vég sem tudja lerombolni. Ha pedig novellaként tekintünk a filmre, a címadás kedvéért elfogadhatjuk az alkotóit áldozatot, és örömmel nyugtázhatjuk, hogy Galazov és (az egyébként kiváló színész) Kugajev mesteri pontossággal adaptálták filmre ezt a kemény, mégis finom történetet.

Kapcsolódó cikkünk:
15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál (A támogatás adatait ld. ott)