Elek Ferenc az előadásban. Forrás: port.hu

A Millenárisban a Kicsi Salomé című darabbal folytatódik a CROSS/OVER sorozat, amely mindig rendhagyó, műfajokon átlépő kalandozásokra csábít. A rendező és az előadáson elhangzó szöveg alkotója az eddig táncos-koreográfusként ismert Nina Umniakov, aki aktuális színész-, táncos- és zenésztársaival most a Salome-mítosz átgyúrását tűzte ki célul.

Ami a Kicsi Salomében végbemegy, az egy játékos hasítás (a nőnél az ösztönök, a férfiaknál a szavak); ez lehetne persze sztereotip is, de mégsem az, annyira eltúlzott és karikírozott. Párhuzamos világok futnak egymás mellett a darabban. A nőé, Saloméé, aki egyetlen hosszúra nyúlt, táncos testmonológban fejezi ki érzéseit, vágyait, érdeklődését vagy éppen érdektelenségét, és a férfiaké, Heródesé és Keresztelő Szent Jánosé, akik rögeszmés kinyilatkoztatásokba feledkeznek. Mindenki szólista különben, és megállás nélkül monologizál, mintha csak egy lakatlan szigeten lenne. Salomé táncol, Heródes fecseg, Keresztelő Szent János meg énekel – a szereplők hárman, háromféle módon léteznek a színpadon, még csak közös kommunikációs csatorna sincs közöttük. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne bonyolódnának súlyos játszmákba egymással, mert manipulálni azért persze megpróbálják egymást.

Venekei Marianna az előadásban. Forrás: port.hu

Az Elek Ferenc alakította Heródes a legnehezebb eset hármuk közül, mivel ő eleve hasadt személyiség, infantilis akarnok, aki mohó vágyakozással, egy agresszor türelmetlenségével, hebegve-habogva-parancsolgatva nyúl a selymes női test után, de közben nem tudja elnémítani öngyűlöletbe forduló belső hangját. A háromszögtörténet negyedik, belső szócsőként funkcionáló sarkpontja ugyanis Kovács Lehel, aki egy széken ülve, a színpad sarkából darálja gunyorosan Heródes belső párbeszédét önmagával: „Még bottal sem érne hozzád!” Heródes teljesen elvesztve önuralmát, fanatikusan lesi és üldözi a lányt, szenvedélybetegként csimpaszkodik vágya tárgyába, de semmiféle párbeszéd nincs közöttük, a férfiből dől a szó, vall és panaszkodik, fenyeget, zsarol és rimánkodik, de a szóáradatra sosem vár és nem is kap választ. Keresztelő Szent János szerepében Szabó Domokos szinte egyhelyben, moccanatlanul áll egy lavórban, és énekel, tiszta, bársonyos mély hangon: egyszerre groteszk és tragikus figura, egy képtelen, eltévedt szent, az élő lelkiismeret fanatikus hangja, a gondolatbűn vámszedője.

Kovács Lehel az előadásban. Forrás: port.hu

Salomé Venekei Marianna megformálásában rebbenő, játékos, ösztönös lény, aki szinte kizárólag befelé figyel, és kitér mindenféle, akár verbális, akár fizikai erőszak elől. Figurájában nincs semmi egzotikus vagy kihívó, egyszerű vászonsortba és blúzba öltözött, barnára sült, izmos lánytest az övé, nem egy femme fatale, hanem sokkal inkább egy sportoló teste. Az ő varázsa az, hogy teljesen kívül esik a férfiak által kategorizálható, befogható valóságon, hatása ellen nincs ellenszer, nem véd logika vagy értelem, nyugtalanító jelenléte szétzilálja a magasba szökő gondolatszörnyeket. És ami végképp kellemetlen, hogy nem hiányzik neki senki, míg Heródes belesajdul a lány hiányába. Ha Salomé mégis kapcsolatban van valamivel, az talán a zene, Váczi Dániel és Nagy Péter muzsikája, (zeneszerző: Bolcsó Bálint), arra reagál csak igazán figyelmesen a külvilág befutó ingeregyütteséből. A lány az egyetlen, aki bemozogja, felfedezi a teret, aki folytonos készenlétben van, csak éppen ennek az állapotnak nincs igazán köze a többiekhez, ez inkább folytonos és intenzív belső koncentráció. Mivel Szabó Domokos Keresztelő Szent Jánosként egy helyben lecövekel a színpad közepén, Kovács Lehel, a Hang végig egy széken ül, Elek Ferenc pedig Heródesként esetlen mozgáskoordinációval téblábol, Salomét kecses és kifinomult tánca egy különleges madár idegenségével ruházza fel, aki ufók közé tévedt. Hogy az egyik éppen megtetszik neki, és rárepül? Nem más ez sem, csak érdekes kísérlet: vajon hogyan reagál az űrlény a közeledésre? És persze vér sem folyik végül, csak egy kör alakú fénypászma jelenik meg Szabó Domokos feje felett fenyegetően.

Szokatlan és szellemes ez az előadás, tele meglepetéssel: Szabó Domokosról kiderül, hogy nem akárhogy énekel, Elek Ferencről, hogy bármikor ki tud lépni a szerep-skatulyákból, csak adjanak neki elég nehéz feladatot, mert úgyis mindent tud, Venekei Mariannáról, hogy bőven van benne szakmai kíváncsiság, a balettől igencsak eltérő műfajok felé is bátran kikacsint, Kovács Lehelről meg az, hogy csupán a hangjával képes egy teljes démon-brigádot üzembe helyezni. Umniakov Ninának pedig kifejezetten jó szeme van, hiszen mindezt már előzetesen is tudta alkotótársairól.