Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KIVÉTELESEK TELJESÍTMÉNYE

Génie oblige – Hommage à Liszt / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
2011. ápr. 5.
Génie oblige, vagyis a zsenialitás kötelez – ez volt a címe a Tavaszi Fesztivál fiatal tehetségeket bemutató koncertjének. De mire is kötelez? KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Pontos játékra? A tehetség folytonos bizonyítására? Vagy az állandó tanulásra? A nyitottságra? Erre nem kaptunk választ. A legközelebb az járhatott az igazsághoz, aki arra gondolt: az alázatra. Egyedülállóan tehetséges, és kissé elfogódott fiatal muzsikusok mutatkoztak be a Magyar Rádió zsúfolásig megtelt Márványtermében.

A koncert első részében fellépő zongorista profinak mutatkozott, előadását a legjobbakéhoz lehet és kell mérni. A második részben fellépők ellenben, különösen a zenekar, egy magas követelményeket támasztó zeneiskola diákjainak tetszettek. Vagyis a két részt a bemutatkozók alázata kapcsolta csak egybe: egyikük sem akarta nagy, széles futamokkal bizonyítani: rászolgált a címben foglalt jelzőre. Jelentős tehetségnek, a hallottak alapján, Namoradze Nicolas mondható, ami persze nem azt jelenti, hogy a második részben fellépő két szólista ne lenne ügyes vagy fegyelmezett. De nekik mintha nem lett volna olyan határozott elképzelésük a játszott darabról, Mozart C-dúr, fuvolára és hárfára írott versenyművéről, mint Namoradzének Beethoven szonátájáról és Liszt szomorú prelúdiumáról. Tagadhatatlan persze, hogy az Appassionata szonáta messze alkalmasabb a kiemelkedő kvalitás igazolására, mint Mozart éppen egyszerűsége és közvetlensége miatt is oly bájos, komolynak semmiképpen sem mondható concertója.

A Tbilisziben született, tizenkilenc éves Namoradze Nicolas már adott önálló koncertet a tiszadobi zongorafesztiválon is. A Zeneakadémián Kemenes András növendéke volt. Az általa választott zongoradarabokhoz még kissé fiatal, így elsősorban nem azok technikai-nehézségi foka jelentett számára kihívást, hanem azok megértése s az azokban foglalt érzelmek mélyebb átélése. Namoradze mindkét – igen nehéz – művet kifogástalanul, feszesen, jó tempóban játszotta, de játéka kissé eklektikus volt. A nagy zongoristák hatása érezhető játékán, még nem volt meg, legalábbis a Beethoven-darabnál, az egyedi, a csak rá jellemző hang. A darabban viharzó érzelmeket mintha más zongoristáktól átvett gondolatokkal, manírokkal ábrázolta volna, és nem maga fogalmazta volna meg saját gesztusaival, saját hangsúlyaival. A Beethoven középső alkotói korszakában, a Les Adieux és a Waldstein szonátákkal egyidőben keletkezett mű olyan szélsőséges érzelmeket és indulatokat mutat be, melyek egyedi ábrázoltatásához valóban zsenire van szükség. Namoradze Nicolas az első tétel (Allegro assai) témáját olyan hosszú szünetekkel játszotta, mint Myra Hess – e szünetek mintha egy lélegzetvételnyi idővel még hosszabbak is lettek volna nem csak az előírtnál, de a szükségesnél is –, a dinamikai váltások Horowitzot idézően szélsőségesek voltak, ugyanakkor a staccatók kipörgetése Glenn Gouldot idézte. De a téma mégsem lett olyan komor, megadóan szomorú, mint Hessnél.

Nic
Namoradze Nicolas

Sokkal érettebbnek tűnt a második Andante con moto sorozat tétel variációsorozatának előadása. Különösen az első variáció eredeti témájánál a bal kéz játéka, a harmadiknál a megduplázott variáció és a negyedik variáció volt több kifogástalannál. A viharzó harmadik tételben Namoradze Nicolas rendkívüli manuális készségeit bizonyította.

Liszt második gyermekének, Blandine-nak az elvesztését követően fogott bele a Bach-kantátán alapuló Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen variációsorozatba. A gyászmunka részének tekinthető orgonadarab a korál basszustémáját dolgozza fel. Namoradze Nicolas a chaconne jellegét hangsúlyozva játszotta el a művet, erőteljes billentéssel, sötét tónusokkal, szinte egy lélegzetvételre, végig tartva a feszültséget; a komor gondolatokat a Was Gott tut, das ist wohlgetan korál témájának megszólaltatása ellenpontozta.

A második részben fellépőkre kevésbé volt jellemző a magabiztosság, mint Namoradzéra. Nem birtokolták úgy a művet, mint a fiatal grúz zongorista. A mindössze egy éve alakult Anima Musicae zenekar a Zeneművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóiból áll. Nem tudom, hogy bátortalan megszólalásukért az együttes vezetője, G. Horváth László vagy a rutintalanság okolható-e, mindenesetre az alaphangnemben megszólaló expozíciót igen esetlenül, kissé ziláltan adták elő, így nem csoda, hogy a tuttiban belépő két szólóhangszer, a fuvola és a hárfa belépése se volt pontosnak mondható.

F
Tóth Zsuzsanna és Razvaljajeva Anasztázia

A két szólista lett volna az est – Namoradze melletti – másik két főszereplője, de a zenekar kissé hátráltatta őket, s ez különösen az első tétel kamarazenés részében lett feltűnő, mikor csak a szólóhangszerek szólaltak meg. Tóth Zsuzsanna zöld, elegáns, vállait szabadon hagyó ruhájában, érzékenyen, lendületesen játszott, de amikor őt hallgattam, azt éreztem, amit még rutintalan fellépőket hallgatva szoktam érezni: szurkolok azért, hogy minden hang kijöjjön. A vonósok és a szólisták párbeszédére épülő második rész melléktémája szintúgy bizonyította, hogy a szólisták, ez esetben Razvaljajeva Anasztázia a hárfa mögött, mennyivel érzékenyebben is tudják a téma idilli hangulatát megragadni. Sajnos nem csak a vonósoknak tudható be, hogy kissé megtört a felemelkedő téma lendülete, és a dallam nem kapott szárnyra. A rövid és kissé bátortalannak tetsző kadenzát követően a főtéma rokokó szépségét sikerült megragadni.

A záró rondóban iparkodott az együttes is a gavotte-szerű táncokat a szólistákhoz hasonlóan felszabadultan előadni, így e ponton végre sikerült érzékeltetni, hogy e mű azért is ilyen könnyed, már-már huncut, bizsergető darab, mert annak hárfa szólóját Mozart egy fiatal, eladósorba került lánynak írta – a jól fuvolázó Guines herceg lányának, Párizsban. E tétel széptevésre csábító elevenségétől ragyogtak a – ha nem is zseninek, de – valóban tehetségesnek mutatkozó szólisták.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek