A színen a férfi, a nő s egy tömött utazótáska. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a férfi az, aki kilép elszürkült, megunt házasságából. Az ok: a húsz évvel fiatalabb szerető, aki új életet és új családot ígér az ötvenéves, viszonylag jó karban lévő pasinak. Férj és feleség utoljára még egymásnak feszülnek, marják egymást szenvedélytelenül. A férfi nemcsak párjától távolodott el, de masszív utálattal gondol épp elhunyt anyósára. Azt vélelmezi, példának okáért, hogy már akkor ellene nevelte a lányát, amikor még nem is ismerték egymást. A feleség marasztalni próbálja férjét, s megjósolja a férfi közeli visszatérését a kiégett, megfakult házasságba. Aztán lassan földereng a háttér, a feleség szüleinek reménytelenné kérgesedett, csikorgó együttélése. Amelyben mindkét házasfél valamiképpen föladni kényszerült egyéniségét a sokszoros kompromisszumokban, míg végül a férjből megalázott pária, papucsférj nem vált.
 Horváth Lajos Ottó |
De az új kapcsolat sem ígér semmi jót: bár a fiatal, harmincas lány látszólag rajongva szereti a meglett, tapasztalt férfit, összeköltözésük után rögtön csökken a szenvedély heve, megbomlik köztük a testi összhang. Másnap látogatóba mennek a lány anyjához, aki azonmód a felbukkant férjjelöltre zúdítja masszív freudi frusztrációját: szingli lánya, úgymond, a családjukat elhagyott (ugyancsak ötvenes) apa pótlékaként szeretett bele a házas férfiba. Felébred hát benne a bosszú régóta érlelődött szándéka, s orvosi szikét ragadva megöli a férfit. Azazhogy mégse, ez már csak rossz álom, amit a férfi vizionál a látogatóban töltött gyötrelmes éjszakán, amikor is a lány vérezni kezd s elvetél. Hősünk ekkor megfutamodik, mert ha nincs gyerek, akkor a megváltó, új kapcsolat se kell; villámsebesen szakít s visszakönyörgi magát az eldobott házasság akolmelegébe. A kipróbált rosszba, amit már megszokott.
Háy János gyors színváltásokkal, emlékképek, emlék-epizódok beiktatásával operálva meséli elfásult, boldogtalan hősei drámai összecsapásait, ügyelve arra, hogy feltárulkozó múltjuk, a nemzedékek tapasztalata, egymáshoz kapcsolódásuk épp olyan sivár és reménytelen legyen, mint vigasztalan jelenük. Mert a rossz, a romlás apoteózisa itt minden drámai fordulat, s minden emberi törekvés valamiképpen a balvégzet felé halad. Ha nem lennének Háy drámájában néhol könnyedebb, komédiai felhangok, akár a görög sorstragédiák komor vízióit festhetné az író a gyanútlan néző elé, ahol feltartóztathatatlanul érvényesül a végzet hatalma, s minden eleve elrendeltetett. Ugyanakkor a csődbe ment házasság vagy az összeroskadt szerelem problematikája nem először (s feltételezem, nem is utoljára) bukkan fel újabb drámáiban: a pár évvel ezelőtti Házasságon innen, házasságon túl éppúgy az erodálódott kapcsolatok semmibe hullását, lehetséges végkimeneteleit lajstromozza, mint az új mű (vagy az egyetlen férfihős sorsára koncentráló, nemrég bemutatott súlyos Nehéz).
 Jelenetkép |
A Háromszögek, bár elég sok pszichologizáló motívumot vonultat fel, elsősorban mégsem az árnyalt lélekábrázolásra törekszik, hanem az emberi kapcsolatok szerkezetének feltárására. Azaz annak a viszonyrendszernek már-már logicista módon precíz megrajzolására, amely a házasságban élés, illetve az abból való kilépés relációjában férj-feleség-szerető háromszögében (vagy egy pár s a szülők kapcsolatában) megtörténhet. Háy figurái csak kevéssé egyénítettek, ám erős drámai – ok-okozati – szövedékbe ágyazottak. Megszólalásaik hangneme a leghétköznapibb beszélt nyelvhez közelít.
Göttinger Pál szikár rendezése a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán hűségesen követi és közvetíti a szerző dramaturgiai elgondolásait. Gondosan megtartja a jelenetek tagolását, felosztását jelenbeli és emlékképekre. Nem vesz el a darabból, és nem is nagyon tesz hozzá. S mivel a szereplőknek ugyanabban a szűken elnyúló intim térben, jórészt ugyanazokban a hétköznapi viseletekben kell eljátszaniuk a jelen és a múlt epizódjait, meglehetősen nagy teher hárul a színészi alakításokra. Kalmár Bence halványszürke alaptónusú, kockákkal, téglalap alakú dobozokkal tagolt variábilis teret tervezett a játékhoz: a hosszúkás, pástszerű asztallap könnyen alakítható nászi ággyá vagy ebédlővé, a könnyűszerkezetes bútorok elnyelik és előadják az ágyneműket, a levetett-felvett ruhákat. (A játszók, majdnem végig, maguk rakosgatják az idomokat.) Az emelvényt kétoldalt fogják közre a nézői széksorok, két végét kocka alakú fotelek zárják, amelyeken ücsörögve némán szemlélik az éppen háttérbe húzódott szereplők a színen zajló eseményeket. Érzelemmentes figyelemmel, esetleg halvány mosollyal a szájszögletben.
A házasságból kilépni próbáló férjet Horváth Lajos Ottó, az elhagyott feleséget Kubik Anna játssza. Horváth férfija robusztus és elszánt, szinte gépiesen és szenvedélymentesen sorolja elszenvedett sérelmeit; a sok rosszat, amiben része volt. Kissé cinikus, keménynek látszó férfi, aki persze nem tud (s talán a lelke mélyén már nem is akar) szabadulni begyakorolt szokásaitól, rigolyáitól. Macsósan rámenős, de sietősen és jólesően kapja kézbe a kofferjében lapuló házipapucsát, s hosszasan ráncigálja magára a közös takarót a vendégágyon. Férfiúi készülődése üdítően mulatságos. Kubik Anna árnyaltan, hajlékonyan, nem kevés drámai erővel formálja meg a megalázott, ám emberi tartását őrző asszony figuráját. Hangszínének finom váltásaival, apró, tétova gesztusokkal, az odaadás, az eltávolodás, a jeges dac széles érzelmi amplitúdóján mozogva adja a kisemmizett, megcsalt nő fájdalmát, s a sokat tűrt házastárs bölcs rezignációját. Inkább érzi, mint tudja, hogy nem történhetnek máshogy a dolgok, mint ahogy majd valóban megtörténnek. Ragaszkodik a férjéhez, mert föltette rá az életét, mert szereti is a maga módján, s mert nincs más választása. Igaz, nagy árat fizet érte: e sokféle eredőből táplálkozó ellentmondásos lelki folyamatot jeleníti meg plasztikusan Kubik Anna.
 Középen: Kubik Anna. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu |
Hasonlóképpen erőteljes Császár Angela a feleség decens tartású anyjaként: nemcsak szilárd erkölcsi rendet közvetít rendületlenül, hanem a sokat tapasztalt nő magabiztosságát, kemény céltudatosságát is érzékenyen tárja elénk. (A szerető anyjának bőrébe bújva pedig némiképp idézőjelesen alakítja a bosszúszomjas, mindenre elszánt ős-gonoszt, aki gumikesztyűt húzva szakszerűen kész kivitelezni egy alkalmi horror-szcénát.) Fülöp Zsigmond megnyomorított, szoros házastársi függőségben tartott apája röpke, takarékos megszólalásaiban is teljes sorsképletet villant fel. Holecskó Orsolya lelkesen üde, naiv leányzóként ábrázolja a nős férfi szeretőjét, aki hamar vedlik vissza riadt, kiszolgáltatott, magányos nővé, amint partnere magára hagyja.
Háy darabjában, Göttinger rendezésében mindenki folyamatosan csak veszít. Az örömtelen életek permanens ismétlődéseibe jószerével csak a gyűlölet, a bosszú édes percei hoznak valamiféle igazi szenvedélyt. (Példa rá a férfi indulatos érzelmi kirobbanása, a lány riadalma a gyermek elveszítésekor.) Szerelmi lobogás távoli visszfénye sem szüremlik a játékba. Csak a kiüresedett kapcsolatok közhelyes-sivár hétköznapjai peregnek, illúziótlanul.