Végre ismét színészi kvalitásaihoz mért szerepet kapott a francia filmsztár Gérard Depardieu, méghozzá Jean Becker rendezőnek köszönhetően, akire a magyar közönség leginkább a Lápvidék gyermekei című 1999-es opusza kapcsán emlékezhet. Ráadásul a szerepet mintha kifejezetten Depardieu-re szabták volna, és nem csak a szó átvitt értelmében. A francia ikon hatalmas, lomha alkatában finom arányérzékkel gyúrja egybe Forrest Gump együgyűségét, Shrek jószívűségét valamint Lennie Small (és itt most elsősorban az 1992-es Egerek és emberekben a John Malkovich által megformált figurára gondolok) ráérős energikusságát.
Depardieu életre keltett karaktere Germain Chazes – ahogy a francia cím pontosan jelzi – igazi ’tête en friche’, azaz parlagon hagyott elme. Lassúsága tanárát idegesítette, ügyetlensége pedig az anyját, így idővel hozzászokott, hogy az emberi érintkezésben jelen van az élcelődés, melynek ő gyakran céltáblája is. Germain a II. világháborút követő béke-eufóriában fogant gyermek, akit akaratlanul akartak. Kemény, öntudatos anyja a kijózanodást követően az élet nehézségei elől inkább saját álomvilágába menekült. Germain a gyötrelmes gyermekkor ellenére felnőtt, sőt barátokra és szerelemre is talált. Életét a mindennapi rutin határozza meg: a zöldségek ápolása, termesztése, sörözés a barátokkal a kocsmában, civakodások az anyjával, meghitt pillanatok esténként busz sofőrnő szerelmével. Valamint békés ebédidő a parkban, ahol a szendvicsmorzsákra összesereglett galambokat szám és név szerint is számon tartja.
 Gérard Depardieu |
Ebben a parkban találkozik a madárcsontú Margueritte-tel, aki egy könyvvel érkezik, hogy legkedvesebb szenvedélyének, az olvasásnak hódoljon. A Gisele Casadesus megformálta Margueritte mind megjelenésében, mind intellektusában szöges ellentéte Germain-nek. E két „máshonnan” jött figurát nem csak a jószívűség köti össze, hanem a szomjazott odafigyelés is. A kilencven év fölött járó Margueritte, aki rossz helyesíró apjának köszönheti nevében a megkülönböztető két t-t, mintha még egyszer és utoljára át szeretné adni az olvasás szeretetét: saját tudásszomját próbálja átörökíteni valakibe. Germain pedig, az eddig parlagon hagyott elméjével, szinte issza magába az új szavakat és ismereteket. Nem pusztán új világok nyílnak meg előtte a regények által, amelyeket Margueritte olvas fel neki ebédidőben a parkban, hanem a szavak mágiája is rabul ejti.
A film meghatóan humoros jelenetei éppen azok, amikor a könyvek által kinyíló világban megpróbálja önmagát is újrateremteni: ahogy az újonnan tanult fogalmakat megkísérli beilleszteni és használhatóvá tenni a saját életében, vagy amikor elmegy a könyvtárba, hogy regényt válasszon magának, amelyből felnőtt fejjel újra tanulhat olvasni, vagy amikor a szótárral és annak használatával barátkozik.
 A képek forrása: PORT.hu |
Mintha valami diszkrét báj lengené be az egész filmet. Germain egy helyütt apró üveg őzgida nipphez hasonlítja Margaruitte-t. Éppen ilyen aprócska valami ez a film is. Egyszerre érződik rajta a megformálás műgondja és törékenysége. Könnyen giccsbe, mindennapi bóvliba csúszhatná át a mozi. Mégsem történik meg vele az alkotók precizitásának és mértéktartásának köszönhetően.
Nagyon finom és minden tekintetben francia alkotás a Nem beszélek zöldségeket! A karakterek, legyen szó a fő- vagy a mellékszereplőkről, pontosan megrajzoltak, és a precíz alakításoknak köszönhetően tovább árnyalják a történetet. A film tempója – talán a legvége izgatottan kereső részét leszámítva – mindvégig megőrzi a parkban ücsörgés lassú, ráérős ritmusát. A Germain és anyja kapcsolatát megalapozó flashbackek csak színvilágban térnek el a film többi részétől, mégis szinte észrevétlenül simulnak bele a film szövetébe. A látványos filmes truvájokat elkerülő alkotás a legtermészetesebb módon mesél el egy szinte már banális történetet, melybe ötletes módon sikerült azért a francia irodalmat is belecsempészni. Így a Marie-Sabine Roger regényéből készült film mintha békejobbot nyújtana az olvasás és a filmnézés mondvacsinált párharcában.