Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ERNYEDT FARKÚ KERESZTAPÁK

Utódomra ütök
2010. dec. 24.
Zavarba ejtő tapasztalat, s alkalmasint már-már bravúros alkotói teljesítmény, ha egy másfél órás mozifilm zavartalan megtekintése után majdhogynem semmire sem emlékszünk abból, amit láttunk. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.

Így karácsony táján különösen szívmelengető arra gondolni, hogy azért mégiscsak egy olyan kultúrában élünk, amelyben az igazán fajsúlyos teljesítményeket nem lehet csak úgy semmissé tenni néhány brutális ballépéssel. Ki törődik már például azzal, hogy Martin Heidegger egykor bőszen igenelte a Führer nézeteit? S ki merné elvitatni Roman Polanski művészi érdemeit a régmúltba vesző bűntette fényében? Vagy ki ne tudná, hogy Gálvölgyi János jelenkori tevékenysége dacára választott szakmájának egyik legjobbika volt? 
S még ha az ember oly konok szisztematikussággal is dolgozik fényes életművének bemocskolásán, mint ahogy Robert De Niro műveli ezt a nyugati parton, akkor sincsen túlságosan könnyű dolga – hiszen szerepeljen bár a method acting egykori császára ezerszámnyi gyomorforgatóan ízléstelen komédiában, süssön el bár szekérderéknyi fingós-baszós viccet, s asszisztáljon megannyi művészi kudarchoz,  azért arcának romjairól mégis rendre leolvassuk a Taxisofőr, a Keresztapa, vagy a Szarvasvadász formátumos aktorának tekintélyt sugárzó, nemes vonásait. 
Robert De Niro és Ben Stiller
Robert De Niro és Ben Stiller
És ezúttal is megengedőek vagyunk, pedig a zordon CIA-nyugdíjasnak öltözött De Niro már harmadjára vonul a szemünk elé, s mi tagadás, egyre silányabb a produkciója. Igazság szerint a hülye nevű balfék (Focker, a szinkronizált verzióban Beckur – Ben Stiller) és a republikánus családfő (Jack Byrnes – De Niro) háztartási konfliktusa szerintünk már az első alkalommal (Apádra ütök) sem volt annyira mókás, de a nagyszülő-találkozók lidérces hangulatát megfestő folytatásban (A vejedre ütök) már kifejezetten borzalmasnak tűnt. Pedig Beckur szülei (azaz Dustin Hoffman és Barbra Streisand) sorra-rendre eregették a kúrós tréfákat, Stiller metélt fitymája a levesbe esett, Bobby de Niro pedig roppant erőkkel húzogatta a szemöldökét – valahogy mégsem volt kacagtató a dolog, s legkivált a zárlatban érezhettük kellemetlenül magunkat, mikor is a szolidabbik nagyszülők Streisand szex-tippjeivel a tarsolyukban elvonultak kettyinteni egyet. Ilyen előzmények után az immáron kétgyermekes családapává nemesült Beckur harmadik bénáskodásától sem várhattunk túl sok szívderítőt, s komor várakozásaink nagyjából teljesültek.
Barbra Streisand. A képek forrása: PORT.hu
Barbra Streisand. A képek forrása: PORT.hu
Mert ugyan az Utódomra ütök az Austin Powersről nevezetes Jay Roach helyett Paul Weitz direktori talentumát dicséri, aligha szolgál bármilyen újdonsággal. A történet például egyenesen ugyanarról mesél, mint az első két felvonás, hiszen Beckur újfent meg szeretne felelni acélos jellemű apósának, aki ezúttal – minthogy egészségügyi gondokkal küszködik – a családfői (illetőleg a keresztapai) szerepkörrel kínálja meg. Ám noha az utódnak kinevezett Beckur lelkes és igyekvő, egyre több gonddal szembesül: a szexis kolléganő imádata miatt (Jessica Alba) hűtlennek vélik, a korábbról ismerős Kevin (Owen Wilson) megint megfelelőbbnek tűnik nála, az ikrek születésnapi buliját pedig sehogy sem tudja rendesen megszervezni. Útközben pedig a mogorva apóssal egyre jobban elmérgesedik a viszony, hogy aztán a zárlat egy vidámparki sokadalom közepén puszta ököllel eressze egymásnak a két kipróbált ellenfelet – a jópofa Cápa-utalással csipkézett bunyó pedig a langyos játékidő talán legszórakoztatóbb momentumát jelenti, rögtön az erektált nagypapa-pénisz kezelésének hökkentő szcénája, valamint a Keresztapa-filmeket megidéző, s olykor már-már egészen vicces jelenetek mellett. 
Mindezeken túl még egyetlen képsort tudunk felidézni: Robert de Niro egy kerti balhé alkalmával összeszólalkozik egy ápolatlan munkással, akit régi partnere, Harvey Keitel alakít. Szó se róla, az Aljas utcák egykori párosa még mindig jól tud kötekedni egymással, s az elaggott Charlie-n prímán feszül a dögszagú prolidressz – ámde hogy a filmtörténeti jelentőségű haverok hogyan is kerültek ebbe a fájdalmasan enervált, a szánalmasságig szellemtelen komédiába, arra csupán kiábrándítóan szomorú válaszok adhatók.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek