Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

GYUFALÁNG, MÉCSFÉNY

Józanok csendje / Stúdió K Színház
2010. dec. 12.
Mesék, amelyek rosszul végződnek címmel jelentek meg nem egyszer Csáth Géza összegyűjtött novellái. Szerelmek, amelyek rosszul végződnek: nagyjából ez a tárgya a Csáth-novellákból szőtt hangulatjelentésnek. A „szerelem” kerüljön idézőjelbe. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Jelenetek az előadásból
Elöl: Hannus Zoltán és Kovács Krisztián

A 2004-es belgrádi szerb változatot, Gyarmati Kata munkáját vette alapul a rendező, látványtervező Mezei Kinga. Szorongatóan szép etűdsorozata emberárnyak lebegő, rebbenő, rezzenő, hengergő koreográfiájával népesíti be a teret, mely az ötletes mozgásképletek mellett a fénydramaturgiának engedelmeskedik. Fodor Gergely úgy világította be a játékhelyet, hogy akkor is sötét van, amikor égnek a lámpák. A fény legemlékezetesebb forrásai nem is a köröket vető, erőlködő izzók, a képekbe messzebbről harapó reflektorok, hanem a gyufaszálak, melyeknek foszforfejére akkor is lángot képzelünk, amikor hosszú percekig hiába kuncsorog, esdekel gyújtófelület után a cigarettájára vágyó nikotinista, s a mécsesek, melyekből kettő fellobbantva, cipőre erősítve táncol az egymástól elszigetelődött emberek éjszakájában. A Józanok csendjében – bár az ellentétező cím épp a történések fonákjára utal, ugyanis a férfiak mind alkoholködbe vesznek a delíriumként meghatározott kompozícióban.

Ha a szeszé a főszerep, pontos döntést kell hozni az ivásról. A Stúdió K színészei isznak is, nem is. Olykor csurran a szereplők poharába, olykor egyértelmű: mi más lenne a(z üres) kupában, mint bor, esetleg valami a nemesebb vagy nemtelenebb italok fajtájából. Az ironikus elmosódottság, a jelzés és a naturália határára sodort kifejezés simul az est elegyes hangvételéhez, simul a térszimbolikához. Mezei Kinga csapszékre, borospincére emlékeztető játéktere – melyben a villanyégők is apró hordókból bújnak elő és hordó-asztalokra irányulnak – felidézi a Ráday utcai kisszínház nem egy régebbi bemutatóját: azoknak is (például a Viharnak) népi – kisvárosi, falusi – használati tárgyak, korhadó, feleslegessé váló vidéki eszközök adták a keretét. Létra, háló, ajtó- és ablakjelzés: ilyesmik nélkül évszázadok óta nincs iskolai teátrum, diák- és vásári színjátszás. A barna tónusú összkép felissza a harmadosztályú szabók műhelyéből kikerült öltözékek fakóságát.

Az előadás tere
Elöl: Lovas Dániel és Nagypál Gábor

Jobbra kisegyüttes muzsikál, talpalávaló helyett tempós-bánatosan dzsesszeset, Mezei Szilárd zeneszerző kottáiból, ha e hangok kottából kelnek életre: Ittzés Gergely (alias Kulhanek), Pozsár Máté (mint Manojlovics) és Hock Ernő (azaz Kelemen) egy összetett etnikumú tájat, a történelmi Magyarország Délvidékét képviselve be-beszól az emlékidézéssé emelt, a terephez igazított, stilizált eseményekbe, a rosszul végződött szerelmekbe. A zenének is jut a narrációból, ezen a nyelven is lehet puszta illusztrációnál többet mondani, szolidárisnak vagy kritikusnak lenni. A keretjátékba illesztett epizódok nem egyenletes intenzitásúk, de egymásba átfolyva egy tragédiákkal, bűntettekkel szegélyezett kudarc-nagytörténetet regélnek el, kisember elkövetőkre, elszenvedőkre méretezve.

Az éjszakai pillézésben, mely valamennyi elnehezedett szárnyú lepkét nekiröpteti a perzselő lámpásnak, Homonnai Katalin (Lány) az egyetlen pillangó. Nem a végzet asszonya: megvan a maga baja, akármi legyen is a neve, és jobb ruhát talán soha nem húzhatott magára. Fáradt, italtöltögető Aldonza a bácskai Don Quijoték és Sanchók között. Első szerelmeskedésén rajta csípett gimnazistát, teherbe esett fiatalt, érett nőt egyként erre az alapra visz rá. Áttűnő, sápadt origó a balsiker és boldogtalanság enyhén nevetséges koordinátarendszerében. Lénye, játéka biztosíték, hogy ne a férfipanasz siráma legyen a Józanok csendje. A szerepviszonyokat hűen kifejezi a groteszk kezdés, melyben a Lány felsőtestére öltött számos zakót a majdani széptevők lehántják, maguk veszik fel, s aztán – mint a bőrt – egymás között cserélgetik a levegőben reptetve: keresik a leginkább rájuk illő viselkedést, sorsot.

Fotó: Martincsák István. A képek forrása: PORT.hu
Nagypál Gábor, Spilák Lajos, Lovas Dániel, Kovács Krisztián és Homonnai Katalin. Fotó: Martincsák István – PORT.hu

Hannus Zoltán (Krapek) a dicstelenség, becstelenség, nyerseség testes szobraként kősúllyal dől környezetére, fenyeget férfit, nőt – ám ha kell, halk és megértő atya. Sokarcúak a többiek is: az amorózónak befogott Kovács Krisztián (Pali), őrült professzori magánszámával a Jakabként megnevezett Spilák Lajos, a Richárdot szólózó Lovas Dániel, nem is beszélve Nagypál Gáborról (Frigyes), aki ama gyufalángra-ácsingózásának csehfilmes kerengélésében meghatározó szólamként tudósít a szenvedély okozta deformációról és a szenvedély kényszerű uralásának tragibohózatáról.

Az Ezeregyéjszaka-töredékben (mely feje tetejére állítja az arab vagy a boccacciói mintát) bábok a figurák, akik el-eljátszanak Németh Ilona erre-arra ültetett, szomorú kis bábfiguráival. Emberbáb, bábember egymásra talál.

Vö. Hegyi Ede: "Alkoholba fojtom bánatom…" 
Csáki Judit: Két estém otthon 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek