Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÓPARTI LÁTOMÁS

Thomas Pasatieri: Sirály / Armel Operaverseny és Fesztivál 2010
2010. nov. 17.
„Igen, kedves, tehetséges… Kedves, de hol van Tolsztojtól?” – panaszolja a kritikák visszatérő fordulatát a Csehov-dráma íróalakja, Trigorin. Nos, Pasatieri művével is hasonló a helyzet: kedves, tehetséges, de… LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Molly Mustonen és Haja Zsolt
Molly Mustonen és Haja Zsolt

Az 1945-ös születésű Thomas Pasatieri roppant termékeny operakomponista, hiszen máig – írd és mondd! – 22 operát szerzett, s az esetek közel felében a librettóírás kényes feladatát is magára vállalta. Legsikeresebb dalműve a szegedi előadással európai bemutatójához érkező 1974-es Sirály, amely a nagy énekesekkel kistafírozott houstoni ősbemutatót követően szép sikereket aratott az Egyesült Államok operaházaiban. Megérdemelten, mert bár a zenés változat jószerint szükségképp kevesebbet ad Csehov prózában zajló színjátékánál, ám Pasatieri kimondottan ügyes, könnyen élvezhető és tartalmas muzsikát, valamint zárt számokat felkínáló, hálás és jól énekelhető énekszólamokat komponált a Szorin udvarházában összesereglettek számára.

A Sirály zenei világa félreismerhetetlenül a posztromantika (poszt-Puccini, pre-Menotti, stb.) vidékéről nyeri az eredetét, a közönség elé göngyölít néhány gusztusosan formált, visszatérő motívumot, s mindeközben fenntartja a zenekar és az énekes gárda üdvös erőegyensúlyát. S jóllehet, Pasatieri itt-ott a filmzene peremére téved (életrajzi adatait látván, korántsem véletlenül), műve valódi zenés színházzá szervesül, s három felvonáson át képes fenntartani az érdeklődést. Vagyis: kedves, tehetséges opera a Sirály – de… De nélkülözi, olykor egészen zavarba ejtő módon nélkülözi a valódi átütő erőt és frissességet, s hozzá teatralitásban több, drámaiságban kevesebb a géniuszi alapanyagnál. Maradnak a szellemesen megoldott direkt (Két gránátos, Siebel áriája) és bújtatott zenei idézetek, valamint a mélabút indulattal elegyítő hangzásvilág, amely azért egyszeri élményként okvetlenül tapsra érdemesíthető.

Az egyszerre kortárs operát és klasszikus Csehov-darabot formázó Sirály nyilvánvalóan komoly kihívás elé állította a versenyre New York városából benevezett előadás résztvevőit. Harangi Mária rendezése kevés zavart keltett, legfeljebb az olykor felerősödő stilizált mozzanatok (a lottójelenet, vagy a szereplők panoptikumszerű összeállása a háttérben Trepljov öngyilkossága előtt) bizonyultak némiképp sutának. Hasonlóan suta pillanatok sorához vezetett Zöldy Z. Gergely tóparti díszletötlete a körpályán tologatható térelválasztókkal, amelyek ideális esetben, illetve a rajzasztalon bizonyára sokkalta hatásosabbnak tűnhettek, mint a színpad egyszerre illúzióteremtő és –romboló közegében.

Jeremy Hare és Molly Mustonen (Fotó: Kelemen József)
Jonathan Hare és Molly Mustonen. Fotó: Kelemen József (A képek forrása: Armel Operaverseny)

A három versenyszerepben három igen tehetséges, színészileg és énekesként egyaránt jól teljesítő fiatal művészt hallhattunk. A hamvába halt álmait és beteljesületlen ambícióit temető Trepljovot Haja Zsolt adta, méghozzá egészen remek formát mutatva. Baritonja nemcsak szép fényű és magvas, de strapabíró is, s így a magyar énekes még az öngyilkosságra készülődő fiatalember végjelenetét is váltig imponáló módon teljesítette. Ráadásul Haja színpadi adottságai is kiválóan megfeleltek a szerep kívánalmainak: sugárzó fiatalsága, kamaszos szögletessége, s jelenlétének sértett-panaszos attitűdje (s tegyük még hozzá: lelkiismeretes angol szövegmondása) felettébb jól érvényesült Trepljov szerepében. (Haja Zsolt megosztott második díjat nyert a férfiénekesek versenyében, az első díjat a zsűri idén nem adta ki – a szerk.) A Nyinát alakító Molly Mustonen ugyan tán egy vonással kevésbé tűnt meggyőzőnek, ám szépsége, fesztelen színpadi mozgása és korrekt szólamformálása szintén dicséretesnek tetszett. A nagy színésznőt, félve korosodó asszonyt és rettenetes anyát, vagyis Arkagyinát játszó Beverly O’Regan Thiele élményszerű rafinériával és mimikával dolgozott, s hangja a szerelemféltés vokális ábrázolására éppúgy talált árnyalatot, akárcsak az őszintétlenségig őszinte anyai szeretet érzékeltetésére.

A New York-i Dicapo Opera Theatre társulata igen erősnek mutatkozott ezen az estén, s ilyesformán a további szerepekben is több figyelemre méltó alakítással találkozhattunk. Így jószerint főszereplővé emelkedett a 2008-as Adrianából és a tavalyi Emmeline-ből ismerős Kristin Sampson – részben persze a Mása számára komponált formás áriáknak köszönhetően. Míg a fiatal lírai bariton, Jonathan Hare, meglehet, tán túlságosan ifjú a rezignációjával kísértő Trigorin szerepéhez, azonban fellépésének némiképp szégyenlős csábereje és meleg árnyalatú hangja így is megérdemelt tetszésre talált a szegedi közönség körében. 

Vö. Csák Balázs kritikája 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek