Máthé Zsolt, Drága Diána, Bánki Gergő, Takács Nóra Diána, Szilágyi Katalin, Herczeg Tamás, Földi Ádám, Baksa Imre

Mikor a tetszés szerint átírható alkotmány kerül szóba, akár fel is kaphatnánk a fejünket, felszisszenhetnénk és átvillanhatna rajtunk: most aztán az alkotók telibe kapják a mai magyar közéletet. Csakhogy a dolog korántsem ilyen egyszerű, ahogyan a politika sem fekete-fehér, s nem csupán az egymástól könnyen megkülönböztethető „rosszak” és „jók” táborára oszlik. Ezért akár el is rugaszkodhatunk a napi politikai aktualitástól, s a szövevényes érdekek sűrű dzsungelébe pillantva követhetjük a mindenkori hatalom érzékeny humorral feltárt természetrajzát. Fájdalom, az alkotmányról szóló passzus nem (csak) az elmúlt hetek eseményei miatt került az előadásba. Benne volt már eredetileg is: Shakespeare mégiscsak remekműveket írt. 

A HOPPart Korijulánusának azonban csak az egyik forrása a ritkán játszott Coriolanus. Az alaptörténet természetesen megmarad, a hős arisztokrata katona drámája, aki megmentette ugyan Rómát, de annyira lenézte római népét, hogy inkább gőgösen vonult el, amikor a plebejusok vérig alázott képviselői száműzetésén mesterkedtek, mintsem meghajtsa előttük magát. Az önfejű és sértett hős az ellenséghez állt, végül bukása elkerülhetetlen lett. A tanmese összetett jellemeiből, sokrétű viszonyaiból mindenki igazsága és hamissága kirajzolódik, s ettől válnak rendkívül élővé a történések. 

Meg attól a bravúrtól, hogy ezt a komplexitást megőrizve, de számos szereplőt és mellékszálat elhullajtva, a jambusok mellé Gáspár Ildikó és Bánki Gergely dramaturgok és beírók követhetetlenül sok vendégszöveget illesztenek. A dramaturgiai fősodort érintetlenül hagyják, de veretes mondatok helyett közelebb hozzák a párbeszédeket, maivá teszik a felmerülő problematikát (ld. „alkotmány”) a brechti kendőzetlenséghez közelítve. Nem utolsó sorban pedig lényegesen több tréfálkozó kedvvel és ironizáló hajlammal, így pedig emberi vonással töltik fel a hatalmi erővonalakat. (Az egyik legjobb vicc, amikor az elérhető olajbogyó mellett szintén a Nép követeléseként fogalmazódik meg, hogy Róma Kr.u. is legyen, ne csak Kr.e.!) Azért mégsem tűnik szem elől az aktuálpolitika: a rómaiak gyűlöletes szomszédjuk, a volszkuszok helyére egyszer csak becsusszannak a szlovákok, ám a felvillanás lendületével ügyesen el is siklik a dolog éle. Nincsenek didaktikus áthallások, a rendezést kinyilatkoztatás helyett jobban izgatja a játékosság megőrzése. 

Terhes Sándor és Kiss Diána Magdolna

Az előadás világa messzire rugaszkodik a kosztümös történelmi drámáétól. A nemes és nemtelen rómaiak beszédes redőkbe rendezett tógák helyett a XX. század hatvanas-hetvenes éveinek ma már kissé gyomorforgató – s így egy politikai történetben mégiscsak stílusos – öltözékeiben mozognak. Izsák Lili és Borovi Dániel színpadképe mintha valami hiperrealistán eltúlzott szocialista tablót keltene életre. Háttérben a MU Színház lepusztult művházakat idéző, szutykos üvegtéglákkal ékeskedő fala, előtte a dzsörzé-világ ruhái járnak-kelnek ugyanazon kor foteljei, székei, jellegzetes mélyhűtője és kistévéje között. Minden precízen a helyén: Polgár Csaba rendezése biztos kézzel tartja a stílust, s a színpadi jelrendszerek felhelyezésében egy hagyományosnak tekinthető interpretáció helyett inkább a zsótéri út felé kacsingat. Az eredeti szövegből részletesen kielemzett komolyságot minduntalan felülírják a mai betoldások, illetve erőteljesen ironizálják azok a Matkó Tamás előzetes muzikális bábáskodásával felhangzó dalok a visszafogott himnuszoktól egészen Amanda Learig, melyek többségében Kiss Diána Magdolna volszkusz asszonyának könnyedén elővezetett, de csodás regiszterekben játszó énekhangját ismételten csak ünnepelni lehet.

Terhes Sándor és Friedenthal Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

A színészek játékában is van valami könnyedén megoldott pontosság, s egy-egy jellem egyénített bemutatásán túl az összjáték is friss energiákkal serkenti az előadást. Telitalálat a Nép három figurája: Baksa Imre, Bánki Gergő és Földi Ádám közös játékában élvezetesen társul a felhergelt hangoskodás kiszolgáltatottságukkal, s a világtörténelmi fordulópontokról való sajátos okoskodások lerántják a leplet bumfordiságukról. „Triumvirátusuk” akkor is képes bitorolni a figyelmet, amikor nem állnak fókuszban, csak épp egy túlhabzó sör miatt méltatlankodnak a háttérben. Szilágyi Katalin és Herczeg Tamás néptribunus párosa olyan reflexekkel tevékenykedik, mint két gyári munkásból szakszervezeti vezetővé felküzdött alak. A beszari arisztokrata ellenpontot Máthé Zsolt simulékony Meneniusza, Barabás Richárd golfozónak öltöztetett úrifiúja, valamint Drága Diána túlérzékeny Virgiliája képviseli. Friedenthal Zoltán sokarcú Korijolánuszt játszik; jóllakott Akhilleusza gőgből változik dühöngő állattá, majd csitul le megcsalt és megtört kisfiúként. Takács Nóra Diána Volumniaként erőteljes jelenléttel ösztökéli fiát az általa helyesnek gondolt irány, s egyben a bukás felé, míg Terhes Sándor sötét és elbizakodott volszkusz Aufidiusza szinte hisztérikus őrjöngéssel áll végül bosszút a szakállasan is kölyökképű hadvezéren.

 

Vö. Markó Róbert: Örök időknek örök dalaival 
Zsedényi Balázs: Köz-élet 
Koltai Tamás: Ki a főnök? 
Csáki Judit: Itt, most 
Nyulassy Attila: Aktuálpolitikai helyreigazítás 
Kovács Bálint: Hatalom, játék