Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELKEVERVE

Soul Kitchen
2010. okt. 20.
Fatih Akin életművének sokszínűségére jellemzően Szerelem (Fallal szemben) és Halál (A másik oldalon) után ezúttal bánatot, gyönyört egybegyúrva könnyed és kellemes mozival szórakoztat. RUPRECH DÁNIEL ÍRÁSA.

A trilógia harmadik része, az Ördög még várat magára, helyette Fatih Akin a Heimatfilm hagyományait kissé felforgató vígjátékkal lazított komorrá váló filmográfiáján. Sok motívum felbukkan eddigi műveiből (a multikulturális közeg, a testvérek közötti viszony, a férfi-nő kapcsolat), csak szelídebb formában, elviccelődve. Korábbi filmjeinek tükrében Akin Heimatfilmre való hivatkozása is érdekes gesztus, lévén török származású német, aki szinte mindig az identitás e kettősségből fakadó feszültségét vizsgálja, és általában negatív következtetésekre jut. A Heimatfilm faluja ezúttal egy étterem Hamburg külvárosában, a történet a tulajdonosnak, a görög Zinosnak a küzdelme Sanghajba utazott szerelmével, börtönből szabaduló bátyjával, az egészségügyi- és az adóhivatallal, egy sunyi ingatlankereskedővel, egy nagyvárosi befektetővel (az Ördög mégis beköszön; a démoni arcú Udo Kier személyében), és nem utolsó sorban megroppant derekával.  E sokféle küzdelemből már sejthető a humor forrása, ám a Soul Kitchen esetében érdekesebb annak megvalósítása.

 
Apró összetevőkből építkezik a film. Karaktereinek többsége alapvetően szórakoztató figura, Akin azonban csatol hozzájuk még valamilyen jellegzetességet is, melyet egy-egy jelenetben (van, hogy többször) szépen kibontakoztat: a báty táncstílusát, Zinos sántikálását, az alkoholista művészszakács kését vagy Udo Kier cukorkás szelencéjét. A film három nőalakját élesen különböző személyiségeknek ábrázolja, de a kissé hűvös barátnő éppúgy vonzóvá válik, mint a tüzes pincérnő vagy a melegszívű gyógytornász. A helyszínek: maga az étterem, a Soul Kitchen tágas terével, székeivel, asztalaival, a pincérnő, Lucia tetőtéri lakása a folyóra néző kilátással, a kis kocsma összefirkált falaival, különböző színű feleseivel – mind ott-levésre csábítanak. Az ételek, hiába fedi fel a látvány mögötti valóságot a szakács, Shayn, ínycsiklandozóak. Akin két cd-nyi soundtrackkel (Louis Armstrong, Quincy Jones, Ruth Brown) festi alá filmjét, köztük egy finom utalással: Hans Albers Das letzte Hemd hat leider keine Taschen című dalával, melyet az énekes a hasonló témájú Das Herz von St. Pauli című 1957-es német filmben énekelt. Beállításait (olykor rejtett) finom humorral rendezi be és el, gyakran maga a kompozíció is szellemes. Rainer Klausmann kamerájával egész filmjének lendületet ad, néha túlzottan is; a széles látószögű lencse gyakori alkalmazása olykor irritálóvá válik. A vágástechnika még ezt is fokozza, például a folytonosságot megszakító ugrásokkal, melyek párbeszédet nem befolyásolva sűrítik a jelenetet, gyorsítják a ritmust. E kavalkádot végül egy ötletes stáblista zárja.
 
Forrás: PORT.hu
Forrás: PORT.hu
Soul Kitchen egy világnyi hangulatot gyűjt össze poénra vett életszituációk füzérében. Minél nagyobb káosz uralja a cselekményt, annál távolabb kerülnek az események a valószerűségtől, nő a véletlen befolyása, míg végül az isteni beavatkozás menti meg hőseinket a teljes bukástól, amit aztán Armstrong The Creator has a Masterplan című száma tetéz. Tulajdonképpen illik a filmhez ez a kissé széteső, epizódokra bomló, laza dramaturgia, néha mégis hiányzik a könnyedség, s a jelenetek döcögőssé válnak. Legszebb példa erre az orgiává fajuló búcsúparti, amelyben semmi olyan nem történik, ahonnan tovább tudnánk lépni attól, hogy afrodiziákumot kevertek a desszertbe. Úgy tűnik, a humor sem elég akkor, ha csak szellemes, fakadnia kell valamiből. Nem elég, ha csupán annyi a funkciója, hogy egy geggel nevetést próbáljon kicsikarni (mint pl. egy kellemetlen szituációban levert webkamera), vagy hogy mesterkélt helyzetkomikumot teremtsen (ilyenből talán a legkínosabb egy koporsó feldöntése). Ezek ugyanis erőltetettek, nincsenek jól felépítve, és kilógnak a film egészéből.
 
Úgy fest, mintha Akin jó szemmel kiválasztott eszközök, gondosan kidolgozott apróságok felhalmozása után arra várt volna, hogy az egész majd magától összeáll. Bizonyos szempontból igaza is lett: valóban stílusosabb filmet készített korábbi vígjátékánál, a Júliusban című romantikus road movie-nál, az összeállítással azonban adós maradt.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek