 Cristina Hoyos |
A Carlos Saura táncfilmek sztárja, Cristina Hoyos és társulata káprázatos élménnyel gazdagította a Művészetek Palotájának közönségét. Három részes előadásuk egyszerre színház, flamenco koncert és táncelőadás. Mindegyik a legmagasabb színvonalon prezentálva. A produkció közreműködői -zenészek és táncosok egyaránt – nem előadnak, hanem közvetítenek. Energiákat, érzelmeket, indulatot – annyit, hogy néző legyen a talpán, aki könnyek nélkül bírja. A színpadról maga az élet áramlik. A táncosok mintha az életükért táncolnának. A testük minden porcikája beszél, beleértve az arcukat is. Ezeknek a nőknek és férfiaknak az ösztönös, mindent elmondó arcjátékát nézve jön rá az ember igazán, hogy mennyivel több tud lenni egy táncelőadás, ha nem szándékosan lebénított arcizmokkal adják elő, ahogy azt legtöbbször látjuk. Minden mimika, karmozdulat, csípőfordítás mögött valós, megélt történetszilánk sejlik.
Az előadás felvonultat mindent, ami a flamencóról bármelyikünknek az eszébe jut. Fodros ruhák, fekete hajból szorosra font kontyok virággal, nagy rojtos kendők, kasztanyetta. Mégsem érezzük egy pillanatra sem, hogy cirkuszt vagy showműsort látunk. Nem pózokat és spanyol sztereotípiákat, valami olcsó andalúz konzervet kapunk. Egy olyan értékrendet és életfelfogást fedezhetünk fel (újra), ahol a nők ízig vérig nők, a férfiak pedig tetőtől talpig férfiak. Ahol tétovázás nélkül, szenvedélyesen átadják az emberek magukat örömnek, bánatnak, szerelemnek.
 Jelenet az előadásból. Fotó: btf.hu |
E három érzelem köré épül az előadás, ezek tagolják három részre. Az első világossárga, törtfehér, napsütéses színekkel festett rész az életörömtől fülledt. Utaljanak a kofferek akár indulásra, akár megérkezésre, a várakozással teli szabadság érzését keltik. A kacér nők és a büszkén páváskodó férfiak felszabadult, spontán fieszta hangulatot teremtenek. A koreográfiának ez a része tele van játékossággal, példa erre a férfikar tánca a bőröndökkel, és a bőröndökön, valamint a Carmen táncfilmet megidéző, bikaviadalt eljátszó jelenet. Végül Mariano Bernal virtuóz szólójában megmutatja mindazt, amit erről a táncról csak tudni lehet.
 Jelenet az előadásból. Fotó: btf.hu |
A boldogság átmenet nélkül, drámai hirtelenséggel változik a legmélyebb bánattá. Ahogy a valóságban is a semmiből törnek ránk az addigi életünket szétromboló tragédiák, úgy borítja ránk Cristina Hoyos is a feketeséget. Mindhárom részt ő vezeti fel egy-egy verssel és korát meghazudtoló bámulatos mozgással. Bár összességében keveset lép a színpadra, jelenléte annyira erős, hogy alakja meghatározza az előadást. Teste és lelke beöltözik a boldogság, a tragédia és a szenvedély színeibe – a sárgába, a feketébe és a vörösbe -, személyisége erős mágnesként vonzza magához a többi táncost és az általuk megjelenített érzelmeket.
 Jelenet az előadásból. Fotó: btf.hu |
A középső részben mint hatalmas fekete varjú jelenik meg, ahogy derékban megdőlve lassan végighalad a színpadon. Mintha kiterjesztett szárnya lenne az alakja mögött lévő, mozgását követő, plafontól padlóig hömpölygő fekete selyem. Egyszerre félelmetes és szép, ahogy a sötét bánat beteríti a teret. Hoyos egykor a csupatűz Menyasszonyt táncolta el Saura Vérnászában, most olyan, mint az Anya García Lorca drámájából. Büszke testét szinte padlóig húzza a gyász. Egyszerre sugároz megtörtséget és kérlelhetetlenséget. Fekete ruhája hosszú uszályán az ezüstösen csillogó fodrok azt az érzést keltik, hogy saját könnyeiben áll. Szinte hallom, amint lényével, hullámzó karjaival – melyek mintha vállától az ujjai hegyéig minden pontjukon hajlanának – a férjét és fiait eltemetni kénytelen tragikus hősnő szavait mondja: „A te könnyeid csak a szemedből fakadnak, de az enyéim, ha majd magamban leszek, a talpam aljából jönnek föl, a gyökereimből, forróbban, mint a vér.”
A művésznő szólója után a tánckar ünnepélyes, kimért tempóban járja tragédia-táncát, de a ritmus egyre inkább felizzik. A szívet marcangoló fájdalom és a szívet lángba borító szerelem érzése olyan közel kerül egymáshoz, hogy a néző meg sem lepődik, amikor a táncosok ruhájában és a díszletben a feketét felváltja a vörös. Az érzelmek ilyen fokú intenzitásánál már összemosódik a kéj és a kín. Boldogságot, tragédiát és szenvedélyt egyaránt ritmussá változtat az andalúz temperamentum. Testükön átáramlik az élet, és táncként robban ki belőlük. Ahogy a visszatapsolás után Fabiola Perez, az egyik énekes is táncra perdül. Hiába a mindent elárasztó, torokszorító dallam, a hang magában már nem elegendő ahhoz, hogy érzelmeit közvetítse.
Kapcsolódó cikkünk:
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 (A támogatás részleteit ld. ott)