Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÉRZÉKENY FÉNY

negatív Varieté / Millenáris, Mai Manó Ház, Design Hét 2010
2010. okt. 12.
Szemafor, tigris, vasdaru, emelő. A Design Hét keretében életre kelt Moholy-Nagy László filmváza a Millenáris Teátrumban és a Mai Manó Házban. „A-u-t-o-m-a-t-i-k-u-s-a-n.” FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Árnyjátékot mind nézni, mind csinálni igen szórakoztató. Ki ne próbálkozott volna gyerekkorában, kezét a fénypászmába tartva, madár, kutyafej, de legalább egy nyuszifül megformálásával. Az árnyék az emberiség fantáziáját ősidőktől foglalkoztató tünemény, nem véletlen, hogy egész alternatív valóságot rendelünk hozzá, az életen túli árnyvilágot, amely egyszerre gerjeszt félelmet és kíváncsiságot is. Az árnyszínház mítosz és játék egyszerre, legyen szó akár a jávai wayangról vagy a mozi előtti Európa vásári komédiáiról, a tekintetet mindig magával ragadta a titokzatos, egymásba átváltozó alakokat formázó sziluett színház. A negatív Varieté előadása rendelkezik a műfaj tekintetet lebilincselő erejével: gigantikus árnyaival isteneket mutat meg, a kutyává, híddá vagy épp szemaforrá alakuló ember képével a homo ludenst ébreszti fel bennünk. Figyelmünket ezzel már meg is vette, pedig még a valódi témáig el sem jutottunk. Ez pedig nem más, mint Moholy-Nagy és az ő meg nem valósult filmváza, A nagyváros dinamikája, amit Szépvölgyi Viktória álmodott egy hétszer hét méteres vászonra, hogy a Bauhaus, Moholy-Nagy és a fény viszonyának érzékeny lenyomatával bűvölje el a közönséget.

Képzőművészről azt állítani, hogy a fény szerelmese, igazán közhelyes dolog, Moholy-Nagyra pedig inkább az újítás, semmint a közhelyek jellemzőek. A fényimádatot is rendhagyóan művelte, hiszen ami igazán rabul ejtette, az az árnyék volt, így például fotóin leggyakrabban a tárgyak, emberek és épületek vetülete alkotja a kompozíciót. Árnyszeretete olyan műfajteremtő ötletekhez vezette, mint a Man Ray és El Liszickij nevéhez is köthető, de Moholy által kiteljesedő fotogram vagy a gép-árny együtteséből kibontakozó Fény-tér-modulátor. A Negatív Varieté Moholy-Nagy árnyékokként felsejlő kompozícióit idézi meg, hogy a művész munkásságának e jellegzetes szegmensével keltse életre soha meg nem valósult álmát, a pergő képekből összeálló bauhaus filmet.

A nagyváros dinamikája műfajilag a „filmváz” besorolást kapta, hiszen forgatókönyvnek aligha nevezhető a hármas oszlopba tagozódó kép- és szövegkompozíció. A vasdaru építésének filmtekercsen szövődő hálója, a képvers-szerű szövegdarabkák, a teret vertikálisan és átlósan metsző dinamikus vektorok, az ívek, a test nélkül menetelő lábak és az egyre hangsúlyosabban visszatérő Tempó szó együttes lüktetése alkotja a művet. Logikai összefüggésről szó sincs, a város képeinek villogó egymásutánja alkothat csak talán némi narratívát. Szépvölgyi Viktória rendező és Demcsák Ottó koreográfus az egymásba hömpölygő képsorok mentén indult el. A hátulról megvilágított vásznon a mögötte mozgó táncosok sziluettjei városképet, majd szemaforokat formáznak, emberből kutyává, majd épületté olvadnak. Az üres vászonra úgy nőnek az emberi hídpillérek és az alattuk evező csónakos alakja, mintha gyorsított filmfelvételen néznénk a növekvő várost. A képek és jelenetek egymásba folynak, nincs idő gondolkozni, rohanunk a város lüktetésével. A ritmust Zságer Balázs „minimál elektro-szimfónikus” zenéje diktálja az urbánus életképekhez.

Az előadás persze nem követi lépésről lépésre a filmvázat – minthogy az nem is lehetséges -, helyette inkább idéz. A nagyváros dinamikájának képei és Moholy-Nagy elszabaduló geometrikus formákból kibontakozó festményei egyaránt megjelennek a vásznon. A filmvázból felrémlő szemaforok automatikusan (vagy ahogy Moholy-Nagy írta, „a-u-t-o-m-a-t-i-k-u-s-a-n”) mozgó alakja, a tűzijáték az angolparkban, az elhajított fémtölcsér, a száguldó autó, a masírozó lábak vagy a giccses nőbirkózás kiegészülnek a Moholy-festményeket tagoló sávokkal, a kompozíciót megrajzoló vonalakkal. A városi jelenetek, mint a pecsételő hivatalnokok vagy a dühös telefonáló, ezek közé a geometrikus alakzatok közé rendeződnek. Ám ahogyan Moholy festményein elszabadulnak a vegytiszta formák, és egymásra kúszva, anyaguk transzparenciájában láttatják egymást, úgy a Negatív Varieté szigorú térformáin is átcsap a városi dinamika. Az átlók között pecsételő hivatalnok őrjöngve lépi át a teret felosztó sávokat, a lábakból kirajzolódó háromszögeket pedig kétségbeesett erőfeszítéssel taszítja el magától a bennrekedt táncos.

Fotó
Fotó: Bujnovszky Tamás (A képek forrása: maimano.hu)

Az idézés nem csak a Moholy-Nagy által kedvelt alakzatokat és kompozíciókat érinti, a művész technikai kísérleteit is bevonja a játékba. A fényképezőgép kiküszöbölésével csak a fény, a leképezett tárgy és a kép anyagát alkotó fényérzékeny papír találkozásából születő fotogram technika jelenik meg az előadásban. Ez a „filmvászon” ugyanis, a fotogramhoz hasonlóan kihagyja a felvevőgépet, és a három dimenziós tárgyat közvetlenül, a fény által alakítja két dimenzióssá. A kép és a tárgy ilyen intim viszonya az árnyékot szinte kézzel fogható valóságként mutatja meg, amely ugyanakkor egy elérhetetlen, titokzatos térben lebeg.

Az előadáshoz kapcsolódik a Mai Manó Házban kiállított fotóinstalláció, Bujnovszky Tamás fotós, Balogh Balázs médiadesigner és Samu Bence munkája. A kiállítás egyik eleme egy interaktív felület, amelyen az előadás jeleneteibe léphet be a szemlélődő. A vászon előtti tér mozgó alakjai árnyfoltokként tűnnek fel a képen, kiegészítve a táncosok által megformált alakzatokat. A Napfényműterem legizgalmasabb installációja egymás elé felfüggesztett fóliákból áll, amelyeken az előadás negatívba átfordított részletei láthatók. A táncosok sziluettje itt fehér folt a fekete térben, az alakok pedig egymáson átszűrődve tűnnek át a fóliahálón. A kétdimenziós képek így háromdimenzióssá válnak, visszaalakítva térré az előadásban síkká vált árnyképeket. Az áttűnés ugyanakkor az előadás idézetstruktúráját, palimpszeszt jellegét is megszólítja. Ahogyan az előadás megidézi a Moholy-Nagy-korpuszt, úgy a fóliák is megidézik egyrészt az előadást, másrészt a művész fény-árnyék-kísérleteit. A palimpszeszt szerkezet így egy újabb, még összetettebb szinttel bővül.

A negatív Varieté produkció egyedülállót alkotott. Nemcsak azért, mert gyümölcsözően gondolta tovább Moholy-Nagy munkásságát, hanem azért is, mert úgy alkotott esztétikailag magas minőséget, hogy közben nem feledkezett meg a közönség szórakoztatásáról sem.

A kiállítás 2010. október 25-ig tekinthető meg.

Vö. Götz Eszter: Bauhaus-árnyak 
Legáth Zsolt: Árnyak ideje 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek