Jelenetek az előadásból

A rendező korábbi munkáinak ismeretében nem is várunk mást. Az eredetileg zenészként indult David Marton német nyelvterület-szerte az opera és a prózai színház határait feszegető előadásairól híres, a nemrég elhunyt Christoph Schlingensieffel és Sebastian Baumgartennel emlegetik együtt. Ezúttal is az általa kialakított jellegzetes műfajban alkot: Monteverdi operájának cselekménye alapján zenei kollázst alkot, prózai jelenetekkel tűzdelve. A színpadon színészek és képzett énekesek játszanak együtt. (Akárcsak a szintén általa rendezett Esterházy Péter-opusz, a Harmonia Caelestis esetében, amelyet a bécsi Burgtheaterben mutattak be tavaly, nagy sikerrel.)

Marton nem a Poppea megkoronázása című Monteverdi-operát kívánta színre vinni. A műsorfüzetben olvasható rendezői hitvallás szerint nem a muzeális operajátszást kívánja szolgálni, hanem kézzelfogható kapcsolatot keres az évszázadokkal ezelőtt íródott mű és mai életünk között. A keresés folyamán pedig semmilyen eszközt nem zár ki.

Martont tehát nem a zenei tökély, de nem is a történetmesélés foglalkoztatja – a fordulatos barokk opera meglehetősen kevés elemét jeleníti meg a színpadon. Az előadás cselekménye körülbelül két mondatban összefoglalható: a komoly művészi ambíciókkal, ám elenyésző tehetséggel megáldott/megátkozott Nero császár összeszűri a levet a szép és hataloméhes Poppeával. Erről értesülvén Poppea férje, Otto, Ottavia császárné, Seneca udvari filozófus és az Ottóba halálosan szerelmes Drusilla összeesküvést forralnak, a terv azonban hamar Nero tudomására jut. Nagyjából ennyi történik a színpadon két óra alatt. A cselekmény további zaftos részleteit, a bebörtönzéseket, kivégzéseket és gyilkosságokat Marton példás minimalizmussal a feliratozó gépen összegzi az előadás végén, mintegy három sorban.

A színpadon tehát nem operát látunk, de nem is egy operalibrettó cselekményközpontú megvalósítását. Valamivel mégiscsak eltelik két óra – pongyolán hangzik, de ez esetben nem a fogalmazás hiányosságáról van szó: az előadás nem halad előre, az történet nem bonyolódik, a befejezés nem közelít.

A képek forrása: thaliatheater.de

Ehelyett lazán összefüggő jeleneteket látunk, különböző műfajú zenei betétekkel. Kapcsolati perpatvar a házastársak között, művész-önmarcangolás, közepesen mélyreható filozófiai eszmefuttatások a művészet és erkölcs mibenlétéről illetve kapcsolatáról – zárt prózai számokat köt össze a zenei anyag. A színpadon szintetizátor, zongora, lemezjátszó és cselló biztosítja az alapot a zenés számokhoz – Wagner-idézetek, jazz, francia sanzonok, Beethoven és Whitney Houston formálódnak különleges zenei szövetté.