Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGYREMEGY

Kokan Mladenović–Gyarmati Kata: Igazság / Bárka Színház
2010. szept. 27.
Szarból nem lehet ostort fonni? Trigeusz az emberi ürülékkel táplált ganajtúró bogár hátán emelkedik az égbe, hogy szétnézzen vagy szétüssön a silány istenek között. Ám szarból tényleg nem lehet ostort fonni. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A szerb vendégrendező, Kokan Mladenović a Béke című Arisztophanész-komédiát szorosan (szarosan) követve írt párbeszédes politikai pamflettel felérő kanavászt, vaskos farce-ot, melyet Gyarmati Kata fülbántóan rossz rímek és elorzott vendégszövegek segítségével pofozott magyarrá. Szerencsére a replikák mintegy harmadát nem lehet érteni, akkora a fölösleges zajkeltés, annyira lefogják az emberi hangot a gyakran alkalmazott álarcok, vagy úgy szétpattognak a szavak a sörétesen beszélő szájból. A békevágyat – lévén manapság a világnak e fertályán béke – átcsúsztatták az igazságkeresésre, hiszen Mátyás meghalt, így legalábbis évszázadok óta oda az igazság. 
Az alkotói szándék világos, a kritikai elköteleződés helyeselhető, a szó- és ötletdiaré azonban lebetegíti az előadást. Inkább regisztrálható, mintsem átélhető a keserves tény, miszerint egyre megy: szűk és nemtelen létezése határait felfelé döngetve próbálkozik a jobb sorsot áhító ember, vagy lefokozza magát, az altestig és tovább. Az istenek nem estek a fejükre, hogy érdemben vesződjenek az emberek gondjaival, inkább elállatiasodva (állatmaszkok mögé bújva) tobzódnak, és sütögetik saját pecsenyéjüket. Trigeusz és csapata pedig, egy ideig győztesnek vélve magát, visszaereszkedik a földre, hoppon marad, és folytatja a szartermelést.
A kevéssé sikerült politikai-erkölcsi szatíra igazi kétszintes dráma, ha nem is egészen Bécsy Tamás drámatipológiájának értelmében. Az alsó szintről, a Stúdióból a publikum is követi a felsőre, a Cseh Tamás terembe a légi utazókat, majd vissza is száll velük a földre. Marija Kalabić m.v. díszlete a Trigeusz-udvarban ugyanúgy túlzsúfolt, ahogy a bemutató egésze is rosszul gazdálkodik javaival, a mennyei „görög” lépcsőzet és oszlopsor viszont jó osztású, és a vetített repülőgép meg a bogárrá változtatott bogárhátú Volkswagen is megfelel. A jártatós, stációs megoldás okoz némi nehézséget (eleinte a rengeteg bili közt elvész a néző, a végén a füstbe ment istennő–ember lakodalom asztalához nehezen lehet helyet kapni). Marina Sremac m.v. jelmezeiről asztalközelből derül ki, milyen gondosan tervezettek.
Szorcsik Kriszta
Szorcsik Kriszta. Fotó: Garamvári Gábor (Forrás: Bárka Színház)
A vásárias hangvételű, zsivajos megjelenítésben a színészek igyekeznek kifészkelődni maguknak a bemondások, gesztusok poénjait, ami nem könnyű, mert épp csak belekezdenének, s Mladenović már egy másik sziporkájánál időzik. Jól alá is húzza écáit, mindenekelőtt a brechti rájátszásokat, valamint a klasszikus színházi ikonok kifigurázását (Hamlet-Trigeusz a koponya helyett egy darab ürüléket tart a kezében teátrálisan stb.). A túlpörgetett, kerge rendezésnek jót tesznek a magánszámok lélegzetvételei. Dévai Balázs nem a megállapodott gazdát, hanem valamely ifjúsági szervezet rózsás arcú küldöttét formálja az ártatlan optimizmusát menet közben elvesztő Trigeuszból; Nagypál Gábor m. v., a mokány fekete vezér (Hermész – pillanatnyilag az istenek istene) a jónép boldogulására kihirdetett talmi tizenkét pontot nyilván az egyszerű paródiánál hatásosabban tirádázhatná, ha ez a szövegrész is frappánsabban lenne megírva.
A színészi odaadásra nem lehet panasz (a Bárkában sosem lehet), ám a mű jellege, dramaturgiája folytán az epizódok sokszor gyengítik egymást. Triténea, a szajha (Varga Anikó) egzisztenciális panaszkitörése még vérbő, az Orvosé (Pásztor Tibor) a végére már lagymatag (közben Ilyés Róbert a Bányász-, Kardos Róbert a Paraszt-jelképpel kapcsolódik a sorba). Réti Adrienn nem igazolja, hogy a Trigenia nevű ifjú hölgynek is szerepelnie kell a darabban. Tótuszként Gados Béla arról ad látleletet, hogy a nyomorban is lehetséges jovialitás, Triginaként Varjú Olga arról, hogy egy anya mindig anya.
Kálid Artúr alkalmas rezonőrszerűség; Hermész asszisztensében, Káoszban még így is rekedtek rendezői lehetőségek, bár – mint jeleztük – a produkciónak nem szaporítania, hanem redukálnia kellett volna önmagát, petárdázásban is, terjedelemben, a közönséggel való kapcsolat (tojjatok velünk) erőltetésében is. Szorcsik Kriszta dilinyós, inkább ember, mint isten Athénéje ajándékoz meg a középarányossal, mely nem megalkuvás, hanem józan mérce lehetett volna az Igazság számára.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek