Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÁSKÉPP ÉS UGYANÚGY

AROMA – Roma köztéri kiállítás / Szabadság tér
2010. aug. 26.
A köztéri kiállítás első hallásra fából vaskarika, vagy kevésbé finoman: rejtett dilettantizmus. Legalábbis ha nem köztérre, hanem zárt intézményi közegbe vagy magánfalakra szánt művekről van szó. Amolyan súlytalan „legszebb nyári élmény”, egy kávézó szomszédságában. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

Azért nem kell mégsem annyira flúgosnak lenni, mert a Szabadság téren fölépített, 250 négyzetméteres kiállítási installáció fotóinak a harmadát előzőleg már láttam a Bálint Házban, ahol rajtam kívül nem járt egy lélek sem. A téren minden alkalommal csoportok voltak. A módszer megfosztja tehát a műveket az egyediségüktől, ami a festmények esetében nem lényegtelen szempont, cserébe viszont közönséghez juttatja őket. Gyanítom, hogy a közönség elérése volt olyan erős és indokolt igény a rendezők részéről, amelynek az érdekében „megérte” a tradicionális művészet egyik lényeges aspektusát föláldozni.

Bada Márta: Vízitündér
Bada Márta: Vízitündér

Az Aroma köztéri kiállítás üzenete ennek megfelelően elsősorban etikai jellegű, bár kulturális mezbe öltözött. Az csak véletlen egybeesés, hogy a romákkal szembeni kelet-európai előítéletesség, amely az utóbbi időben Magyarországon öltötte a legszélsőségesebb formáját, most épp Nyugat-Európában tombolja ki magát, ezzel a kiállítással egyidejűleg. A cél éppen az volna, hogy a Franciaországban meghirdetett „bűnözés elleni háború” kitoloncolás előtt álló csoportjaival szemben fölvillanjon valamiféle szolidaritás érzése – ha másképp nem, legalább közös honpolgári alapon. De szolidaritásra országon belül is épp elég nagy szükség van. Az ide vezető eszköz a nem kevéssé problematikus kultúra lehet.

A kiállítás három részből áll. A három egység három különböző vizuális megközelítésmódot jelent, akkor is, ha a printek valamelyest egységesítik őket. Az egyik a fotó, a második a festészet, a harmadik a konceptuális fotó, elvileg tehát a legkevésbé tradicionális, még ha nem is hibátlan. Így a kiállítás a nyelvválasztásról is szól, arról, hogy melyik műfaj az, amely a legtisztábban beszél a roma kultúráról és – a szándékokat figyelembe véve – a legközelebb visz hozzá.

Pavle Calasan: Gyerekek Konikból
Pavle Calasan: Gyerekek Konikból

Bonyolítja a helyzetet a nézőpontok különbözősége. Terri Potoczna lengyel származású brit fotós „művészeti integrációs” projektje abból a külső nézőpontból indul ki, hogy a romákat közel kell vinni ahhoz, amiből kimaradtak: az európai magaskultúrához. Ezért önkéntes cigány szereplőket keresett, akik eljátszották Caravaggio Bacchusát vagy Szinyei Lila ruhás nőjét. Ennek az ötletnek viszont a lényege veszett el azzal, hogy itt is, csakúgy, mint a Bálint Házban, a festmény hatású fényképeket azok nélkül a hangfelvételek nélkül állították ki, amelyeken a jelentkezők válaszolnak a származásukat és a belőle fakadó hátrányokat érintő kérdésekre. Kihullott tehát a koncept.

A második szakasz ismert és fiatalabb roma festők festményeiből áll Szentandrássy Istvántól Omarán keresztül Oláh Jolánig. Itt a nézőpont önmagára mutató és a leginkább tradicionalista. Nem véletlen, hogy a roma festőket egészen a legutolsó időkig a „naiv művész” kényszerkategóriájába szuszakolták bele, ahonnan ha jól tudom, egyedül Omarának sikerült a „konceptuális roma művész” progresszív definíciójáig eljutnia. Nyers, köznapi szavai a vászonra kerülve valóban úgy hatnak, mint az átkok, de szelídebb formában is politikai és kulturális követelések. A többi festmény a politikai korrektség és a művészet közötti választás dilemmáját, illetve a kortársi nyelvtől elzárt kisebbség óhatatlanul kialakuló konzervativizmusának értelmezési próbáját veti föl.

Lucian Enasoni: A fényben
Lucian Enasoni: A fényben

A kiállítás harmadik részét pályázati fotómunkákból válogatták. A Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archívum nemzetközi fotópályázatot hirdetett 25 év alatti fiataloknak 2008-ban, és a beérkezett fényképekből negyvenet válogattak ide. A fényképezésnek megvan az a nagy előnye a többi, absztraktabb műfajhoz képest, hogy a tárgyhoz szükségszerűen közel kell menni. Talán ez a szabály teszi, hogy ami a másik két esetben nem jelenthető ki, itt valahogy sikerült megtörni a roma-kép irritáló stagnálását: sem a kívülről jövők szofisztikált arroganciája, sem a benne élők szentimentalizmusa és nacionalizmusa nem érezhető. Egy bonyolult, érdekes, humort és mulatságot igénylő, makacs és még mindig ismeretlen kultúra látszik, amely nem tudja megvédeni magát.

A kiállítás 2010. szeptember 2-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek