Azért nem kell mégsem annyira flúgosnak lenni, mert a Szabadság téren fölépített, 250 négyzetméteres kiállítási installáció fotóinak a harmadát előzőleg már láttam a Bálint Házban, ahol rajtam kívül nem járt egy lélek sem. A téren minden alkalommal csoportok voltak. A módszer megfosztja tehát a műveket az egyediségüktől, ami a festmények esetében nem lényegtelen szempont, cserébe viszont közönséghez juttatja őket. Gyanítom, hogy a közönség elérése volt olyan erős és indokolt igény a rendezők részéről, amelynek az érdekében „megérte” a tradicionális művészet egyik lényeges aspektusát föláldozni.
 Bada Márta: Vízitündér |
Az Aroma köztéri kiállítás üzenete ennek megfelelően elsősorban etikai jellegű, bár kulturális mezbe öltözött. Az csak véletlen egybeesés, hogy a romákkal szembeni kelet-európai előítéletesség, amely az utóbbi időben Magyarországon öltötte a legszélsőségesebb formáját, most épp Nyugat-Európában tombolja ki magát, ezzel a kiállítással egyidejűleg. A cél éppen az volna, hogy a Franciaországban meghirdetett „bűnözés elleni háború” kitoloncolás előtt álló csoportjaival szemben fölvillanjon valamiféle szolidaritás érzése – ha másképp nem, legalább közös honpolgári alapon. De szolidaritásra országon belül is épp elég nagy szükség van. Az ide vezető eszköz a nem kevéssé problematikus kultúra lehet.
A kiállítás három részből áll. A három egység három különböző vizuális megközelítésmódot jelent, akkor is, ha a printek valamelyest egységesítik őket. Az egyik a fotó, a második a festészet, a harmadik a konceptuális fotó, elvileg tehát a legkevésbé tradicionális, még ha nem is hibátlan. Így a kiállítás a nyelvválasztásról is szól, arról, hogy melyik műfaj az, amely a legtisztábban beszél a roma kultúráról és – a szándékokat figyelembe véve – a legközelebb visz hozzá.
 Pavle Calasan: Gyerekek Konikból |
Bonyolítja a helyzetet a nézőpontok különbözősége. Terri Potoczna lengyel származású brit fotós „művészeti integrációs” projektje abból a külső nézőpontból indul ki, hogy a romákat közel kell vinni ahhoz, amiből kimaradtak: az európai magaskultúrához. Ezért önkéntes cigány szereplőket keresett, akik eljátszották Caravaggio Bacchusát vagy Szinyei Lila ruhás nőjét. Ennek az ötletnek viszont a lényege veszett el azzal, hogy itt is, csakúgy, mint a Bálint Házban, a festmény hatású fényképeket azok nélkül a hangfelvételek nélkül állították ki, amelyeken a jelentkezők válaszolnak a származásukat és a belőle fakadó hátrányokat érintő kérdésekre. Kihullott tehát a koncept.
A második szakasz ismert és fiatalabb roma festők festményeiből áll Szentandrássy Istvántól Omarán keresztül Oláh Jolánig. Itt a nézőpont önmagára mutató és a leginkább tradicionalista. Nem véletlen, hogy a roma festőket egészen a legutolsó időkig a „naiv művész” kényszerkategóriájába szuszakolták bele, ahonnan ha jól tudom, egyedül Omarának sikerült a „konceptuális roma művész” progresszív definíciójáig eljutnia. Nyers, köznapi szavai a vászonra kerülve valóban úgy hatnak, mint az átkok, de szelídebb formában is politikai és kulturális követelések. A többi festmény a politikai korrektség és a művészet közötti választás dilemmáját, illetve a kortársi nyelvtől elzárt kisebbség óhatatlanul kialakuló konzervativizmusának értelmezési próbáját veti föl.
 Lucian Enasoni: A fényben |
A kiállítás harmadik részét pályázati fotómunkákból válogatták. A Nyílt Társadalom Intézet és az OSA Archívum nemzetközi fotópályázatot hirdetett 25 év alatti fiataloknak 2008-ban, és a beérkezett fényképekből negyvenet válogattak ide. A fényképezésnek megvan az a nagy előnye a többi, absztraktabb műfajhoz képest, hogy a tárgyhoz szükségszerűen közel kell menni. Talán ez a szabály teszi, hogy ami a másik két esetben nem jelenthető ki, itt valahogy sikerült megtörni a roma-kép irritáló stagnálását: sem a kívülről jövők szofisztikált arroganciája, sem a benne élők szentimentalizmusa és nacionalizmusa nem érezhető. Egy bonyolult, érdekes, humort és mulatságot igénylő, makacs és még mindig ismeretlen kultúra látszik, amely nem tudja megvédeni magát.
A kiállítás 2010. szeptember 2-ig látogatható.