Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MÚLT HATALMA

Puccini: Bohémélet / Budafest – Nyári Zenei Fesztivál 2010
2010. aug. 15.
A torinói ősbemutatót, úgymond, hűvösen fogadta a kritika, ám a közönségsiker talán még egyetlen Bohémélet-előadás mellől sem maradt el az elmúlt 114 év során. A Budafest évadközi produkciója sem törte meg a sikersorozatot. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.

Valamikor a hetvenes évek közepén a boldogult emlékű operanépszerűsítő és intellektuális buffó, Abody Béla apró szösszenetben tekintett vissza arra a két évtizedes küzdelemre, melyet előbb operakritikusként, majd az Operaház szegődött propagandistájaként a Bohémélet magyar librettójának egyik szembeötlő csacskasága ellen folytatott. A negyedik felvonásban a festő Marcel ugyanis, a csábos Musette-ről énekelvén valamely megmagyarázhatatlan okból „két égi szempár”-t emleget, ám Abodynak többszöri nekirugaszkodással sem sikerült kiiktatnia a szövegből e megmosolyogtató számolási hibát. Nos, azóta nagyot fordult a világ, az operákat immár szinte kizárólag eredeti nyelven adják a dalszínházak, s így az említett hiba sem hangzik fel többé a visszamerengő bariton szájából – a két égi szempár ma már a feliratok között folytatja derűs küldetését.

Rost Andrea
Rost Andrea

A fenti bevezető kicsivel több tán puszta bakafántos locsogásnál, mivelhogy a Budafest által felkínált Bohémélet-sorozat első előadása többszörösen is a múlt, a számos nemzedékre visszatekintő hagyomány hatalmát bizonyította, mely jelenséget gusztustól függően avíttságában is vonzónak vagy éppen komikussá vénültnek egyaránt ítélhet a nyári operajáró. Nádasdy Kálmán hajdani rendezésének körvonalazása, s hozzá Oláh Gusztáv dédapai korú, 1937-es díszletterveinek látványa ma már nyilvánvaló anakronizmus, ám az sem tagadható, hogy az operai közönség váltig zajos tetszéssel fogadja a Momus kávéháznak és környékének a második felvonás kezdőfüggönyével feltáruló látványát, s a harmadik felvonás perspektívateremtő utcai lámpasora sem téveszt hatást.

A Budafest produkciójának aligha állt szándékában tehát leporolni, vagy éppen leváltani az Operaház Bohémélet-játszási tradícióját, inkább reáhagyatkozott a régente bejáratott gyakorlatra. Így a Kesselyák Gergely által vezényelt zenekar rutinosan abszolválta az estét, s mindössze a második felvonásban szaladt szét itt-ott – mondhatni, menetrend szerint – a sokszólamú színpad és a zenekari árok együttműködése. A szereposztásból a Colline szólamát éneklő Rácz István személyében képviselte e nagy múltú tradíciót – takarékosságában is karizmatikus jelenléttel, inkább csak jelzett, mint valódi bohémtempóval, s persze megszokott magvas basszusával. A társulat fiatal erői, így a Marcelt éneklő Molnár Levente és a Schaunard szólamáért felelős Ambrus Ákos ugyancsak meglepően otthonosan mozgott e kevéssé korszerű hagyományban, ám énekesi teljesítményük mindvégig kiegyenlített, a jó közepes szintet elérő maradt. Váradi Zita (Musette) roppant életrevaló szubrettként kasszírozta be a népszerű keringőnek méltán kijáró tetszést.

Alex Vincens
Alex Vincens

A két főszerep alakítója, Rost Andrea és Alex Vincens, eltérő nívón és eltérő okokból, de egyaránt kívülről közelített az operaházi Bohémélet öntörvényű univerzumához. Rost Andrea ugyan már 2003-ban felvette repertoárjába Mimi szerepét, s idén tavasszal magunk is hallhattuk egy szegedi Bohéméletben énekelni, ám Pesten ezen az augusztusi estén mutatkozott be mint örökkön kihűlt kacsójú hímzőleány. Visszafogott, a szentimentalizmust mértékkel adagoló alakítás az övé, s máig imponáló legátóival Rost a szerep vokális követelményeinek is jócskán megfelelt, legfeljebb ha az átütő erő szökött volna ki olykor hangzó szerepformálásából. Oldalán a fiatal barcelonai tenor, Alex Vincens elsősorban félreismerhetetlen emberi-férfiúi hamvasságával tűnt ki, s kissé éretlen (nyári miskolci fellépéséhez mérten is erősen tapogatózó jellegű) szólamformálása is elsősorban a rokonszenv, semmint a rajongó lelkesülés kiváltására mutatta alkalmasnak produkcióját. Meglehet, e rokonszenv gyarapodásában az is közrejátszott, hogy Vincens oly lelkesen, mondhatni művészi hitellel alkalmazta a közhely-Rodolphe operai manírjait. Akárhogy is, sikere az első pillanattól borítékolva volt, akárcsak jó száz éve minden Bohémélet-előadásé.

Vö. Csák Balázs: A Bohémélet Rost Andreával 
Spangel Péter: Rost Mimi beköszönt 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek