 Középen: Máthé Zsolt |
Immár a magyar színházi élet hagyományának tekinthető az a zsámbéki nyár végi est, melynek keretében Máté Gábor hét éve végzett osztálya egy-egy tagjának életével foglalkozik. Járó Zsuzsa, Szandtner Anna és Kovács Patrícia után most Máthé Zsolt van terítéken, s arra gondolok, hogy ha egyszer a végére érnek, milyen jó lenne, ha újra kezdenék, s hogy milyen jó lenne az AlkalMáté Trupp előadásaival együtt (meg)öregedni.
A téma főleg apropója az éves találkozásnak és a tacskóéveket túlélő összetartozás ünneplésének, s az előadást megelőző néhány hetes műhelymunka pedig lehetőség a mindenféle nyűgtől és korláttól mentes ötletelésre és színházcsinálásra. Az eredmény némi önkínzó önvizsgálattól sem mentes örömszínház: hiszen a kettő nem zárja ki egymást, sőt. S az idei darabban még jobban kidomborodik a pszichodráma-jelleg: az előadás pszichológiai anamnézissel kezdődik, s a magányos, félszeg és bénázó Máthé Zsolton van a hangsúly: az őt játszó színészek a kezüket tördelik, zavarukban a szemüvegüket tologatják, s azt is megtudjuk, hogy Máthénak rosszul ment a csajozás.
 Jordán Adél, Gál Kristóf, Mészáros Béla, Péter Kata és Szandtner Anna |
Ami a karriert illeti, Máthé Zsolt elsősorban mint zenész és szövegíró jelenik meg az előadásban, melynek formája így koncertjellegű: vidám-szomorú dalest, válogatás a színész egyébként tetemes mennyiségű korábbi és az alkalomra megírt műveiből. A számok dallama vagy előadásmódja jelentős és tingli-tanglibb számokat idéz fel, a Máté-osztály alkalmi zenekarán keresztül szólal meg például Kylie Minogue, Coolio és a bëlga. De elsősorban Máthé Zsolt: a Fakt (rap-tanóra) vagy a Krízis-dalest, az első csókról vagy a kilyukadt tüdőről szóló, saját élményekből táplálkozó számok markáns stílusú, hetyke szövegei. Máthé Zsolt színészi pályafutásából a fergeteges felvételi-jelenetben előadott Bobby-monológ mellett a TÁP Színház Minden Rossz Varieté sorozatában legendássá vált cipótáncot kapjuk, ezúttal Fenyő Iván és Dömötör András előadásában. Kórusmű keretében, Molnár Gál Péter kritikái alapján hangzik el Máthé Zsolt „laudációja”, és színjátszásunk „legkedvesebb kajlája” emlékezteti a nézőtéren ülő színházi igazgatóját, Mácsai Pált arra, hogy szívesen játszana főszerepeket is.
 Máthé Zsolt. Fotó: Ilovszky Béla (Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis) |
Máthé Zsolt itt, Zsámbékon, a róla szóló darabban – egyébként az AlkalMáté Trupp-előadások hagyományainak megfelelően – is inkább háttérben maradó, sötétben felbukkanó szereplő. Sztárallűröktől mentesen, szorgalmas háttérmunkásként figyeli a szerelmi életét, pontosabban annak hiányát poentírozó jeleneteket: dalban megírt kalandját egy prostituálttal és nemi identitását firtató osztálytársai évődését.
Ez a – cseppet sem sznobériából, hanem öniróniából, megfigyelőkészségből és kényszerből fakadó – kívülállás egészen jól áll az ízig-vérig, habitusában is szemüveges Máthé Zsoltnak. (S nem csak az éppen őt játszó színészek, hanem a társulat minden tagja szemüveget hord, igazít, törölget az előadás teljes időtartama alatt.) S a máthé zsoltok fájdalmas magánya fogalmazódik meg a kezdő és a záró jelenetben: az előadás elején a Máthé Zsolt által játszott Máthé Zsolt egyedül van, mígnem a színpadra bepöfögő kisbuszból kikászálódó osztálytársai megérkeznek. És hiába minden felszabadító önirónia, baráti ölelés, együtt sírás és nevetés, Máthé Zsolt az előadás végén ugyanúgy egyedül marad: a busz nélküle hagyja el a színpadot.
Az előadásból azt is megtudhatjuk, hogy miért lett Máthé Zsolt beceneve Baróthy – a körkörösen elmesélhető történet végtelen ismétlésekkel fenyeget, de szerencsére csak kétszer halljuk. Nem úgy Máthé Zsolt szerzeményét, az állampolgárok kötelességéről szóló, a Katona József Színház Ledarálnakeltűntem című előadásában is hallható dalt. A mantraszerűen ismétlődő verset Máthé Zsolt csak azért is, türelmet próbálva is, ha törik ha szakad, végigmondja.
És van ebben valami figyelemre és tiszteletre méltó pofátlanság és konokság.
Vö. Sz. Deme László: Mc Baróthy
Molnár Gál Péter: Címszerepben Máthé Zsolt
Ugrai István: Homo ludens
Koltai Tamás: A jövő folytatódik