Zsanikát, az autista kislányt beprotezsálja aggódó féltestvére Sanyi bá’ kertészetébe. Az alkalmazás ára a régi cimbora (üzlettárs?), Bandi bá’ eltávolítása, aki feldúltan protestál egy darabig, utóbb értékpapírügynöknek áll. A lányoknak, Beának és Noéminek is megvan a maguk baja, előbbi gyereket vár, de partnere fölszívódik, utóbbi nagy nehezen bepasizik ugyan, de mint elmeséli, lagymatag a szex a feka fiúval, ráadásképpen a lány papája sitten ül és látni se akarja csemetéjét. Zsani és Bea mamája, a viharvert Rákné vallásos révületbe menekül a sors csapásai elől, kegyszereket árul, csekély haszonnal. Józan anyai ösztöne feltámad azért, mikor az öreg Sanyi megerőszakolja mentálisan sérült lánykáját: pénzes üzlettulajdonos-feleséget faragna a teherbe ejtett Zsanettből. Két élemedett korú férfiú, tulajdonos és alkalmazottja összecsapnak, s az évtizedes barátság sem menti meg a kiszolgáltatottat a kirúgástól.

Hell Krisztina és Hajdú Péter

Sivár és soványka életanyag indázik széjjel pár vékony történésszálon Németh Ákos új drámájában: a realista fogantatású színjáték mindvégig földközelben marad, nem emelkedik el a kies és lehangoló valóság talajáról. A miliő mindvégig lepusztult és mélybe taszító, járjunk bármely helyszínen: kertészetben, lakásban, kegyszerboltban, börtönben. S bár a darabbeli figurák kivétel nélkül mind jelenkorunk szülöttei, sokszor inkább csak jelzik, mintsem megélik, hogy miféle konfliktusokat kellene meg- és feloldaniuk, miközben egymással és önmagukkal viaskodnak. De nincs a szereplőknek valódi drámai arcélük és belső koherenciájuk sem: sokféle problémát rakott vállukra a szerző anélkül, hogy jellemüket, karakterüket, viselkedésüket és beszédmódjukat kellőképpen egyénítve kidolgozta volna. (Kivétel talán az autista lányé, aki a mentálisan sérült tudat verbális megnyilvánulásait pszichológiailag is hitelesen közvetíti.) S bár a dráma szerkezete szabatosan kerekre formált, a konfliktusok is sokszor vázlatosak, elkoptatottak; a médiából és a mindennapokból túlontúl is ismerősek (fogyatékos lány megerőszakolása, drogozás, munkahelyi leszámolás, vallásba menekülés, stb.).

Jámbor Józsefnek, a Zsámbéki Színházi Bázis egyik legcudarabb, szűkös, keskeny és hosszú betonsilójában létrehozott előadás rendezőjének több okból is gúzsba kötve kellett táncolnia. Részint megoldást kellett (volna) találnia a darab dramaturgiai-szerkezeti problémáira (jellemépítés, a figurák egyénítése, konfliktusok elmélyítése, stb.), részint rendezői leleménnyel és ötletekkel kellett volna áthidalnia a speciális tér kompromisszumait s a látható financiális szűkösséget. Egyik művelet sem sikerült-sikerülhetett maradéktalanul. A nézőtér az egyik oldalfal elé került: a szemközti falra épített, lépcsőzetesen kiképzett deszka-építményeken és az elnyúló szűk folyosóban mint valamiféle kifutón, testközelben játszanak a színészek. A rendező elég precízen kidolgozta a szituációkat, s jó tempóban vezényelte le a játékot: fölhabzanak a darabbeli indulatok, s olykor megteremtődnek a meditáció vagy a pokolra szállás csöndjei. De közben rendületlenül kong a visszhangos tér, s furamód akkor sem érteni tisztán a szereplők szenvedélyes, harsány párbeszédeit, ha épp karnyújtásnyira perlekednek előttünk.

Berki Szofi és Szoták Andrea (A képek forrása: Zsámbéki Színházi Bázis)

Az alkalmi együttes odaadóan mondja a Deviancia textusait. Hell Krisztina fegyelemmel és érzékenyen játssza a katatón egykedvűségbe, magányba zárult törékeny Zsanett figuráját. Esendő lélek. Elvarázsolt lény. Ázott veréb és vergődő leánytest; megáll, maga elé néz, szavakat és kusza mondatokat ismételget, zsolozsmázik úgy, hogy látszik, nem egészen ura a beszédének, a gondolatainak. Szoták Andrea szabatosan adja a nyomorúságos élethelyzetéből kitörni próbáló, kissé flegma, kissé cinikus, mégis empatikus testvért. Berki Szofi anyája keménnyé edződött és rajongó, Somody Ildikó lendületesen játssza a rámenősen üresfejű, önmagától elszállt mai csajszit. Az előadás megkapó epizódja, amikor a két viharzó lány, Bea és Noémi leroskadnak egymás mellé, hogy elmondják végre egymásnak intim titkaikat. Sanyi bácsi (Hajdú Péter) és Bandi bácsi (Jámbor József) kék munkásruhában birkóznak egymással (jelmez: Trón Árpád), s nemigen látszik, hogy melyikük a főnök, melyikük a beosztott. Hajdú Péter cégtulaja számítóbb és ravaszabb, Jámbor József munkáját vesztő alkalmazottja szikárabb és megrendültebb.

Bár a játék alapvetően végig megőrzi a dráma realista tónusát, a rendezés gyakran él a stilizáció eszközével. A darabbeli börtön-jelenetben hangszóróból hangzanak föl az őrök személytelen parancsai, a produkcióban keleti színjáték-mozdulatokkal operáló férfi (Trón Árpád) gesztusai és kopogós szavai jelenítik meg a hivatali verdiktet. Sok szó esik az előadásban egy játékbabáról, amelyet a derék Bandi bácsi vitt ajándékul a szegény Zsaninak. A babát, amiről beszélnek, három széttartott ujj szimbolizálja. A tárgyakat (a színpadi kellékeket) gyakran stilizált mozdulatok helyettesítik (például egy eljátszott sakkjátszmában). A lányok drogozását föltett napszemüveg jelzi, az események elvont-konkrét dimenzióit falakra függesztett színes, absztrakt festményvázlatok. Bizonyos cselekvéseket helyettesítve (vagy nyomatékosítva) hintán leng egy-egy szereplő. (Aggódva nézhetjük, elbírja-e a vasrúdra erősített csikorgó szerkezet a testeket.)

A tárgyi környezet szűkösségét stilizáció oldja. A játékosok akrobatikus ügyességgel (és folytonosan) mozognak, kimerevített képekként gimnasztikáznak a falra illesztett térelemeken. S mikor egyszer kinyitják a játéktér ormótlan, döndülő vasajtaját, kilátunk a harsogó zöldre (a kivilágított, titkos ültetvényre). Valószerűtlen vízió: a sivár roncskasztnin túl dús növényzet. Roncsvilágot körbefonó burjánzó vegetáció.

Vö. Koltai Tamás: A banalitás mint élethelyzet 
Csáki Judit: Fogyaték