Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÚTKERESZTEZŐDÉS

MU Terminál V. évfolyam, C-est / MU Színház
2010. jún. 2.
A MU Színház fiatal táncosokat útnak indító stúdiójának V. évfolyama elérkezett a C ponthoz, vagyis a képzés befejezéséhez. HALÁSZ GLÓRIA ÍRÁSA.

Az ebből az alkalomból közönség elé vitt két koreográfia talán éppen a felnőtt életüket és a pályájukat elkezdő fiatalok belső és külső útjáról szól, a fizikai, testi és lelki falak lebontásáról.

Az estet bevezető Sketch-ing című koreográfia (alkotók-előadók: Arany Virág és Vadas Tamara Zsófia) mint felütés a legkevésbé sem jellemző az est további részére nézve. Több okból sem. Egyrészt a programban szereplő darabok nem „vázlatosak”, évadzáró produkciókhoz méltón kiforrottak, technikai és előadói szempontból egyenletes színvonalúak. Másrészt hiányzik belőlük az a pimaszság és könnyedség, ami a bevezető tánc sajátja. Pontosabban: nem hiányról, hanem esetükben egy egészen másmilyen útról beszélhetünk. A Sketch-ing az először látszólag komolyan vett, majd többféle eszközzel, így például egy kereplő műanyag rákkal, a két táncos által tett megjegyzésekkel leleplezett félkészség darabja. A rövidke duett vállaltan, vagyis szándékosan nincs készen, az ennek ellenére minden áron való megmutatkozás vágyát a zenei alapul választott My Way című szám is erősíti. Sokkal erőteljesebb színeket, bátorságból és a már említett pimaszságból többet is elbírna, a címben szereplő vázlatszerűség ugyanis nemcsak áttételesen, hanem a produkció erőtlensége miatt közvetlenül is jellemzi az előadást. De rendkívül rokonszenves benne az attitűd és a felvetés, hiszen több táncos produkció magabiztos alkotói melldöngetéstől kísérve kerül bemutatásra, ami itt a paródia tárgya.

Jelenet a F
Falling and love-jelenet. Fotó: Kővágó-Nagy Imre (Forrás: PORT.hu)

Az Ott és a Falling and love a legkevésbé sem ilyenek. Mindkét darab tartózkodik a hatáskeltéstől és az őszintétlenségtől, és sallangmentesen, leginkább a tánc nyelvén kommunikál. Ami kockázatos is lehetne, ha a végzős hallgatók (Baranyai Erika, Frigy Ádám, Hoffmann Adrienn, Horváth Ádám, Molnár Zita, Plóza Gabriella, Emily Severin) nem jutottak volna el szó szerint A-ból C-be. Technikai tudásuk és munkájuk azonban korrektül kitölti a koreográfusok által felrajzolt kereteket. Mindkét mű olyanformán szubjektív és olyan módon merít az azokat előadó fiatalok és általában a fiatalok életéből, hogy eközben egyfajta felnőttes komolyság és fegyelmezettség jellemzi őket. Éppen ezért vannak olyan nagy kontrasztban az említett előtánccal. Gaál Mariann Ott című darabjában a tánc diszkrét vetítéssel is kiegészül. A csupa fekete-fehér előadásban, ahogy a címben is áll, az ott és az itt közötti utat járják be a táncosok. A falon ennek megfelelően vaskerítés, köves út látható, amelyekkel interakcióba is lépnek a szereplők. A kerítést például végül ők maguk „bontják le”, sokadik nekifutásra és próbálkozásra, ahogy az ember az életben is legyőzi az akadályokat. Vagy ahogyan egy táncos ledönti a maga, a mások vagy a fizika emelte falakat. Az élő gitárjátékkal és a hangszerrel előállított effektekkel kísért, feszült, karcos zenei világú előadásban leginkább egy szellemi út mutatkozik meg. Az Ott táncba oltott filozófia az úton levésről, az e közbeni magányosságról és másokra találásról, a megérkezésről. A megérkezés azonban nem fényes, hanem küzdelmes, nagy, de a semmibe vesző győzelem. A kerítés eltűnését sötét követi, és a további út ismeretlen marad.

Jens Bjerregaard munkája az elegáns, szellemi és hűvösebb koreográfia után a szerelemről, a testiségről, a Falling and love címének megfelelően emelkedésekről és zuhanásokról szól. A két előadás formanyelvében egyébként igen sok a hasonlóság: gyakoriak a sokszor egészen akrobatikus emelések (és zuhanások), mintha csak a tananyag technikai részének utolsó, legmagasabb szintjét demonstrálnák a fiatalok, jellemzőek továbbá a csapat minden tagjának részvételével történő szinkronmozgások, a hármasok és a duettek. Az est két darabja tehát kevésbé táncszínházi, sokkal inkább a tánc nyelvét tisztán alkalmazó előadás. Bjerregaard az azt megelőzőhöz képest oldottabb és elevenebb koreográfiájának színei az öltözékekben is erőteljesebbek, lila és türkiz, illetve kék ruhákat viselnek a táncosok.

A MU Terminál V. évfolyamának hallgatói estjükön leginkább csapatmunkájuk és együttes tehetségük megmutatására kapnak lehetőséget. Az egyéni bemutatkozás ezek között a keretek között kevésbé lehetséges. A darabok által felvetett kérdések és problémák természetesen a sajátjaik, ahogyan az alkotók stílusa sem tolakszik az előtérbe, sőt visszafogott igényességük ritka szín a táncpalettán. Miután a fiatal táncosok A-ból B-be, majd B-ből C-be eljutva bebizonyítják, hogy kiválóan léteznek csapatban, talán szükség lenne egy D pontra is, hogy egyéniségüket is megmutathassák, hiszen arra nyilván nincs lehetőségük, hogy csapatként együtt maradhassanak. A két hasonló nyelvű és minőségű, kissé általános előadásból egyértelműen kiderül, hogy évfolyamként hova jutottak. A D pont pedig valószínűleg a pálya, vagyis maga az Élet lesz.

Vö. Králl Csaba: Kevés 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek