Jelenet az előadásból

És milyen igaza van: a Háztűznézőben tényleg mindenki szerepet játszik, azaz merőben másnak igyekszik mutatni magát, mint ami valójában. A precízen elrajzolt, a túlzásra mint színpadi eszközre elejétől végéig támaszkodó rendezés nem hagyja megfeledkezni a nézőt arról, hogy színházban ül (például amikor a szolga a színváltás után „véletlenül” bent marad). Az meg a színészek és Juronics profizmusának köszönhető, hogy a kis világszínházban nagy kézügyességgel mozgatott bábfigurák mégis szerethető és sajnálható alakokká válnak.

Fjokla Ivanovna, a főfoglalkozású házasságszerzőnő szemében mindössze kétféle ember létezik: akit már összeadott és akit még nem. Az előbbi kategóriával már nincs dolga, bár újdonsült feleségüktől elcsigázott, bosszúért lihegő kuncsaftok bármikor felbukkanhatnak (ld. Kacskarjov jelenését). A hím- és nőnemű hajadonokban legelőször is tudatosítania kell, hogy házasodni márpedig muszáj. A lavinaszerűen lehengerlő asszonyságnak az áldozatok többségét nem kell hosszan győzködni a társadalom e máig legnépszerűbb együttélési formájának áldásos mivoltáról, ám az első blikkre rutinügynek tetsző Padkaljószinnal nem akármilyen fába vágta a fejszéjét. A sok vasat tűzbe tartó madámnak azonban muszáj biztosra mennie: valamiből neki is élnie kell…

Gidró Katalin és Magyar Attila

A kiszemelt menyasszony, Agafja Tyihonovna mintha maga volna a megtestesült ártatlanság, ám nem feledkezhetünk meg róla, hogy a házasságot ideális esetben gyermekáldás koronázza: Juronics nem is fukarkodik a jóízlés határain belül mozgó pajzán utalásokkal, sőt mintha a kényszeres párosodási vágy volna az események végső mozgatója. A groteszk násztáncot lejtő kérősereg hangosan dongja körül a szűzies gyereklányt. Közben a játszók bravúros miniportrékat rajzolnak a sok elszabott életről, még ha a reménybeli vőlegények kimerevített képekben, fejgéppel megvilágítva előadott bús sorstöredékeit nem is érzem az előadás szerves részének.

Már csak azért sem, mert az alaphang itt rögtön felismerhetően a groteszk, s a revüből és kabaréból idecsent gegek fokozzák a hatást – meg a közönség jókedvét. A nyitó képben a függöny elé néger szobalány penderül, s az ember hirtelen nem is tudja, hogy egyre fogyatkozó ruhadarabjait, vagy bugyuta bűvésztrükkjeit figyelje – Dunyaska (Jarábik Klára) „kalapjából” végül az első rész előtt Padkaljószin, a második előtt meg az ara, Agafja bújik elő. A minden megjelenésekor más, finoman szólva is kihívó ruhácskákban a színen átlebegő Dunyaska tehát játékmester lesz, az eseményeket a háttérből irányító, nagyon is színes eminenciás.

Padkaljószin (Magyar Attila) pipogya fráter, akiről – bármennyire is kínálkozik a párhuzam – nem Oblomov ugrik be, inkább egy körülményeskedő, idegesítő csinovnyik. Tutyimutyi, megátalkodottan ostoba energiavámpír, akinek ugyanakkor már a gesztusai is hangos röhögésre ingerelnek. Testi-lelki lassúsága különösen szembeötlő a már megházasított Kacskarjovval (Pataki Ferenc) szembeállítva. Ő ugyanis a villámgyors üzletek híve, nem szereti a sok fölösleges lacafacát, s ha ilyen szép feladat kínálkozik, mint egy barátja sorstárssá változtatása, nem spórol se pénzzel, se energiával: minden idegszálával a misszió sikeréért harcol. Padkaljószin szolgája (Poroszlay Kristóf) a szomorú bohóc álarcában flegmán teszi a dolgát: rég rájött már, hogy könnyebben szabadul, ha gazdája mániáit némán eltűri.

Savanyu Gergely, Borovics Tamás és Flórián Antal. Fotó: Veréb Simon. A képek forrása: POSZT

A kérők bizarr szabadcsapatot alkotnak. Iván Pávlovics Rántotta (Savanyu Gergely) hirtelen haragú, szó szerint is felfuvalkodott, ellenszenves melák, aki a lányos házba komplett vagyonleltárral érkezik. Nyikanor Ivánovics Anyucskin (Flórián Antal) finomkodó, modoros, felhúzható örökifjújának nemcsak az öltönye és a cipője, de alighanem a lelke is aprókockás mintájú. Baltazár Baltazárovics Csócsálov (Borovics Tamás) túlméretezett tengeri róka, aki saját ósdi történetein kívül képtelen bárkire vagy bármire is odafigyelni. A vörös üstökű Sztarikovnak (Szűcs Lajos), a jómódú kereskedőnek a lány nagynénjének a hálószobájában több dolga akad, mint a nyílt színen (s egy visszatérő poén révén az ördöggel azonosítódik a pénzes bugris).

A női vonal legerősebbje a házasságszerzőnő, Fjokla Ivanovna (Szilágyi Annamária): malomkerék nagyságú kalapkölteménye közönségességének címere. Nagyhangú, könnyen lelkesedő és a dolgok rosszul állása esetén még könnyebben dühbe guruló naccsága, egyszóval: igazi kereskedő. Agafja Tyihonovna (Gidró Katalin) bájos teremtés, aki nagy szemeket mereszt az őt mindenáron megkaparintani akaró légióra. És még ha ennek ellenkezőjét is mondja: a sok hízelgés és nyomulás azért imponál neki. Nagynénje, Arina Pantyelejmonovna (Balogh Erika) nagy igyekezettel próbálja fenntartani a tisztességes ház látszatát, míg le nem lepleződik fehérmájúsága.

Juronics le sem tagadhatná, hogy a tánc világából érkezett: ritka az olyan prózai előadás, amelyben valóban minden takkra történik, s ahol a megkoreografáltságot szó szerint lehet és kell érteni. Székely László egyszerre vállaltan giccses és álombeli díszlete, Földi Andrea beszédes, karakterfestő jelmezei remekül szolgálják a rendezői elképzelést. A színészekkel egyetemben: pontos összjátékuknak köszönhetően az egykori kecskeméti Háztűznézőt Szegeden nem egyszerűen újraélesztették, hanem új életre keltették. 

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Hodászi Ádám: Oltári poén a semmi