Space Színház: A felhő / Trafó
2010.05.25.

Ardai Petra és Luc Van Loo megmentették a világot. Bár vitatéma, hogy melyiküknek fordult meg először fejében a zseniális, globális fejleményekhez vezető ötlet, a Felhő gondolata, a lényeg, hogy 2010-ben minden megváltozott... KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Ardai Petra
Ardai Petra

A holland-magyar színházi társulás, a valóság és fikció határait feszegető és a dokumentarizmus illúziójának megteremtésével kísérletező Space Színház immár ötödik produkcióját mutatta be itthon, ezúttal a Trafóban. A Space társadalmi-politikai ihletettségű aktuálszínháza érzékeny módon közelít különféle égető problémákhoz, legyen szó akár a nemzeti/európai identitás mibenlétéről, az előítéletek működési mechanizmusairól vagy a média valóságra gyakorolt destruktív hatásáról. Az társulatot alapító házaspár, Ardai Petra és Luc van Loo a koncepció kidolgozása és a rendezés mellett általában főszereplőként vannak jelen a gyakran szokatlan helyszíneken játszódó, kép- és hangtechnikát kreatívan alkalmazó előadásokban.

 

A nemzetközi koprodukcióban született, öt európai városban bemutatott A felhő című produkció a 21. századi ember általános életérzését térképezi fel, ezáltal szembesítve a nézőket az urbanizált közép-európai városlakó alapvető értékrendjének és életberendezkedésének problematikus mivoltával. Mindez a jellegzetes humoros-játékos formának köszönhetően válik izgalmassá és egyedivé: a problémákat egy külső, (időben) távoli, a játék fiktív kerete által megteremtett nézőpontból láttatják. Az előadás tehát egy adott fikció köré szerveződik, ami a produkció legnagyobb erőssége, ugyanakkor – mivel ez a keret alkalmanként megbomlik – legfőbb gyengesége is.

 

Luc van Hoo
Luc van Loo

A fiktív keret szerint az előadás a jövőben, 2060-ban játszódik, vagyis a néző a játéktérbe lépve mintegy idősíkot is vált. A játékvezető/konferanszié szerepében Ardai Petra üdvözli az érkezőket, és elismerését fejezi ki a 2010-es divatra megszólalásig hasonlító jelmezekbe öltözött nézőknek. Majd vázolja a szituációt: azért vagyunk itt, ebben a sokéves komoly kutatómunkával létrehozott múzeumban, hogy együtt idézzük fel, milyen volt a világ azelőtt, mielőtt a változás útjára segítették, azaz kitalálták volna a Felhőt.

 

A narráció szerint a játéktérben látható fehér fémvázakkal stilizált bútorok (wc, ágy, tv, konyhapult stb.) egy 2010-es átlaglakás rekonstruált tárgyai. A szoba közepén – a tudományos kutatások mellényúlásait és vakvágányait érzékeltetvén – egy telefonfülke is helyet kapott. Ardai Petra és Luc van Loo felváltva mesélnek 2010-es hétköznapjaikról, életüket kivetített fotókkal illusztrálják, és részletesen beszámolnak akkori lelkiállapotukról, érzéseikről is. A nézők teljes körű informálásának szándékával bemutatják 2010-beli jellegzetes cselekvéseiket, eljátsszák, hogy alszanak, tévét néznek vagy épp a konyhában főzőcskéznek. Megtudhatjuk, hogy Petra számára akkori testkép-zavarai mellett ez a ’midlife crease’ időszaka volt, azaz nem igazán tudta, mit kezdjen az életével, Van Loo pedig előszeretettel töltötte idejét a tévé előtt. De az elbeszélésből az is kiderül, hogy az emberek akkortájt rendszeresen késtek, nehezen hoztak döntéseket, a gyanakvás és a másoknak való megfelelni vágyás irányította az életüket. Bár részben kellemetlen dolgokról beszélgetnek, a házastársak csipkelődéseivel, apró beszólásokkal fűszerezett társalgása szellemes, oldott és könnyed.

 

Yang Li
Yang Li

A konferanszié / játékvezető / animátor házaspár egyszerre alanya és tárgya az előadásnak, identitásuk azonban kicsit zavaros: nevükön szólítják egymást, de régi önmagukról harmadik személyben beszélnek, egy későbbi megjegyzésükből pedig az derül ki, hogy ők csak imitátorok, akik sokéves munkával és különféle tréningek segítségével sajátították el az eredeti Ardai és Van Loo stílusát, mozdulatait. A játékban a két játékvezető-narrátor mellett jelen van az előadás harmadik szereplője, Yang Li is, aki énekel, főz, tévéműsort imitál, mindeközben következetesen kínaiul beszél. Bár a narrációban utalnak a kínaiak jelenlétének fontosságára, Yang Li megtalálásának történelmi jelentőségére, az énekesnő pontos szerepe és funkciója – amellett, hogy identitása az idegengyűlölet sztereotípiáira hívja fel e figyelmet – tisztázatlan marad.

 

A hosszas előkészítés után (már elég sokat tudunk 2010-ről) egy skanzenbéli sétára invitálnak bennünket, vagyis – ahogyan az előadás alcíme is jelzi – egy tárlatvezetésre a jövő panoptikumában. Felkészítenek a várható sokkhatásokra, fejhallgatókat kapunk, és két idegenvezetőnk segítségével bejárjuk a Trafó körüli utcákat. Felhívják figyelmünket, hogy a járókelőknek látszó alakok valójában a múzeum alkalmazottjai, akik évek alatt gyakorolták be a 2010-es viselkedéskultúrát, és mindezt most eljátsszák nekünk. A séta folyamán rögtönzött mini-interjúkban Ardai Petra az empátiatudományi kutató intézet nevében járókelőket szólít meg a Bakáts téren, és közérzetükről, hangulatukról érdeklődik. A rövidebb-hosszabb válaszok nem meglepőek, a mondatok, megjegyzések egyszerre nevettetőek és tragikusak, de a fikciós keret ezen a ponton is fellazul.

 

(Ardai Petra és) Luc van Loo
(Ardai Petra és) Luc van Loo

Az idegenvezetők kommentjei mellett a fejhallgatón elhangzó szövegből 2010 kórképe rajzolódik ki: Lázár Kati mesél általános rossz közérzetről, szorongásról, elidegenedésről, frusztrációkról, felelősség-elhárításról, anyagiasságról. A szöveg nagyon keserű, alapvetően érzelmes, néhol kissé szentimentális, de a reklám-szövegekre emlékeztető mondatok jól passzolnak a mélyebb értelmű, filozofikus gondolatokhoz. Sétálunk és bámészkodunk, megfigyeljük a körülöttünk lévő világot, túl sok a párhuzamos inger, így nehéz követni a hangzó szöveget, vagyis sokszor egyszerűbb annak dallamára és zenéjére, mintsem tartalmára koncentrálni. Pedig dramaturgiailag fontos szövegről van szó: mivel az előadásban nem hangzik el megfelelő definíció, talán innen rekonstruálni lehetne, hogy pontosan micsoda is a sokat emlegetett Felhő. Annyi kiderül, hogy ez valamiféle virtuális kapcsolati háló, melynek megteremtésében nagy szerepe van az emberek saját történeteinek. Hiszen alapvetően a történetei teszik az embert egyedivé, ezeken keresztül hagyhatunk nyomot a világban. Ez a gondolat visszakapcsol az előadás előtt a büfében látott videóhoz, melyben Csányi Vilmos, a népszerű etológus az urbanizáció okozta magány és elidegenedés faktorait elemzi egy 2010-es (ál)interjúban. Véleménye szerint a tömegtársadalom tönkreteszi a humánumot, mert az emberek a merev szociális konstrukcióban elvesztették szokásaikat és hiedelmeiket. A Felhő talán abban segít, hogy ezeket újra megtaláljuk.

 

Ardai Petra. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)
Ardai Petra. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Az előadás befejezésének lényege a közösségteremtés aspektusa. A sétáról való visszaérkezéskor a nézőket rágcsálnivaló és ital várja, és különös rituálé részesei lehetnek. Nagy kört alkotva körbe kell adogatniuk egy hatalmas görögdinnyét, és amikor a dinnye kézbe kerül, némán kívánni kell valamit. A mosolygó vagy elrévedő tekintetekből úgy tűnik, hogy a feladatot a legtöbb néző komolyan veszi. Nincs többé szó 2060-ról, a játék- és idegenvezetők mostantól vendéglátói szerepben vannak. Ezen a ponton végképp megszűnik az ironikus távolságtartás, mely a fiktív keret jellegzetességét adta, váratlanul ismét a jelenben vagyunk. Néhány pillanatra összetartozóvá válik a nézősereg, akik mostantól kezdve legalább egy közös történettel rendelkeznek. A fikcióból nem tudtuk meg, mi a Felhő, mit kellene tenni, hogy jobb legyen a világ, és azt sem, hogy mi vár ránk 2060-ban, mindenesetre furcsa érzés immár városlakói szerepben hazafelé indulni a korábban bejárt utcákon. Nehéz nem felnézni az égre, és egy kicsit arról ábrándozni, hogy a fölöttünk gyülekező viharfelhők egyike talán mégsem az, aminek látszik.

 

 

Vö. Helmeczi Hédi: Menekülés a sötét erdőből a felhőbe 
Fehér Anna Magda: Borús derű 
Tóth Ágnes Veronika: Bakáts téri rezervátum 

Cím: A felhő, Koncepció: Ardai Petra, Luc van Loo, Veress Anna, Szöveg: Ardai Petra, Veress Anna, Babarczy Eszter, Fordító: Böröcz Judit, Alföldy Mari, Rendező: Ardai Petra, Díszlet: Árvai Márton, Dramaturg: Veress Anna, Grafika: Domján Gábor, Zene: Gryllus Samu, Luc van Loo, Technika: Belényesi Zoltán, Marco Chardon, Éltető András, Lajti Balázs, Producer: Talló Gergely, Willemijn Lamp, Szereplők: Yang Li, Ardai Petra, Luc van Loo, Hang: Lázár Kati

Támogató: Színházi Kollégium

Címkék: Trafó, Space Színház