Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM KELL A SZÖVEG

Romeo & Julia; Hamlet / sepsiszentgyörgyi M Studio, Merlin Színház, Kisvárda 2010
2010. máj. 16.
Romeótól, Juliától szót sem hallani, Hamlettól is alig többet egy tubíornáttubí-nél, azt is a rend kedvéért. Ellenben izzik az argentin tangó, villannak a szemek, testek csapódnak a földhöz, félelmetesen. A sepsiszentgyörgyi M Studio két, mozgásszínházba oltott Shakespeare-feldolgozása lehengerlő. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
Jelenetek a Romeo & Julia című előadásból
Jelenetek a Romeo & Julia című előadásból

A drámai színpadon egyre inkább teret nyerő fizikalitás a „verejték szagával” többnyire tovább erősíti, színezi a textust. De a tartalmat hordozó élő matéria, vagyis a test, el is idegenít(het)i a nézőt. Mert egy gondolatot mégiscsak könnyebb átélni, mint a színpadon elszenvedett szimbolikus, de annál konkrétabban fájó pofont. Példa lehet minderre Horváth Csaba nemrég a Trafóban bemutatott két Beckett-darabja. Ott a fizikalitásban, vagyis a forma és a láthatóság dimenziójában az abszurd minőség élesedik ki, már-már visszatompítva a szöveg eleve adott abszurdját. Ugyanis látjuk, ahogy a szavak – a Godot-ban labda formájában – előttünk röppennek égbe, csattannak a cipőtalpon. (Kritikánk az előadásról itt olvasható – a szerk.).

Uray Péter rendező azonban valahogy úgy csípi nyakon a mozgást (szinte teljesen száműzve a szót), hogy az nem lesz szimbolikus (miközben persze az), nem hat elbeszélőnek (pedig mesél vele), nem épít belőle közvetlenül karaktert (mégis minden szerepnek megvan a sajátja). Nehéz azt körbeírni, ahogyan mozdulatszerepeikbe rántja a Shakespeare-hősöket, a feszülő ellentéteket, a vonzódásokat, a haragot, a szeretetet, az őrületet. Vagyis mindazt, ahogyan Uray Shakespeare-t direktben „mozgósítja”.

romeojulia2

A sötét öltönyös Montague-k és Capuletek maffiacsaládok tagjai. Mozgatható, rácsos (börtöncella)házaik falán fekete-fehér városképek feslenek. A padló vérvörösben úszik, az ég éjsötét – akárcsak a rulettasztal mezői, melyen az előadás eleji fehér kabuki-maszkos sereg a golyó. A gengszterek Veronájában gyorsak, élesek a kések. A „gang” a minden, az egyén senki. Mintha még férfi és nő sem lenne, mintha csak valahol az öltöny-uniformis, a rezzenéstelenül egyformának tűnő pókerarcok mélyén rejtőzne egy Dajka, egy Lőrinc barát, egy Tybalt, egy Paris… Egy rugóra járnak ők, a vörös és fekete, a forgandó szerencse szabályai szerint. Capuletnek és feleségének a tangója olyan, mint egy kiszámított (zseb)óramű: valaha vérrel telt, mára kicsontozott érzékiség kattog benne feltartóztathatatlanul.

Csak Romeo (Nagy Attila) és Julia (Magyarosi Imola) az, aki minden tagjában él (és persze Mercutio, amíg él). A többiekétől különböző, csíkozott öltönyük extra rács a cellaházak mellé. Ki is vetkőznek majd belőle, csókot váltva, összeforrva a színpadon. A legapróbb mozdulat is tiszta és egyértelmű következménye a szituációnak. Egyszerre jellemez, visz előbbre a történetben, és sejtet. Egy vállrándítás, egy emelés, egy egyensúlyhelyzet, vagy pofon egy pillanatra sem „csinálmány”. S mivel minden rezdülés a szükségszerű igazságával hat, ettől lesz a Romeo & Julia drámai – szavak nélkül is.

Jelenetek a Hamlet című előadásból
Jelenetek a Hamlet című előadásból

A Hamlet a mozgással talán még az előbbinél is virtuózabban bánó színház. Idézzük a kezdő képet: a vörös császárkabáthoz hasonló ruhát viselő királyné (Polgár Emília) fejére egész testét eltakaró ezüstös leplet borítanak, mire ő fátyolozottan, arctalan, csillogó szoborként-tragikaként dől halott férje-királya koporsójára, és hirdeti világgá mélységes lelki fájdalmat, míg azt át nem színezi az érzéki vonaglás. Voltaképp nem is Hamlet, hanem ez a vékony és csontos, hús rabja királynő a főszereplő, aki élvezettel veti bele magát a Claudiusszal (Szekrényes László) folytatott bűnös viszonyba. De annak a nevetséges gyilkosnak hiába van Winner (azaz ’Győztes’) felirat az olcsó zsakettja alól kibuggyanó piros pólóján, ha egyszer flitteres nyakkendője eléggé rövidke. Csak a hosszúlépést bírja jól.

A színek, a formák sok mindenben eligazítanak még: Gertrúd violaszín nagyestélyije alatt nyughatatlanul ott vöröslik az alsónemű, nem csoda, hogy még Poloniust is maga alá gyűri egy óvatlan pillanatban; és az Ophelia égszínkék, aszimmetrikus ruhája alatt búvó lila harisnya sem leplezhető a vagány barna bőrdzsekivel. Laertes inge olyan, mint egy vadállat levedlett bőre, Hamlet (Dávid Attila Péter) pedig hosszú, sötét télikabátban jelenik meg a színen, s úgy vágódik végig a földön, mint egy villámtól sújtott fa.

A képek forrása: M Studio
A képek forrása: M Studio

A bizonytalanság, az állandó kibillenés a karakter fő sajátja, ezért is lesz komikus ennek az okos, de tenni képtelen Hamletnak a „tubíór-náttubí” monológja. Szaval, angolul. Elmélkedik, filozofál, miközben körülötte mindent a hatalom- és szexmániás anyja, és a kőbunkó, de politikus módjára öklét rázva szónokló Claudius irányít. A mozdulatokban nincs mellébeszélés. Gertrúd lába folyton az égnek mered, aztán lecsap a csizmája sarkával. Polonius görnyedten elbújik a kis olvasólámpája, a fa íróasztal meg a szemüvege mögé, és nem szívesen merészkedik ki a hideg és nehéz fémszékekkel berendezett trónterembe. Ophelia almát rág – de attól még nem nyílik fel a szeme semmire, legkevésbé az igazságra. És a torz vigyorú maszkban színre érkező Fortinbras sem a hullákat takarítja el, hanem menten a királyi pecsétgyűrűt keresi.

Ritka őszinte JÁTÉK, amit a sepsiszentgyörgyi M Studio színészei tudnak. Mélyről, zsigerből.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek