 Palcsó Nóra és Katonka Zoltán – CARNEval, Közép-Európa Táncszínház. Fotó: Szkárossy Zsuzsa |
A Merlin előcsarnokában Dusa Gábor és Kővágó Nagy Imre fotói futnak hatalmasra kivetítve, teltház van, sőt, a nap vége felé már annyian vagyunk, hogy sokaknak hely sem jut a nézőtéren, de nem baj, a függöny mentén, a lépcsőkön is elférünk páran. A belépő szimbolikusan huszonkilenc forint, ez is csak inkább azért, hogy számon lehessen tartani az érdeklődők számát. A PR-Evolution táncosai éppen a büfé és a színházi előcsarnok terét mozogják be – Nemes Zsófia egy asztalon táncol –, a nagyteremben félóránként cserélődnek a társulatok. Jócskán vannak szakmabeliek a közönség soraiban, táncosok, koreográfusok, fotósok, de ahogy esteledik, egyre nagyobb tömegben fut be a „rendes”, civil közönség, olyanok, akikkel nem lehet minden másnap találkozni a MU Színházban vagy a Trafóban, mert esetleg még életükben nem jártak ott. A szomszédos Gödör Klubban éppen a Body Moving csapata által felkért oktatók táncoltatják meg a népeket, jelentős az átjárkálás a két helyszín között: a tömegvonzás kezd működésbe lépni.
Az este minden koreográfiából egy 15-30 perces részlet kerül színre, így még az ismert darabok is átalakulnak kissé. Például az Andaxínház Visszaverődések című munkája a Duchamp-asszociációkat hordozó díszlet nélkül egészen más kontextusba kerül, szinte „lecsupaszodik”. Horváth Csaba: Isteni vidékek című darabjának sajátos humorára nagyon fogékony a közönség, a nézők olyan boldogan viháncolnak, mintha komikus darabot néznének. A Hodworks csapata egy érzékeny, improvizatív folyamatba engedi be a nézőket, a Budapest Tánciskolások (igen népes számban) pedig egy készülő, formálódó darabbal érkeznek: az elsőként berobbanó srác igazi meglepetést okoz.
Vicces, ahogy Frenák Pál szelleme ellengedez a Merlin felett, Várnagy Kristóf a MenNonNo-val az este egyik legprofibb előadását nyújtja, míg az őt követő PR-Evolution Nemes Zsófia Blue Man című darabjával (kék úszósapkával, hosszú köldökzsinórként tekeredő kötéllel, meztelen férfihátakkal) nem más, mint egy kiadós Frenák-utánérzés. Pedig ebben a csapatban is kifejezetten jók a táncosok, csak egy karakteres stílusú koreográfus hiányzik már közülük régóta. Persze, ez csak egy vélemény, a közönség ugyanis nagyon pozitívan reagál rájuk.
Az egész fesztiválra jellemző, hogy felszabadító a nagyszámú nézősereg lelkesedése, a pozitív visszajelzések áradása, az élénk kommunikáció, a közbenevetések, a lelkes taps és a biztató füttyök a produkciók végén: a Tánc Világnapi Maraton vendégei hálásan fogadják az ajándékot, amit a táncosoktól kapnak. Remélhetően az összes szereplő betárazza magának azt a sok figyelmet, szeretetet, ami aznap felé árad.