Az előadás közönsége

Ardai Petra és Luc van Loo, a Space Színház tagjai a közéletet aktuálisan izgató témákat vizsgálnak a Holland cunami című előadásukban, melyet a LOW Fesztivál és a Műhely Alapítvány szervezésében hoztak létre. Az előadás fiktív szituáció nyomán – az országukat elöntő víz elől menekülő 16 millió holland áttelepítése Magyarországra – igyekszik tesztelni a mássággal és a nemzeti identitással kapcsolatos beidegződéseinket. A Space Színház módszerének lényege, hogy áldokumentarista körítésben vegyíti a hivatalos fogalmazásmódot a személyes történelemmel, s akár több generáció vagy népcsoport identitástudatát kopírozza egymásra. Az egyenrangú médiumok – a színházi alaphelyzet, a videóbejátszások, a hang és a zene – a nézőpontok számát növelik.

Ardai Petra az előadásban

A Holland cunami közönségbarát, egy percig sem unalmas előadás, melynek önironikus, keserédes hangulatából már a helyszínre, a Keleti pályaudvarra való érkezéskor kapunk némi ízelítőt. A „kultúrterem” nagyzolása és esetlensége a szocializmus legszebb éveinek pállottságát idézi. Egy vasutas egyenruhás, hivatalos néni (Schermann Márta) szigorúan figyeli az érkezőket a kivetítők és az iskolai tábla előtt ülve. Luc gitározik és énekel, Petra hosszú zöld kötényben bort kínál körbe Utasellátó feliratú poharakban. Majd a hivatalos néni az előtte fekvő óriási könyvből felolvassa Petra és Luc történetét. Kiderül, hogy a cunami után a Keleti pályaudvarra érkező menekültek közül kettejüket vették fel pincérnőnek és bárénekesnek. Megismerjük a katasztrófa előtti sorsukat is, (mely igencsak hasonlít Petra és Luc valódi, személyes élettörténetére), miszerint Petra a rendszerváltás előestéjén költözött férje, Luc miatt Magyarországról Hollandiába, ahol a Theo van Gogh-gyilkosság óta újra idegennek érzi magát. Közben a házaspár igyekszik megfelelni a munkaköri elvárásoknak: Luc Balaton-számokat énekel, Petra pedig sajtot, vodkát és heringet kínál körbe (ez utóbbiból, a hollandok nemzeti eledeléből fogy a legkevesebb). A hivatalos külsejű nő elbeszélését apró részletekkel, kommentárokkal színesítik és helyesbítik, s olykor egymással is csipkelődnek, ha egy-egy eseményt másként értelmeznek. Majd Luc szüleinek története kerül a középpontba: megtudjuk, hogyan fogadták a cunami hírét, hogyan hagyták el otthonukat, kis kertjüket és lakókocsijukat, és hogyan érkeztek a Keletibe ők, ketten a 16 millióból.

Jelenet az előadásból

Luc közben a közönség véleményét firtatja: a válaszok a megszokott arányban frappánsak és bátortalanok, és az elvárt mértékig politikailag korrektek. A személyes történeteket és a közönség reakcióit egészen más kontextusba helyezik az (ál)dokumentarista videóbejátszások. Thuróczy Szabolcs taxisofőrje a magyar utca emberének elméleteit, pesszimizmusát és ökörségeit osztja meg a Ferihegy felé tartó Petrával. A holland társadalom tipikus tagjai villáminterjúkban nyilatkoznak a holland politikai helyzetről és a magyarokról. Az egyetemista lányok szürkének és monotonnak látják Magyarországot, míg a fejkendős bevándorló asszony vidám, kedves népnek képzel minket. Az idős házaspár szerint a magyarok lopnak, és egyébként minden bevándorlónak haza kéne mennie. A meleg pár szemében aggályos, hogy Magyarországon nyilvánosan felvállalhatják-e kapcsolatukat. A megkérdezettek közül sokan egyetértenek a holland mintacsalád fejével, két gyönyörű kisgyermek apukájával, hogy a belpolitikai helyzet kiábrándító. Hajós András hollandügyi kormánybiztosa vázolja a hivatalos magyar álláspontot: a Keletibe érkező 16 millió holland egy tréningen vesz részt, ahol furcsa magyar szokásokkal ismerkedhetnek meg, ilyenek például a köszönés mellőzése, az egészségtelen életmód és a tévé bámulása órákon át.

Schermann Márta (Fotók: Low Fesztivál)

Részben talán Hajós András szövegének – különösen a taxisofőréhez képest – kevésbé kifinomult humora az oka, hogy a mindenféle nézőpont és fogalmazásmód bonyolult összeszerkesztése ellenére mégis marad némi hiányérzetem. Végtére is kozmopolita és liberális gondolkodásmód uralkodik az előadáson, és a fesztiváljáró közönség túlnyomó részének ez meglehetősen otthonos. Így aztán nincs igazán tétje az előadásnak, hiszen a saját véleményünket látjuk igazolódni. Leegyszerűsítve a kérdést: vajon hány éjjel-nappal tévét néző, idegengyűlölő és homofób néző akad a Holland cunamin? Az előadás eme rétegére könnyen ráhúzható a képlet: vannak ők, akik riasztóan ilyenek, és mi, akik szerencsére nem ilyenek vagyunk.

Nekem, magyar nézőnek Petra és Luc története, az ő dialógusaik-piszkálódásaik hatnak a felfedezés erejével. Petra szavaiban sértődöttséget („Nyugaton bezzeg!”), soha el nem múló, hiperérzékeny kelet-európai kisebbrendűséget hallok. Az előadás személyes vonulata arról szól, hogy milyenek vagyunk, és nem arról, hogy milyenek nem vagyunk. Hozzájuk képest.

Kapcsolódó cikkünk: LOW Holland-Flamand Kultfeszt 2008

Vö. Szemere Katalin: Pestre szökő ár
Karsai György: "Welkom!", avagy 16 millió holland Magyarországon
sisso: Holland cunami
Koltai Tamás: Micsoda ország?