Tóth József a kiállításmegnyitón. Fotó: Kassay Róbert

A hetvenes-nyolcvanas évek kétség kívül a magyar reklámfotózás hőskorát jelentik. A Kádár-korszak vidám barakkos ál-szabadság érzetét és a többi szocialista országhoz képest kirajzolódó hazai, már-majdnem-kapitalizmus szellemét a tévéreklámok, utcai plakátok és sajtótermékekben felbukkanó hirdetések erőteljesen táplálták. Hiszen ahol egy terméket hirdetni kell, ott bizonyára verseny is van. És ha ez a termék ráadásul nem is a baráti grúz tea (egyébként csodálatos, szecessziós kacsokkal megáldott plakáttal), hanem mondjuk a nyugatias nevű Exotic szappan, akkor az már majdnem maga a kapitalista kánaán. Igaz, az ötvenes évek „Egyél halat, a legjobb falat” termékmentes, l’art pour l’art reklámhagyománya még érződik az olyan márka nélküli hirdetéseken, mint a nemes egyszerűséggel tehéntúrót, sajtot vagy tejet reklámozó plakátok. De a sertésmájkrém már versenyben van a halkonzervvel, Fabulon Ági pedig magára napozta falatnyi bikinijének körvonalait, így nemcsak a márkakommunikáció csíráival, hanem egy gyönyörű sztármodellel is büszkélkedhet a magyar reklámipar.

Tóth József, alias Füles mester ebben a bimbózó, friss ötletekkel szabadon garázdálkodó, eladási adatokra fittyet hányó közegben készítette reklámfotóit. A bocifejes tehéntúró, az „Élmény az ágyban” Videoton, az „Egy pohár tej, tiszta fej” két fül közé ékelt pohara, vagy az „Utazás ’82” táskafüllel ellátott földgömbje, bizonyára sokakban ébreszt nosztalgikus emlékeket. Alkotásai a kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de nyugat felé kacsintgató magyar rekláméra meghatározó alkotásai. Egzotikus szépségű modelljeit párducmintás ruhába öltözteti, ám trópusi műterem-háttér híján mindössze egy yuka pálma képviselheti a dzsungelt divatfotóin. Megtalálja az ország legpajkosabb szeplőivel megáldott kisfiúját modellnek, ám huncut fotója mindössze a vajaskenyér népszerűsítését szolgálja.

Azonban éppen ezek a korlátozott technikai lehetőségek és a fonák, gyakran márkamentes, verseny híján abszurdba hajló reklámvilág jelentette azt a teret, amelyben Tóth József kiteljesedhetett. Nem szorították a kegyetlen piaci törvények, így tulajdonképpen bármit megvalósíthatott, ami csak eszébe jutott. Ötletekben pedig nem volt hiány. Tóth József képalkotási ambíciói grafikusi múltjában gyökereznek, saját bevallása szerint fényképezés közben a legjobban a fényképezőgép zavarja. Képeit ez az egyszerű grafikai szellemesség, határozott körvonalak, valamint árnyék- és súrlódásmentes fények jellemzik. A fotók egy-egy könnyed poén, képi vicc egyszerűen felrajzolt megjelenítései. Így lesz a sajtgurigából mohón tátongó figura, a halkonzervből uszonyos állatka, és így kerül a fatuskó és a vekkeróra egy-egy körszeletébe félig nyitott könyv. A poénok pedig a kiállításon nemcsak látható, de hallható formát is öltenek, hiszen egy tévében Füles mester anekdotázik életéről, munkásságáról, a vajas kenyeres kisfiútól a fatuskó méretű könyv megtalálásáig.

Az első terem legendás reklámfotói után Tóth József lírai hangvételű albumaival is megismerkedhetünk. Műemlékfotói Magyarország rejtett szépségeit fedik fel középkori templomokkal és ritkán emlegetett, ám annál megkapóbb hidakkal a középpontban. A 100 vers 100 kép kötet képein egy-egy Radnóti-verset illusztrál csendesen mélázó, fekete fehér fotókkal, amelyekért állítólag még az illusztrációkkal egyébként szembeszegülő, idős Fanni is lelkesedett. Szintén a lírai emlékezés hangulatát árasztják a Magyar fényképészet arcképcsarnoka albumból válogatott portrék. A Tóth József életét szegélyező szakmai-baráti kapcsolatok hommage-ként jelennek itt meg, olyan példaképek előtt tisztelegve, mint Németh József vagy Gink Károly. De még a tiszteletadásba is vegyül némi humor, amikor a kedves emlékeket egy-egy mondatban felidézve sem állja meg az anekdotázást Füles mester.

A kiállítás komolyabb hangvételű részei egyébként sem bírnak túl sokáig komolyak, mosolymentesen líraiak maradni. Lépten nyomon előbukkan valami könnyedén röhejes fotó, komolyabb tétektől mentes poén. A Budapesti látomások közt megjelenik egy, a Gellért fürdő vizében lubickoló víziló, a Szabadság-hídi kilátásba beleunt, tovarepülő turul, a Szabadság szobor melletti fáklyás forradalmár pedig végre megkapja fagyiját, melynek olvadó gombócait valószínűleg már a szobrász is belevizionálta a lángokba.

A képek forrása: maimano.hu

A legkomolyabb hahotázást a Turmix címmel futó sorozat váltja ki a látogatókból, ahol a művészettörténet matematika klasszikusokat feldolgozó egyenleteivel találkozhatunk. Megtudjuk például, hogy Rembrandt Dr. Tulp anatómiája + Boucher Sötét hajú háremhölgye = Tóth József Nagyvizit című képe, ahol a vizslató szemek a kihívó hölgy hátsóját tanulmányozzák elmélyülten. Tóth összeadja Munch sikító figuráját Monet fuvolázó fiújával, hogy Kortárs zene címmel fejezze ki véleményét, Gáspár Sándor VIT beszámoló című képébe pedig Boticelli Vénuszát komponálja, hogy Művészettörténet óra a Hámán Kató önképző körben címmel némi felüdüléshez juttassa a festményen szereplő, elhivatott tekintetű proletárokat.

Tóth József képei könnyed, nosztalgikus utazást és felhőtlen, mindenféle elméleti vagy esztétikai hordaléktól mentes szórakozást kínálnak. A felhőtlenül nézelődő lélek persze könnyen elérzékenyül például a 7. ecloga mellé illesztett, pókhálóval befont, egymásba gabalyodó drótkerítés-szálak láttán. De a komolyság nem tart sokáig – minek is, ha ugyanakkor egy újabb jó poént is el lehet sütni.

A kiállítás 2010. május 30-ig tekinthető meg.