 Részletek a kiállításból |
Merthogy a műelemzés nyelve nem nagyon ismer mást, mint az elméleti bürokrácia terminológiáját, amely az EU technokratáinak hűvös hivatalosságát ötvözi a szaknyelv zsargonjával. „Menekültek beilleszkedési problémái”, „képzőművészeti felelősségvállalás”, „társadalmilag elkötelezett projekt” – minden szó a valóságtól visz távolabb, márpedig további absztrahálásra nincs szükség: a kortárs társadalom legsúlyosabb problémái a putritól a kiállítóhelyig már végigjárták ezt az utat. A művészetté válás bekövetkezett, a probléma megoldatlan maradt, rosszkedvünk tovább nőtt. Nem is tudom, mi lehet itt a kritikus dolga, még sosem éreztem ennyire feladat nélkülinek magam.
A Képzőművészeti Egyetem kiállításának jelentősége ugyanakkor vitathatatlan. Ha máshogy nem megy, a nemzetközi kortárs művészet végezze el azt a feladatot, amelynek a magyar művészet számára valamilyen okból nincs kellő relevanciája. A most kiállító Joanna Rajkowska másfél évvel ezelőtt gárdistákat, zsidókat, romákat és melegeket ültetett föl egy repülőgépre, hogy modellezze a hazai kisebbségi társadalmi csoportok közötti konfliktust (cikkünket ld. itt – a szerk.). Ezen a kiállításon a kisebbségek, elsősorban a romák európai viszonylatban semmivel sem kedvezőbb szociográfiai képe rajzolódik ki, amennyiben kiderül, hogy a másság konzerválásának és a vele szembeni intoleranciának mindenhol ugyanazok a technikái.
 |
Ennek összefoglalására mutatják be azokat a kísérleti jellegű roma közösségi projekteket, amelyeket az EU-Roma – Az Európai Romák feltérképezése nevű program keretében Olaszországban, Romániában, Angliában és Görögországban folytattak helyi kutatók. A lakóhely vizsgálatából egyszerre következik a romák létmódjára vonatkozó szociográfiai jellegzetességek megismerése és a bürokratikus intézményi akadályok, amelyek lehetetlenné teszik az integrációt. Olaszországban például negyven éve élnek romák barakkokban állampolgárság nélkül, ami nem pusztán a kitörés, netán az alkalmazkodás alapjait teszi lehetetlenné, hanem konfliktust okoz a közösségen belül is, mivel az új generációk már nem romának, hanem jog nélküli olaszoknak tekintik magukat. Az alapvető emberi jogoktól való megfosztottság (az állampolgárságtól a tiszta levegőhöz való jogig, mert a telepek gyakran épülnek szennyezett földekre, gyárak mellé) általános probléma, akár a kétmilliós roma populációjú Romániáról, akár az angliai vándorcigányokról van szó, akiket kényszerletelepítésekkel korlátoztak szabad mozgásukban.
A romák lakóhelye, illetve lakóhely nélkülisége, a bevándorlás és a nomád életforma társadalmon kívüli magatartásformái foglalkoztatják Görögországban Maria Papadimitriou vizuális művészt, aki 2003-ban létrehozta a T.A.M.A. (Temporary Autonomous Museum for All – Átmeneti Autonóm Múzeum Mindenkinek) nonprofit szövetséget. Egy helyi cigánytelepet alakított át „Ideiglenes Mindenki Autonóm Múzeumává”, ahol együtt dolgoztak építészek, filmesek, képzőművészek a nomád cigányokkal. Elfoglaltak egy darab földet, ahol fölépült Kyriakoula háza is, amelyre tizenhét évig várt.
Tamara Moyzes videóinstallációja a csehországi romákkal szembeni előítéletek összefoglalója, amit koherens módon lehetett kiegészíteni a magyarországi cigányok médiabeli megjelenésével. A skinheadek által elkövetett gyerekgyilkosság dokumentumszövege keveredik a fikciós elbeszélésmóddal, és a televíziós főzőműsorok modorában előadott házi bombakészítés receptjével.
A világszerte szigorodó bevándorlási feltételek teljesítése a lehetőséghez jutott emigránsok örömünnepeként jelenik meg a török származású Songül Boyraz videóján, amelyet a bécsi Városházán forgatott. Rajkowska installációja, ellentmondva ennek az optimizmusnak, a gót betűs háttérre applikált fotókkal és a menekülttáborok szimbolikus fölállításával az európai civilizáció és a harmadik világ közeledésének lehetetlenségét ábrázolja.
 A képek forrása: mke.hu |
Általánosabb hangot üt meg Katarina Šević a szocialista William Morris regényszövegének az idézésével, illetve Szolnoki József és Zádor Tamás a nemzeti jelképek és a Kádár-korszak címereinek a fölhasználásával. De amikor a társadalom fölébe kerekedik a művészetnek és a művészet nem tehet mást, mint hogy láthatóvá teszi a rendszerhibákat, akkor a hangsúly oda tevődik, ahol a legnagyobb a baj.
A kiállítás 2010. április 16-ig látogatható.
Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják.