Réti Adrienn és Csémy Balázs

A rémült Barbie és Ken a pesti éjszakából egy autóban ülnek, gazdagon, szépen, és üres fejjel, ahogy kell. A fehér mercédeszük imént, diszkó után még luxus mészárszék volt, mostantól meg ez lesz a babaház, amelyben élnek, miközben menekülnek a felelősségre vonás elől. Ülnek egymás mellett a két első ülésen, párhuzamosan beszélnek, neveket, dátumokat, tényeket sorolnak zavartan, mintha vallomást tennének. Így kezdődik az előadás, amelynek groteszk módon töredékes a szövege, de nem azért, mert úgy művészies, hanem mert valóban így beszélnek a parti-drogosok. A korántsem irodalmi szöveg magában meg sem állná a helyét, de fel van turbózva kellékekkel, vendégszövegekkel, koreográfiával, zenével, bábjátékkal, és így a szilánkokból is hamar összeáll a tarantínósra vett zenés, kortárs krimi.

A krimi története röviden: egy játékgépfüggő stricipalánta és egy spontán prostituálódott topless táncos kábítószer hatása alatt meggyilkolt egy közös barátot, nyilván egy nem kevésbé sikeres táncos lányt. Csak úgy elpusztították, mintha a Tom és Jerryben, és nyilván maguk is csodálkoztak rajta, hogy nem kel fel a végén és nem röhögi el magát. Talán nem is tudják, hogy melyikük és miért követte el a rémes tettet. Féltékenységből, felindulásból, vagy csak úgy, mert elsőre jó ötletnek tűnt, de az élet mégsem számítógépes akciójáték, hiszen ebben a kés és a vér is igazi. Ezt a morál nélküli, pszichopátiába hajló, szinte még gyerekeket beszippantó világot már a felütésben jól megragadja az előadás, és nem is megy mélyebbre, csak épp arcul csap, taszít, idegesít, azon túl pedig szórakoztat, sőt, prevenciós ereje is van. 

Réti Adrienn és Csémy Balázs

A tavaly végzős színészek saját ötlete volt a közös munka, és valószínűleg hamar meggyőzték a rendezőt, hogy jól áll nekik az esztétikus külsejű elmebeteg páros szerepe. Végül abból az alig két éves hírből indultak ki, miszerint furcsa körülmények között megöltek egy toplessmodellt a fővárosban. Aztán a krimi szereplőinek társadalmi környezetét feltérképezve kerestek még mellékszálakat, és kétségtelenül becsületes terepmunkát végezve plasztikussá tették a színpadon e szubkultúra életvitelét. A romlott Barbie-t, azaz Békés Reginát Réti Adrienn, Kent, vagyis Juhos Józsefet pedig Csémy Balázs alakítja: szépreményű ifjak, egy sokak számára ismeretlen, de általános szorongást keltő kaszt tagjai, akiket a limuzinokban, sztriptíz bárokban, diszkók előtt sejtünk.

Réti Adrienn

Regina furcsa, merev mozdulatokkal, rángásokkal kíséri a mondandóját, mint egy rendes kábítószerfüggő, kényszeres, nárcisztikus és hisztérikus. József, becenevén Dodi néha kétségbeesett, máskor dührohamot kap, és a nőknél csak a szerencsejáték érdekli jobban. A két színész nagy igyekezettel és aprólékosan dolgozik minden gesztuson. Minden jelenet az ábrázolt szubkultúra sajátos fogyasztási szokásait vagy kulturális hátterét karikírozza, illetve dolgozza fel, az energiaitaloktól, a parti drogokon (tabi) és a turbó-technó-rap zenéken át a szilikon mellekig. Teljesen természetesen épülnek be a történetbe Regina bravúros és folyamatos átöltözései az autóban, a hostess munkát illusztráló jelenetek, nagyon jellemző a forgalmi dugóban, a feltehetőleg idősebb polgárokat pukkasztó imitált szex-etűd, vagy a szálláskeresős, átöltözős szélhámos fejezetek. Klappol az is, amiről és ahogy beszélnek, a szalon-rasszizmusuk, a bulvár médiához való kötődésük, egészen meghökkentő az erotika kiállításon készült riport, vagy a híradó-paródia.

A feszültséget fenntartja, hogy a konkrét gyilkosságot többször is visszajátsszák, de csak mint valami hallucinációt: hol az autóban található eszközökkel bábozzák el, hol meseként adják elő, hol a South Park animációs sorozatban is felhangzó, itt címadó Kicsi nyuszi hopp hopp című dalra ülve táncolják el: "Kicsi nyuszi, hopp, hopp, az erdőben ugrál, egereket fogdos, és fejbe vágja mind". Mulattatják magukat és a közönséget, mert menekülés közben sem lehet folyamatosan szorongani. Aztán jön a kijózanodás, azaz a teljes őrület, egy Arany János ballada-parafrázis, és van művér is rendesen, meg cella meg diliház. Végül újra megszólal a megölt lány telefonja kacagó női hangon: Merci, vegyél fel!, és ez már a thriller kategória.

Csémy Balázs. Fotó: Puskel Zsolt (Forrás: PORT.hu)

Író nélküli, vagy ha úgy tetszik több szerzős, kollektív darabról van szó, és sok apró jelenetből, improvizációból klipszerűen felépített előadásról, amelynek a szleng a nyelve. A beszéd, a mozgás, a zene is segít fenntartani az ábrázolni szándékozott – szextől, erőszaktól, pénztől, kábítószertől hirtelen és obskurus sikerektől fülledt – világ nyomasztó hangulatát, ugyanakkor tragikomikus felületességét. Pelsőczy Réka rendezésén, túl a szociális érzékenységen és szórakoztatási szándékon, egészen konkrétan érezhető a privát aggodalom, amely szeretne távol tartani bennünket e rémítő művilágtól.

Kapcsolódó cikkeinket és a fesztivál támogatásának adatait a POSZT 2010 gyűjtőlapon olvashatják.

Vö. Kutszegi Csaba: Kicsi tabi ham bekaplak 
Ugrai István: Ezek a mai fiatalok 
Szalay Álmos: Purgatóriumi közép