Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HAJRÁ DÓZSA!

Erkel Ferenc: Dózsa György / Magyar Állami Operaház, BTF 2010
2010. márc. 24.
A kiegyezés évében bemutatott Dózsa György keresztmetszetével útjára indult a tavaszi fesztivál bicentenáriumi Erkel-sorozata. A létéért Erkelnek hálás Filharmóniai Társaság koncertje figyelemreméltó kedvcsinálónak bizonyult. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.

Kovács János
Kovács János

Erkel Dózsája újabb beoltási kísérlete a magyar zenének a művészet ama egyetemes világfájába, melynek törzséből egykoron az, mint önálló műág fog kisarjadzani” – írta méltatásában az 1867-es premiert követően az idősebb Ábrányi Kornél, s kevesebb jóindulattal, de voltaképp valami egészen hasonlót próbált kifejezni élces kartársa is, aki imígyen fogalmazott: „Különben úgy látszik, hogy E. F. belebele pillantgatott egy pár olyan vezérkönyvbe, melyeket ha már évek előtt több előszeretetben részesített volna, úgy talán ma már a magyar dalművészet is büszkébben tekinthetne széllyel…” Mindkét bírálat az új utakra lépő, a wagneri zenedráma világához közelítő Erkelt körvonalazza, ám mi tagadás, a magyar operabarát mindeddig jobbára csak olvashatott a Dózsa György újszerű jegyeiről, jelentőségéről és problematikus mozzanatairól. 1994-ben ugyan játszották néhány alkalommal az Erkel Színházban az Oberfrank Géza által gondozott operát, s hangfelvételről Szabó Miklóssal csakúgy hallhattuk már a mű talán egyetlen slágerszámát, a Dózsa esküjét, mint Gulyás Dénessel, mindazonáltal a Dózsa György alkalmasint csak nagyon kevesek emlékezetében élhet valódi hangzó élményként.

Fodor Beatrix
Fodor Beatrix

Történeti tudásmorzsa vagy csupán puszta hallomás, de semmiképpen sem élmény a családi Erkel-műhely tevékenysége, a fiúk vonzódása a wagneri zenedrámához, Jókai szomorújátékának, s az ebből készült Szigligeti-librettó sutasága, a témaválasztás korabeli kényessége vagy éppen Erkelék állandó kísérletezése, amely az egykori tíz előadás majd’ mindegyikén újabb és újabb komoly változtatásokat eszközölt. A Budapesti Filharmóniai Társaság koncertszerű opera-keresztmetszetének hála, most érzékletes képet nyerhettünk e kísérleti jellegű dalműről, s az este korántsem csak kegyeleti okokból vagy filológiai szempontból bizonyult jelentős eseménynek.

Mindössze Fábry Sándor kedélyesen felületes, a legkülönfélébb közhelyeket megerősítő nyitószavait kellett végighallgatnunk, s a nagyszerű, mindvégig biztos kézzel irányító Kovács János pálcaütésére feltárult előttünk a jószerint ismeretlen klasszikus még ismeretlenebb operája, amely így első hallásra valóban problematikus, heterogén zenei anyagokat és megoldásokat elővezető, ám egészében szerethető, s helyenként lírai szépségével nyűgöző, zenés színpadra termett alkotásnak tetszett. Talán az eltelt majd’ másfél évszázad tette, de a Dózsa jelenkori hallgatója nem a vélelmezett wagneri eszményekhez közelítő részleteket és megoldásokat értékelte leginkább, hanem a népi alakokhoz (így elsősorban Dózsa elhagyott menyasszonyához, Rózsához) kapcsolódó magyaros koloritot, meg a Hunyadiból s a Bánkból egyaránt ismerős zenei-drámai gesztusok továbbfejlesztését.

Fekete Attila
Fekete Attila

Az est énekes szólistái meggyőzően érveltek az opera erényei mellett. Az ismerős Dózsa esküje ezúttal is hatásosan zengett Fekete Attila érces fényű tenorján, s az utolsó felvonás látomásos nagyjelenete is remek formában mutatta az utóbbi időben mind erőteljesebbnek bizonyuló énekest. Perencz Béla hősbaritonja fölényesen lakta be az intrikus Zápolya szólamát, s Geiger Lajos, Molnár Zsolt és a Dózsa fátumaként fellépő Bornemissza („óvakodj attól, aki a bort nem issza!”), azaz a lírai tenorú Boncsér Gergely is dicséretes elkötelezettséggel énekelt. Ám az est igazi nagy alakításait a női szólamok birtokosaitól nyerhettük: a hűtlen vőlegényéért életét áldozó Rózsa szerepében Fodor Beatrix egy Verdi-hősnő formátumát s jószerint egy Márfa sokrétű, kiadósan értelmezhető személyiségét érzékeltette, míg a Dózsa által rajongott arisztokratahölgy, Csáky Lóra Miksch Adrienn minden ízében elegáns, tartott szólamformálása révén vált valódi operai alakká. A romantikus operai konvenció bevett figurájaként fellépő Jósnőt Wiedemann Bernadett telivér játéka és minden pillanatban intenzív jelenléte tette érzékletessé, Schöck Atala (Költő) pedig a tovatűnt dicsőségről szóló Jókai-szerepkorholás („Régi dal, régi dal, régi dicsőségről!”) eléneklésével gazdagította esténket.   

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010 gyűjtőlapon olvashatják. 

Vö. Spangel Péter: Dózsa György visszatért 
Péterfi Nagy László: "Jugoszláv" Brankovics György 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek